Eötvös Péter

Székelyudvarhely, 1944. január 2.
Eötvös Péter (Fotó: Zeneakadémia képgyűjteménye - Felvégi Andrea fotó)Zeneszerző csodagyerekként lépte át a Zeneakadémia küszöbét 1958-ban az 1944-ben született Eötvös Péter. Kodály ötlete volt, hogy kísérletet kell tenni a Miskolcon, Kardos Pál szárnyai alatt nevelkedő, kivételes tehetségű fiúval, akire két évvel korábban már Ligeti György is felfigyelt. Viski János kezdte tanítani, s vele igen szoros, szinte atyai kapcsolatba került, amelyben a szigorúan konzervatív tanmenet mellett fontos szerepük volt a tanórákon kívüli, kötetlen beszélgetéseknek. Viski 1961-ben bekövetkezett, hirtelen halála után Szabó Ferenc vette át az ekkorra már a Zeneakadémián kívül is itevékeny fiatalembert aki 1962 és 1964 között a Vígszínház zenei vezetője volt. Több tucatnyi kísérőzenét komponált színdarabokhoz és filmekhez (így például Szabó István Álmodozások kora című alkotásához), és ezek egy részét saját maga vezényelte is. A színházi tapasztalat több szempontból meghatározta pályájának folytatását: felismerte a zenében rejlő dramatikus lehetőségeket és hozzászokott az adott előadási körülményekhez való alkalmazkodáshoz, ahhoz, hogy kompozíció nem ér véget a lejegyzéssel, hanem hozzátartozik a megszólaltatás fázisa is.
 
1965-ben kapott diplomát, és 1966-ban – Szabó támogatásával – elnyerte a Deutscher Akademischer Austauschdienst (DAAD) ösztöndíját, amellyel Kölnben tanulhatott tovább. A hatvanas évek lassan oldódó magyarországi légkörében Eötvös már viszonylag széles körben tájékozódhatott ugyan a nyugat-európai zeneszerzés kortárs irányzataiban, ám Németországban így is alapvetően új impulzusok érték. Bernd Alois Zimmermannál képezte tovább magát zeneszerzőként, miközben karmesteri oklevelet is szerzett. Karlheinz Stockhausennel előbb kottamásolóként került kapcsolatba, majd 1968-tól billentyűs játékosként tagja lett Stockhausen együttesének. Így juthatott el 1969-ben az Oszakai Világkiállításra, ahol életre szóló hatást jelentett számára a távol-keleti gondolkodással és életmóddal való találkozás.
 
1971 és 1979 között a Westdeutscher Rundfunk elektronikus zenei stúdiójában dolgozott, s eközben mind több karmesteri tapasztalatot is gyűjtött. 1979-ben Pierre Boulez meghívta az akkor alakult Ensemble InterContemporaine zenei vezetőjének, 1983 óta működik együtt az Ensemble Modernnel, 1985–88 a BBC Szimfonikus Zenekarának, 1992–95 a Budapesti Fesztiválzenekar első vendégkarmestere volt. Seregnyi kortárs kompozíciót mutatott be, amelyek közül sokat hangfelvételen is rögzítettek. Vezénylésének alapja a partitúrák hallatlanul precíz átvilágítása, a próbamunka didaktikus folyamatának mindig szigorúan kontrollált, a muzsikusok adottságaihoz alkalmazkodó irányítása. Ez az intellektuális megközelítés ugyanakkor cseppet sem vesz el koncertjeinek magával ragadó, szenvedélyes hatásából.
 
Nem szakadt meg kapcsolata Magyarországgal sem, 1970-től részt vett az Új Zenei Stúdió tevékenységében, például az 1975-ben Jeney Zoltánnal, Kocsis Zoltánnal, Sáry Lászlóval és Vidovszky Lászlóval együtt írott Hommage a Kurtág című közös kompozícióból szakadt ki utóbb egyik jelentős kompozíciója, A szél szekvenciái. A kölni stúdióban, de magyar népköltési szöveget használva alkotta meg 1968-ban Mese című hangszalag-montázsát.
 
Az 1980-as évek derekától mindinkább előtérbe került zeneszerzői tevékenysége, felkérést kapott számos együttestől és rádióállomástól, fesztiválokon mutatták be új alkotásait, a Ricordi és a Schott jelenteti meg partitúráit, amelyeket több lemeztársaság is rögzített. Zenekari műveiben (Psychokosmos, 1993, Atlantis, 1995, zeropoints, 1999) egyszerre törekszik az együttes térhatást keltő kihasználására, valamint a komplex hangtömbök és a kamarazeneien áttört hangzások szembeállítására. A színházszerűség foglalkoztatja hangszeres zenéjében, így a kamaraegyüttesre írt Kínai operában (1986), a Mozart-levelekből kiolvasott gesztusokat követő Korrespondenz című vonósnégyesben (1992) vagy a Frank Zappa emlékére, ütőhangszerekre komponált 151. zsoltárban (1993). 1998 tavaszán mutatták be Lyonban Csehov nyomán írott Három nővér című operáját, amely szenzációs sikert aratott. Azóta több operaházban, így 2000 áprilisában Budapesten is elhangzott a mű, amely álomszerűen lebegő zenei környezetben vizsgálja a századvég emberének kiúttalan érzelmi választásait, szétforgácsolt, illuzórikus reményeit.
 
Eötvös 1985–1996 között a szombathelyi Bartók Szemináriumon vezetett kurzust a kortárs zene iránt érdeklődő fiatal karmestereknek, s ugyanebből a célból alapította meg 1993-ban a Nemzetközi Eötvös Intézetet. 1992-ben a Karlsruhei Főiskola, 1998-ban pedig a Kölni Főiskola professzora lett, mindkét helyen a kortárs zene vezénylésére újonnan alapított szakot irányítja. 1994 óta Hilversumban él, ahol a Holland Rádió Kamarazenekarát vezeti. 1987-ben megkapta a Chevalier de l'Ordre des Arts et des Lettres címet, 1997-ben pedig a Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjat.
 
Halász Péter

Nagy elődök

Mottó

Virtuális túra


Kodály intézet

Liszt Múzeum

Könyvtár