Kálmán Imre

Siófok, 1882. október 24 – Párizs, 1953. október 30.
Kálmán Imre (Fotó: Zeneakadémia képgyűjteménye - Kálmán Imre Múzeum SIófok)A Zeneakadémia talán leghíresebb „osztályának", a Koessler János vezette zeneszerzés-csoportnak volt tagja Bartók Béla, Kodály Zoltán és Weiner Leó mellett az I. világháború utáni operettélet egyik legkiválóbb zeneszerzője, Kálmán Imre is.
 
Művelt, zeneszerető családjának köszönhetően már gyermekkorában kapcsolatba került a zenével és főleg – nővére zeneiskolai tanulmányai révén – a zongorával, amely élete végéig kedvenc hangszere maradt.
 
Első operett élményeit is ekkor szerezte, mivel rendszeres látogatója volt a nyaranta megrendezett siófoki színházi előadásoknak. Iskolai évei az áhított zongorista karrierre való felkészülés jegyében teltek Siófokon illetve Budapesten, de egyre súlyosabbá váló kézbetegsége miatt már a gimnázium utolsó évében kiderült, hogy a gyakorlati muzsikálásról le kell mondania. Ilyen előzmények után felvételizett a Zeneakadémia zeneszerzés tanszakára, ahol 1900-ban lett a már említett Koessler-osztály tagja. A zene mellett néhány szemesztert a jogi egyetemen is elvégzett. 1904-től 1908-ig a Pesti Napló zenekritikusa volt, ez idő alatt írt műveiből a Saturnalia illetve az Endre és Johanna című szimfonikus költeményeket mutatták be. 1907-ben dalaiért elnyerte a Ferenc József-díjat, amely lehetővé tette számára, hogy Bayreuthban, Münchenben és Berlinben folytassa tanulmányait. Ugyanebben az évben bemutatták néhány humoros kabaré-dalát, amelyek sikere – és nem utolsósorban a bennük rejlő anyagi lehetőségek – véglegesen a könnyűzene felé irányították érdeklődését.
 
Operett-szerzői karrierje 1908-ban a Tatárjárás című művének bemutatójával indult el, amelyet több mint száz előadás követett Budapesten és vidéki városokban. Az operett sikere a bécsi impresszáriók figyelmét is felkeltette, így a következő évadban a Theater an der Wien színpadán is előadásra került Ein Herbstmanöver címmel. Néhány évvel később már bécsi lakosként (nevét Emmerich Kálmánra változtatva) írta azokat a darabjait, amelyek nevét az egész világon ismertté tették. A Cigányprímás (1912), a Csárdáskirálynő (1915), a Marica grófnő (1924) és a Cirkuszhercegnő (1926) bejárták a világot és máig a műfaj legnépszerűbb alkotásai közé tartoznak.
 
Kálmán Imre operettjei sikerének két titka volt és van a mai napig is: a művek mögött álló, minden bizonnyal Koessler Jánosnak köszönhető kimagasló mesterségbeli tudás és zenei műveltség, illetve az az egyedülálló képesség, amellyel a bécsi operett szentimentalizmusát a korabeli magyar könnyűzene energiájával és színes ritmikájával ötvözni tudta.
 
Kálmán Imre az 1930-as évek végén a náci uralom elől menekült Párizsba, majd az Egyesült Államokba, ahol a világháború végéig élt és alkotott. Ott ismerkedett meg Arnold Schönberggel, majd az ő révén szinte az összes emigrációban élő muzsikussal, akiket gyakran vendégül látott manhattani lakásában. Néhány éven belül az amerikai zenei élet vérkeringésébe is sikerült beilleszkednie, műveit gyakran játszották a rádióban és két egyetem is díszdoktorává avatta. Magyar állampolgárságát egészen 1942-ig megtartotta.
 
Európába való visszatérése után 1949-ben Párizsban telepedett le, ahol röviddel 71. születésnapja után, 1953. október 30-án halt meg.
 
Tamás Katalin

Nagy elődök

Mottó

Virtuális túra


Kodály intézet

Liszt Múzeum

Könyvtár