Nemzetközi Bartók 135-programsorozat

Bartók zenei öröksége a nemzetközi komolyzenei élet meghatározó műhelyeiben

A Zeneakadémia és a Külgazdasági és Külügyminisztérium együttműködésének keretében, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanárainak és hallgatóinak közreműködésével jut el Bartók zenei öröksége a nemzetközi komolyzenei élet meghatározó műhelyeibe és oktatási intézményeibe.

A 2016-os évre, Bartók Béla születésének 135. évfordulója alkalmából meghirdetett Bartók-év keretében a Zeneakadémián megrendezett koncerteken túl is számos programban működik közre az intézmény. Okkal, hiszen Bartók zenei örökségének ápolásában, kiemelten az oktatás és zeneszerzés területén Magyarország egyértelmű elsőbbséget élvez, élén a Zeneakadémiával. Azzal az intézménnyel, melynek Bartók nemcsak növendéke, de több generációra nagy hatást gyakorló oktatója is volt, és ahol mindmáig éltető forrásként és ki nem húnyó lángként őrzik Bartók szellemiségét. Ezt az élő hagyományt adják át a Zeneakadémia tanárai és hallgatói a Bartók-év keretében szervezett nemzetközi programsorozat keretében a külföldi szakmai közönségnek.

A Zeneakadémia szerteágazó nemzetközi kapcsolatrendszerére építő, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, illetve az adott ország nagykövetségének és magyar kulturális intézetének szervezésében megvalósuló sorozat keretében tizenöt külföldi helyszínen állítja a Zeneakadémia Bartók Bélát a figyelem középpontjába. A programsorozat különlegességét az adja, hogy a Zeneakadémia tanárai és diákjai Európa kiemelkedő zenei felsőoktatási intézményeivel együtt ünneplik a nagyhatású zeneszerzőt, az életműhöz méltón a legváltozatosabb formákban, egyúttal alkalmat biztosítva újabb jelentős kulturális és oktatási együttműködések előkészítésére.

A Tokiói Művészeti Egyetem Dráfi Kálmán, a Zeneakadémia zongora tanszékvezetője Szlama László közreműködésével tart mesterkurzust, népzenei előadást és a helyi növendékekkel közös koncertet  október 24-25. között. A Zágrábi Akadémia növendékei november 7-9. között Csalog Gábor zongora mesterkurzusán ismerhetik meg közelebbről Bartók, és a bartóki hagyomány kapcsán Ligeti és Kurtág zenéjét, ezt követően pedig Bartók és Ligeti műveiből álló koncertet hallhat a közönség. Október 31. és november 3. között Nemes László Norbert és Novák Anikó tart közös karvezetés mesterkurzust a helsinki Sibelius Akadémián.

A Zeneakadémia képviseletében három professzor: Dráfi Kálmán, Nemes László Norbert és Vikárius László a Hágai Királyi Zeneakadémia tanárainak és hallgatóinak tart Bartók életművéhez kapcsolódó mesterkurzust november 17-18. között. Az előadásokat nyilvános próba, valamint a bartóki életműhöz kapcsolódó beszélgetés követi a Békepalota könyvtárában. A kurzust koncert zárja a hágai Királyi Zeneakadémia koncerttermében Dráfi Kálmán és a hallgatók, valamint a Hollandi Ifjúsági Kórus közreműködésével, Nemes László Norbert és Wilma ten Wolde vezényletével, november 20-án pedig az Ellen Corver Trio szólaltatja meg a Kontrasztokat a Conservatorium koncerttermében. A hétvége során Nemes László Norbert továbbképzést is tart hollandiai zenetanároknak a Vocaal Talent Alapítvány és a Conservatorium közös szervezésében.

November 18-20. között a Belgrádi Művészeti Egyetem Zeneművészeti Tanszékével közösen kerül megrendezésre a Bartók Béla bánáti gyűjtéseit feldolgozó mesterkurzus, amelynek vezetője Eredics Gábor. Brüsszelben Vikárius László tart előadást Bartók életművéről, majd ezt követően Kelemen Barnabás és Kokas Katalin ad koncertet Bartók hegedűre írott műveiből a Királyi Zeneakadémia koncerttermében november 21-én. November 22-én és 23-án Borbély László tart mesterkurzust Bartók, Liget és Kurtág műveiből a genfi Haute École de Musique de Genève hallgatóinak, majd december 13-án ugyancsak Borbély László és Dani Imre közreműködésével adnak koncertet Bartók műveiből a bécsi Universität der Musik und darstellende Kunst hallgatói.

November 20-23. között Nádor György, Richter Pál és a Zeneakadémia zongorista hallgatója, Kovács Gergely részvételével rendezi a Jerusalem Academy of Music and Dance zongora zanszéke interaktív konferenciát, emellett pedig a Zeneakadémia képviselői mesterkurzusok segítségével járulnak hozzá Bartók zenéjének jobb megértéséhez. Az ünnepségsorozat záró koncertjén Kovács Gergely és a jeruzsálemi Zeneakadémia tanszékvezetője, Ron Regev ad közös koncertet Bartók műveiből. November 29. és december 1. között Csalog Gábor a berlini Hochschule für Musik Hanss Eilser hallgatóinak tart mesterkurzust Bartók műveiből, és a bartóki hagyomány kapcsán Ligeti György és Kurtág György műveiből. Ugyancsak Berlinben a Művészeti Egyetem  hallgatói számára Almási-Tóth András nyújt megértést és interpretációt segítő mesterkurzust A kékszakállú herceg vára című operáról.

Londonban a Guildhall School of Music and Drama hallgatói a Zeneakadémia Zeneszerzés Tanszékének vezetője, Fekete Gyula, valamint két hallgatója, Laczkó Bálint, Brandenburg Ádám és Csabay Domonkos fiatal zongoraművész tart interaktív mesterkurzust fiatal helyi zeneszerzők számára, a közös munka eredményét pedig koncerten is meghallgathatja a közönség. Farkas Gábor mesterkurzusának és zongoraestjének, valamint workshopnak ad otthont november 20-25. között a Tbiliszi Sarajishvili Zeneakadémia, a rendezvénysorozatot a budapesti és a tbiliszi Zeneakadémia hallgatóinak közös koncertje zárja.

December 2-án Eckhard Gábor tart mesterkurzust a varsói Chopin Akadémiával együttműködésben, ahol növendékek Bartók zongoraműveinek népi motívumait, illetve a Mikrokozmoszt ismerhetik meg közelebbről. A programsorozat utolsó elemeként a londonihoz hasonló, Bartók zenjére interaktív módon reflektáló workshop kerül megrendezésre a római Conservatorio di Santa Cecillia falai között is december 4-7. között. A foglalkozás vezetője ezúttal is Fekete Gyula lesz, az eredményeket pedig Accademia d’Ungheria nagytermében hallhatja közönség.

December 8-9-én Fekete Gyula zeneszerzés professzor és a két zeneszerzés hallgató (Dobos Dániel és Bucz Magor) Ljubjlanában és Lendván tesz látogatást, ahol a szlovéniai Magyar Kulturális Intézettel partnerségben, a ljubljanai zeneakadémia, Univerza v Ljubljani, zeneszerzés és hangszeres hallgatóval közösen vesznek részt a reflexiós programok mintáját követő Bartók reflexiók műhelymunkán és koncerten.

 

A kulturális eseménysorozatot a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatja a Bartók-év költségvetéséből.

 

 


 

Nagy elődök

Mottó

Virtuális túra


Kodály intézet

Liszt Múzeum

Könyvtár