Kocsis Zoltán

Budapest, 1952. május 30.
Fotó: Schiller KataKocsis Zoltán zongorázni háromévesen kezd – 1956-tól 1963-ig a Fővárosi Zeneiskola Szervezetben Szmrecsányi Magdánál tanul. 1963 és 1968 között a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában Fülep Tamás növendéke – ugyanitt 1966-tól zeneszerzés-leckéket is vesz, Sugár Rezső és Soproni József osztályában. 1968 és 1973 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti főiskola hallgatója: professzora Kadosa Pál – de fontos hatást gyakorol fejlődésére Rados Ferenc és Kurtág György muzsikus-személyiségének ösztönzése is.
 
1970-ben megnyeri a Magyar Rádió Zongoraversenyét: ettől kezdve hangversenyeken, rádió- és televízió-műsorok sokaságában lép fel, s hamarosan megkezdi hanglemezfelvételeit is, egyelőre csak a Hungaroton stúdióiban. Repertoárja kezdetben szigorú határok között mozog Bach, Mozart, Beethoven, Bartók és a kortárs zene pillérein. Ez a szigor az évek során fokozatosan oldódik, s Kocsis műsorára felkerül Schubert, Chopin, Liszt, Brahms, Grieg, Rachmaninov, Debussy, Ravel – a '80-as évek közepére a zongoraművész a magyar zeneélet legsokoldalúbb személyisége. A nyitottság nemcsak a repertoár gazdagságában nyilvánul meg: kezdettől jelen van a vállalt tevékenységek sokféleségében is. Kocsis nemcsak zongoraművész, hanem zeneszerző, karmester, filológus, kották ás archív hangfelvételek (Ferenczy György, Dohnányi, Bartók) közreadója, zeneművek átdolgozója, pedagógus, kritikus, zeneíró is.
 
A zongorázás mellett pedagógiai és zeneszerzői tevékenysége bontakozik ki legkorábban. 1973-tól a Zeneakadémia tanársegédje, 1976-tól adjunktus, 1979 óta docens. A zeneszerző Kocsis Zoltán a hetvenes évektől lép közönség elé. Működése sokáig a Simon Albert által alapított Új Zenei Stúdióhoz és az általa képviselt zenei gondolkodásmódhoz kapcsolódik, bizonyos kompozíciói azonban túlmutatnak a Stúdió esztétikáján. Legfontosabb művei: Bemutató (1976); Fészek (1975-76); Utolsó előtti találkozás (1981); 33 December (1983); Kopogtatások – A vacsora – Kiállítás (operák, 1984-85); Csernobil 1986 (1986); Utolsó találkozás (1990).
 
A karmester Kocsis Zoltán pódiumra lépése összefügg azzal az elégedetlenséggel, amelyet a zongoraművész a magyar szimfonikus zenekarok színvonalával kapcsolatban érzett. 1983-ban ez ösztönözte arra, hogy Fischer Ivánnal megalapítsa a Budapesti Fesztiválzenekart, új korszakot nyitva a magyar zenekari játék történetében. Az együttes életében fordulópontot hozott az 1992-es év: a Fővárosi Önkormányzattal kötött szerződés ekkor tette lehetővé az együttes intézményesülését, időszaki zenekarból folyamatosan dolgozó zenei műhellyé való átalakulását. Kocsis a Fesztiválzenekar munkájának irányításában, műsorpolitikájának kialakításában az alapítástól meghatározó szerepet vállalt, 1987-től pedig karmesterként is fellépett az együttes koncertjein. 1992-től az ő szerkesztői-karmesteri tevékenységének eredményeként jöttek létre a Fesztiválzenekar Kávékoncertjei, amelyek a hangverseny-repertoár színesítését, eddig figyelmen kívül hagyott értékek felfedezését szolgálták.
 
1997-ben Kocsis megvált az együttestől, és az Állami Hangversenyzenekar – a mai Nemzeti Filharmonikus Zenekar – zeneigazgatója lett. Művészi koncepciójának megfelelően azóta szélesedett az együttes repertoárja, irányítása alatt több mű magyarországi ősbemutatójára sor került.
Az elmúlt években a Nemzeti Filharmonikusokkal Európa számos országában, valamint Japánban és az Egyesült Államokban vett részt karmesterként és szólistaként kimagasló szakmai és közönségsikert arató körutakon, gyakran játszva a Bartók, Debussy és Ravel zongoraműveiből készült átiratait is. Megújult zenekarával adott koncertjeit mind a kritikusok, mind a közönség világsztárokat megillető lelkesedéssel ünnepelte.
 
Kocsis Zoltán ma a nemzetközi zeneélet prominens művésze. A Hungaroton, Denon, Nippon Columbia, Phonogram és Quintana cégeknél végzett hanglemezkészítő munkáját követően a Philipsszel kötött exkluzív szerződést: itt lát napvilágot két jelentős sorozata, a Bartók- és a Debussy-zongoraműveket tartalmazó ciklus. Bartók-interpretációi e terület nemzetközi tekintélyévé avatták –vezetésével indult útjára a Hungaroton gondozásában megjelenő Bartók Új Sorozat, amelyből 2008. május végéig hat CD került a boltokba. Ezek közül többet rangos nemzetközi díjakkal (MIDEM Classical Award, Diapason d'or, Pizzicato Supersonic-díj) ismertek el. Legújabb kezdeményezése a Művészi Társaság, amely rendhagyó hangversenyein a társművészetekkel szimbiózisban igyekszik közönség elé tárni a zeneirodalom elhanyagolt alkotásait.
 
Kocsis Zoltán 1973-ban Liszt-díjat, 1978-ban és 2005-ben Kossuth-díjat kapott, 1984-ben Érdemes Művész, 1990-ben Kiváló Művész lett. 1988-ban és 2006-ban Bartók Béla–Pásztory Ditta-, 1989-ben Magyar Művészetért, 1991-ben Maecenas-, 1992-ben Fehér Rózsa-díjjal ismerték el munkásságát. 2004 januárjában életműdíjat kapott a cannes-i Midemen, és a francia kulturális miniszter ott adta át neki azt a magas francia kitüntetést, a művészeti érdemrend lovagi fokozatát, amelyet még 2002-ben kapott meg a francia zene népszerűsítése érdekében végzett kimagasló munkájáért és egész muzsikusi tevékenységéért., 2007-ben pedig a „magyar kultúra követe" címet.
 
Csengery Kristóf

Nagy elődök

Mottó

Virtuális túra


Kodály intézet

Liszt Múzeum

Könyvtár