„Két dolgot várok el egy zeneszerzőtől: találjon ki valamit és lepjen meg vele"

2018. március 06.

A fenti mondat Jeney Zoltán kedvenc idézete a zeneszerző Stockhausentől. A Zeneakadémia professor emeritusát 75. születésnapja alkalmából kérdeztük.

„Amikor az ihlet jön, engem mindig munkában talál” – idézte Picassót kicsit meghatottan a Kossuth –díjas Jeney Zoltán, a 70-es-80-as évek meghatározó szellemiségű zenei műhelye, az Új Zenei Stúdió alapító tagja, aki 1986 óta tanít a Zeneakadémián. A zeneszerzőt kollégái, pályatársai és tanítványai bensőséges ünnepség keretében köszöntötték születésnapján a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.  

 

Fotó: Zeneakadémia / Erdős Dénes

 


Jeney Zoltán a kortárs magyar zene egyik legjelentősebb alkotója, az 1970-es és 80-as évek zenei neoavantgarde mozgalmának vezéregyénisége. Már zeneakadémiai évei alatt foglalkoztatták a szeriális zeneszerzési technika alkalmazási lehetőségei. Rómában végzett tanulmányai idején ismerkedett meg a zenei anyag- és időkezelés akkoriban legmodernebbnek számító eszközeivel és szemléletmódjaival, e hatások jelentek meg első nemzetközi sikert is aratott kompozícióiban. 1973-tól kezdett használni zenén kívüli alapanyagokat is, egyebek mellett sakk-játszmák lépéseinek leírását vagy telex-szövegeket, amelyek forma-, dallam-, ritmus- vagy hangrendszerképző elemekké váltak zenéjében. Egy-egy harmóniasor, részlet vagy módszer olykor több különböző darabjában is feltűnik, máskor a saját művekből átvett motívumok egy-egy ötlet újabb kidolgozásaként oldódnak fel egy másik kompozícióban.
 

 

 

Fotó: Zeneakadémia / Erdős Dénes

 

„Nem tudom minden esetben megmondani, mi inspirál, miből alakul ki egy mű. A folyamat lehet nagyon gyors, de lehet nagyon lassú is. A Halotti szertartáson például több mint 18 évig dolgoztam. Ha ugyanis elakadok valamivel, azt félreteszem, s később vagy kialakul a folytatás vagy nem, vagy egészen más irányban nyílik meg egy út. Amikor elakadok, akkor néha azt gondolom, hogy 300 évig kellene élnem, hogy ebben a tempóban végére érjek valaminek."

 

Fotó: Zeneakadémia / Erdős Dénes

 

„Ami a zeneszerzés tanítását illeti, nagyon fontosnak tartom, hogy a tanítvány ne a saját kárán, azaz a saját művei kudarcain tanulja meg, hogyan kell a különböző zenei anyagokkal bánni. Erre szolgálnak az ellenőrizhető mintára készített stílusgyakorlatok. A hallgató saját műveiben viszont a tanárnak kell úgy elmélyülnie, hogy megjegyzéseivel – esetleg tanácsaival – képes legyen segíteni a hallgatót a saját megoldásainak tökéletesítésében."

 

Mester Ágnes

 


 

Nagy elődök

Mottó

Hirdetés

Hirdetés

 

Virtuális túra


Kodály intézet

Liszt Múzeum

Könyvtár