Petrovics Emil

Nagybecskerek, 1930. február 9. – Budapest, 2011. június 30.
Petrovics Emil
Petrovics Emil
Zeneszerző, 1968-tól a Zeneakadémia tanára, 1979-től 1995-ig tanszékvezető.
Apai ágon szerb, anyai ágon magyar családjától írói és zenei tehetséget egyaránt hozott. Kezdetben bölcsésznek indult, az Eötvös József Collegium tagja volt. Zenei tanulmányait tizenegy évesen kezdte.
A Budapesti Zenekonzervatóriumban 1949-ben nyert felvételt, majd 1951-57-ig a Zeneművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait. Tanárai voltak Sugár Rezső, Szabó Ferenc, Viski János, a Zeneakadémián Farkas Ferenc növendékeként végzett.
 
Zenei vezető volt a Petőfi Színházban 1960-64-ig, 1964-től tanított a Színművészeti Főiskolán, 1968-tól a Zeneművészeti Főiskolán. 1986-1990-ig az Operaház igazgatója. 1991-től a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia , 1993-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja. A zenei közéletben aktívan tevékenykedett, 1991-től a Szerzői Jogvédő Hivatal elnöke volt.
 
Lukács Ervin karmester kortársa írta tanulmányaikról, operaházi működéséről: „Volt kitől tanulnunk: Kodály, Farkas, Sugár, Kókai, Viski, Szervánszky, Somogyi – hogy csak a legnagyobbakat említsem -, no meg a fantasztikus bartóki életmű… Reggeltől estig zongorája mellett ülve megtanulta szinte az egész repertoárt. Az ő működése alatt sosem volt üres esténként az igazgatói páholy."
 
Hangszeres, vokális darabokat, de színpadi kísérőzenét és filmzenét is írt. Legismertebbek színpadi művei – C'est la guerre operája (1961), amely az áttörést hozta számára, s amely Hubay Miklós drámaíróval közös munkája, és a Magyar Rádióban került bemutatásra, majd egy évvel később az Operaházban. Ezt követően Rostockban, Nizzában, Szarajevóban, Londonban hangzott el a kompozíció. További színpadi művei a Lysistraté (1962), Bűn és bűnhődés (1968), Salome (1978). Kilenc kantátát és egy oratóriumot - Jónás könyve (1969) - komponált. Hangszeres kompozícióiban, szóló- és kamaraműveiben is megfigyelhető a drámai építkezés hatása.
 
Karművei: Magyar jakobinusok dala (1984), Panasz és vigasz – Szabó Lőrinc verseire (1996), Óda Liszt Ferenchez (2000) Vörösmarty Mihály versére. Zenei nyelve a Kárpát-medence népzenei világából, a nagyvárosi folklórból, és a bartóki, kodályi örökségből táplálkozik. Zenéjében megjelenik a szerb népzene különleges ritmikája. A színházi zenében a musical műfajának hazai bevezetése fűződik nevéhez. Filmzenéket írt többek között a Várkonyi Zoltán rendezte Fekete gyémántok, Zsurzs Éva A koppányi aga testamentuma c. filmjéhez, de Makk Károly, Málnay Levente, Horváth Ádám rendezők alkotásaihoz, valamint rádiójátékokhoz is írt kísérőzenét. Generációkat nevelt, akik másfajta zeneszerzői út választása mellett is magukban hordozzák markáns egyéniségének korszakformáló hatását.
 
Hamar Zsolt diákként így emlékezik: „Én szerencsésnek mondhatom magam: Petrovics tanár úr mind a mai napig felbecsülhetetlen értékű tudással, tapasztalattal, bölcsességgel lát el. Kevés embertől tanultam többet például a színházról, működéséről, tradícióiról, misztikumáról."
 
Kétszeres Erkel- és Kossuth díjas, Érdemes- és Kiváló Művész, ugyancsak kétszer nyerte el a Bartók – Pásztory-díjat, valamint a Hazám díj és a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjének kitüntetettje.
 
Életútjának összegzése az Önarckép álarc nélkül című kétkötetes visszaemlékezés, mely 2007-ben jelent meg, s ahol ezt írja: „Büszke vagyok magyar hazámra és arra, hogy Európa e csodálatos és tarka, fájdalmakkal és vidámsággal, elpusztíthatatlan erőkkel megáldott vidéke a szülőföldem."
 
Csanda Mária