Zathureczky Ede

Igló, 1903. augusztus 24 - Bloomington, 1959, május 31.
Zathureczky Ede (Fotó: Zeneakadémia Képgyűjteménye)
Zathureczky Ede
(Fotó: Zeneakadémia
Képgyűjteménye)
Zathureczky Ede hegedűművész, a Zeneakadémia tanára és igazgatója, a magyar hegedűsiskola Hubay Jenő műhelyéből kikerült második nagy nemzedékének meghatározó egyénisége. Tizennégy évesen, a Geyer Stefi, Vecsey Ferenc és Szigeti József nevével fémjelzett első generációt követően jelentkezett a Zeneakadémiára. Fiatal kora ellenére Hubay egyenesen saját akadémiai osztályába vette fel, ahol hamarosan a mester egyik legkedvesebb növendéke lett. Személyes kiválóságán túl részben ennek köszönhette, hogy az elkövetkező évtizedek során egyre inkább őt tekintették a világhírű hegedűsiskola méltó őrzőjének és hagyománya letéteményesének. 1919-től a mesteriskola növendékeként folytatta tanulmányait, mivel az időközben igazgatói posztra kinevezett Hubay már csak ezen osztályok vezetését vállalta, és növendéke irányítását továbbra sem kívánta másra bízni. Zathureczky 1922 májusában szerzett előadóművészi oklevelet, majd meredeken felfelé ívelő karrierjén a következő év januárjában, mestere vezényletével rendezett hangversenye indította el, amelyen a megjelent impresszáriók is felfigyeltek tehetségére. Az 1923 és 1928 közötti években négy nagysikerű olaszországi turnén vett részt, amelyeken összesen száznál több hangversenyt adott, és népszerűsége még a legnagyobb hegedűjátékosokét is túlszárnyalta. Közben Európa számos más városában is fellépett, és 1925 elején Amerikában is sikerrel koncertezett; New Yorkban Bruno Walter vezényletével szerepelt.
 
Pályáján az 1929-es esztendő döntő fordulatot hozott: egykori mestere maga mellé vette a Zeneakadémiára tanítani, ahol képességeinek másik, az előadóművészével egyenrangú oldala bontakozhatott ki és kerülhetett több mint egy évtizeden át előtérbe. Bár Hubay köztudottan őt tekintette utódának a mesteriskola vezetőjeként, a mester 1937-ben bekövetezett halálát követően az alig 34 éves és még egy évtizede sem tanító Zathureczkyt hivatalosan mégsem helyezhették nagy múltú kollégái fölé. Ideiglenes megoldásként a művészképző önálló működését függesztették fel. Kivételes pedagógiai képességeit azonban hamarosan fényes eredmények igazolták, egyre több növendéke nyert nemzetközi versenyeken, mint például Lengyel Gabriella, Virovai Róbert és Albert Ferenc, valamint Kovács Dénes, az 1955-ös londoni Flesch hegedűverseny nyertese és majdani utóda katedráján és az igazgatói székben egyaránt.
 
Az 1930-as évek közepén szoros művészi együttműködést alakított ki Bartók Bélával, számos hazai és külföldi hangversenyen léptek fel együtt (Budapesten és több vidéki nagyvárosban, Temesvárott és Kassán, valamint 1939. március végétől olaszországi turnén vettek részt). Ugyanekkor szembetűnő változás történt Zathureczky előadói repertoárjában, amiben személyes fejlődésén túl minden bizonnyal a Bartók-együttműködés inspirációja is szerepet játszott. A 20-as években domináló népszerű, virtuóz karakterdarabok helyett műsoraiban a zeneileg értékesebb művek, elsősorban a klasszikus-romantikus szonáta-irodalom került előtérbe (a középpontban Beethoven művészetével), és repertoárja Bartók kompozícióival is gazdagodott.
 
1943 őszétől Dohnányi utódaként Zathureczkyt nevezték ki a Zeneakadémia igazgatójának, de a békés alkotómunka lehetősége a külső körülmények miatt nem adatott meg számára. A világháború viharai között a maradék értékek megőrzése, majd a pusztítás utáni újjáépítés irányítása jutott osztályrészéül, a 40-es évek végétől pedig az új politikai irányvonal elvárásai határolták be jelentősen mozgásterét. Az 1946-ot követő három év ugyanakkor Zathureczky előadó-művészetének második nagy virágkorát hozta el. Hangszere Európa szinte valamennyi jelentős zenei központjában megszólalt, számos zeneszerzővel került személyes kapcsolatba, ami repertoárjának kortárs zeneművekkel történt gazdagodását eredményezte. 1948-49-ben Bartók hegedűversenyének sorozatos előadásaival pedig felbecsülhetetlen értékű kulturális missziót teljesített. 1949 után a nemzetközi politika alakulása miatt hét évre lezárultak előtte a kapuk nyugati irányban, ami korábban kiépített művészi kapcsolatainak megszakadását eredményezte. 1956 novemberében egy rádiófelvétel kapcsán utazott Bécsbe, és onnan barátai rábeszélésére, akik ösztöndíjat szereztek számára, továbbutazott az Amerikai Egyesült Államokba. Az 1957/58-as tanévtől elvállalta Bloomingtonban az Indiana University hegedűtanszakának vezetését, de a következő évben már hazatérésének előkészítésén fáradozott. 1959. május 31-én azonban váratlanul elragadta a halál, és Bartókhoz hasonlóan már ő sem térhetett többé vissza hazájába.
 
Gombos László

Nagy elődök

Mottó

Virtuális túra


Kodály intézet

Liszt Múzeum

Könyvtár