Reiner Frigyes

Budapest, 1888. december 19 – New York, 1963. november 15.
Reiner Frigyes vezényel (Fotó: Zeneakadémia képgyűjteménye)
Reiner Frigyes vezényel
(Fotó: Zeneakadémia
képgyűjteménye)
A 20. század egyik legnagyobb karmestere volt. Pályájának nagy részében, oly sok más magyar származású muzsikushoz hasonlóan, külföldön szerzett elismerést és dicsőséget a magyar zenének. Bár már gimnazista korában vezényelt maga szervezte iskolai zenekart, karmesterséget hivatalos formában nem tanult. A budapesti Zeneakadémián zongora és zeneszerzés szakra iratkozott be, előbbit Thomán Istvánnál, majd Thomán korai nyugdíjaztatása után Bartók Bélánál végezte, utóbbit Koessler Jánosnál.
 
Pályáját 1909-ben korrepetitorként kezdte – együtt két hajdani iskolatársával és barátjával, Weiner Leóval és Szirmai Alberttel – a budapesti Népszínház-Vígoperánál. Egyik este a megbetegedett karmester helyett beugrott Carment vezényelni és óriási sikert aratott. 1910-ben a laibachi (ljubljanai) színházhoz szerződött, bemutatkozásán Smetana Daliborját dirigálta. Egy év múltán újra Budapesten dolgozott a Népopera karmestereként. Itt tanította és mutatta be 1914. január 1-én Wagner Parsifalját az első Bayreuthon kívüli előadáson, közvetlenül a szerzői jogi védettség lejárta után. A Magyar Estilap beszámolója szerint „Reiner Frigyes, ez a zseniális fiatal muzsikus, a rendkívüli nehézségekkel teli mű betanításával elsőrangú munkát végzett".
 
1914 májusában Reiner a drezdai Staatsoperbe szerződött, Wagner egykori posztjának kései örököseként. Kapcsolatba került Nikisch Arturral, aki erősen hatott vezénylési stílusára, továbbá olyan nagy zeneszerző-karmesterekkel, mint Gustav Mahler és Richard Strauss, akiknek művei egész pályáján elkísérték a magyar karmestert. Reiner vezényelte 1919-ben Drezdában Richard Strauss Az árnyék nélküli asszony című operájának első németországi bemutatóját, közvetlenül a bécsi ősbemutató után. Az 1920-as évek elején fellépett Rómában, Barcelonában, Buenos Airesben, majd 1922-ben a Cincinatti Szimfonikus Zenekar hívta meg vezető karnagyának. Ettől kezdve haláláig az Egyesült Államokban élt. 1929-ben a New York-i Filharmonikusok karmestere lett, 1931-től a philadelphiai Curtis Institute-ban a zenekari és operatanszék professzoraként tanított karmesterséget, tanítványai közé tartozott Leonard Bernstein is. „Amelyik növendék elvégezte kurzusomat – mondta Reiner –, ki tud állni egy számára teljesen ismeretlen zenekar elé és el tud vezényelni első látásra egy új művet, minden szóbeli magyarázat nélkül."
 
Egyre fényesebb amerikai pályafutásának következő állomása a Pittsburgh-i Szimfonikus Zenekar, majd a New York-i Metropolitan Opera volt. A Metben Richard Strauss Saloméjával mutatkozott be, s az ő nevéhez fűződik Stravinsky The Rakes Progress (A kéjenc útja) című operájának amerikai bemutatója 1953-ban. Ugyanebben az évben a Chicagói Szimfonikus Zenekarhoz szerződött, amely akkor Amerika egyik legrégibb, de közepes minőségű zenekarának számított, s Reiner keze alatt „a világ legpontosabb és leghajlékonyabb együttesévé vált" (Stravinsky). A Chicagói Szimfonikusoknál eltöltött tíz esztendő után Reiner visszatért a Metropolitanbe, ahol az Istenek alkonya próbaidőszakában elhunyt, 1963. november 15-én, 75 éves korában.
 
Pályája során, már amerikai állampolgárként, többször visszatért Európába és fellépett szülőhazájában is. 1926-ban, 1933-ban és 1937-ben járt Budapesten, utoljára Brahms IV. szimfóniáját és Richard Strauss Till Eulenspiegelét vezényelte az Erkel Színházban a Filharmóniai Társaság Zenekarának élén. Ugyanebben az évben Thomas Beecham meghívására a londoni Covent Gardenben is fellépett, a Trisztán és Izolda általa vezényelt előadása egyben Kirsten Flagstad londoni bemutatkozása volt. 1955-ben Reiner vezényletével a Rózsalovag előadásával nyitotta meg kapuit az újjáépített bécsi Staatsoper.
 
Reiner igen sokat tett annak érdekében, hogy konzervatív amerikai közönségével megismertesse és megszerettesse az új magyar zenét: Kodály, Weiner és mindenek előtt Bartók kompozícióit. Több Bartók-mű (I. és II. szvit, Táncszvit, A csodálatos mandarin szvit) amerikai bemutatása után 1928-ban maga a zeneszerző közreműködésével mutatta be New Yorkban az I. zongoraversenyt, s 1941 januárjában Pittsburgh-ben a II. zongoraversenyt. Bartók az emigrációban barátjának s zenéje egyik legjobb tolmácsolójának érezte Reinert. Zenetörténeti jelentőségű esemény volt a kétzongorás-ütős Szonáta zenekari változatának 1943. január 21-i New York-i ősbemutatója, melyen Reiner dirigált Bartók és Pásztory Ditta közreműködésével, s melyen a zeneszerző utoljára lépett zongoraművészként a közönség elé.
 
Reiner Frigyes művészetét számos kitűnő hangfelvétel őrzi: a magyar és német repertoár mellett emlékezetes Mozart-előadások fűződnek nevéhez, kiemelkedik Carmen- és Falstaff-lemeze. Emberileg puritánság, zenekarnevelőként szigorúság, hajthatatlanság jellemezte Reinert, amely szigor mindig és kizárólag a minőséget célozta meg, a hangzásarányok és a ritmika lehető legprecízebb kidolgozását. Nagyon takarékos mozdulatokkal dirigált, elkerülte a romantikus érzelmességet, de a túlzott tárgyilagosságot is, interpretációit a klasszikusan megformált arányokon belüli izzás jellemezte.
 
Papp Márta

Nagy elődök

Mottó

Virtuális túra


Kodály intézet

Liszt Múzeum

Könyvtár