A Zeneakadémia három tanára kapott Artisjus-díjat

2017. március 30.

A könnyűzenei kategóriákban László Attila, a komolyzenében Tornyai Péter vehette át az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület idei díjait, a dalszerzői életműdíjat Binder Károly kapta.

A santanderi Encuentro Fesztivál meghallgatásának eredménye

2017. március 26.

Varga Judit és Takács-Nagy Gábor kapta a Bartók-Pásztory-díjat

2017. március 25.

Az elismeréseket 2017. március 25-én, Bartók Béla születésének 136. évfordulóján adták át a Zeneakadémián.

In Memoriam Szabó Tibor

2017. március 23.

80 éves korában elhunyt Szabó Tibor tanár, karnagy, a Bartók Konzervatórium egykori igazgatója.

Gitár előmeghallgatás a Zeneakadémián

2017. március 21.

A Zeneakadémia gitár szakiránya előmeghallgatást tart az érdeklődők számára.

Józsa Dalma sikere a Zágrábi Nemzetközi Hegedűversenyen

2017. március 21.

A Zeneakadémia tanárai a 2017-es művészeti díjazottak között

2017. március 16.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tíz tanára művészeti díjat vehetett át Áder János köztársasági elnöktől, Balog Zoltán minisztertől, valamint Hoppál Péter államtitkártól a nemzeti ünnep,...

Erica Bisesi zenepszichológus előadást tart a Zeneakadémián

2017. március 14.

Reconnections 2017

2017. március 13.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Jerusalem Academy of Music and Dance ötödik alkalommal rendezte meg közös kamarazenei workshopját 2017. február 18 és 26 között.

Csembaló nyílt nap a Régi Zeneakadémián

2017. március 10.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem csembaló csoportja nyílt napot tart 2017. március 19-én 14 órától a Régi Zeneakadémia Kamaratermében.

Nagy elődök

Mottó

Virtuális túra


Kodály intézet

Liszt Múzeum

Könyvtár