BA Zongora tantárgyleírások

Alapozó ismeretek:

Filozófia

Esztétika

Etika

Művelődési ismeretek

Általános zenetörténet

Magyar zenetörténet

Népzene

Műismeret

Akusztika

 

Általános szakmai ismeretek és készségek:

Zeneelmélet, Szolfézs

Zongorakíséret

Transzponálás és partitúrajáték

Kamarazene

Kortárs zongorazene

Kórus

 

Differenciált szakmai ismeretek és készségek:

Zongora főtárgy

Repertoárismeret

Előadói gyakorlat

Hangszerismeret

Zongora metodika

Felkészülés a diplomahangversenyre

 

 

Alapozó ismeretek

 

Filozófia

 

A képzés célja:

 

a hallgatók megismertetése a filozófia alapvető elméleti fogalmaival; általános filozófiatörténeti ismeretek nyújtása; filozófiai szakszövegek olvasása és közös értelmezése révén retorikai, logikai és szakszövegértési képességek fejlesztése.

 

A tantárgy felépítése:

 

1. szemeszter

- Bevezetés: a filozófia fogalma, történeti és jelenkori jelentősége. Viszonya a valláshoz, a tudományhoz, a művészethez és az ideológiához

- Preszókratikusok

- Platón

- Arisztotelész

- Sztoa és szkepticizmus

- A középkor bölcselete: Aquinói Szt. Tamás és a skolasztika

- Reneszánsz, reformáció és tudományos forradalom. F. Bacon

- Descartes és a racionalizmus

- Locke és az empirizmus

- Berkeley és Hume

- Francia felvilágosodás

- Kant

- Schopenhauer

- Hegel és a német idealizmus

- Konzultáció, az értékelés előkészítése

 

2. szemeszter

- Comte és a pozitivizmus

- Nietzsche

- Freud

- M. Schlick, K. Popper és a logikai pozitivizmus

- Wittgenstein és a nyelvfilozófia

- Heidegger

- Sartre és az egzisztencializmus

- Th. Kuhn és a tudományfilozófia a XX. század utolsó harmadában

- Gadamer és a hermeneutika

- Feyerabend és a posztmodern

- Derrida és a dekonstrukció

- Rorty és a neopragmatizmus

- Összefoglalás: a filozófiatörténet áttekintése

- Konzultáció, az értékelés előkészítése

 

Ajánlott szakirodalom:

 

Anzenbacher, Arno: Bevezetés a filozófiába (Bp., 1994)

Störig, Hans Joachim: A filozófia világtörténete (Bp., 2002)

Filozófiai kisenciklopédia (Bp., 1993)

Politikai filozófiák enciklopédiája (Bp., 2003)

Filozófiai kalauz (Bp., 1997)

 

 

Esztétika

 

A tantárgy felépítése:

 

I. Az esztétika jelentése, eredete, tárgya, társ- és segédtudományai

Az esztétikai gondolkodás filozófiai és mesterségi hagyománya – A „kallisztikai" és az „általános művészetelméleti" felfogás – A társ- és segédtudományok három fő csoportja: a) humán- élettani b) természettudományi c) történeti.

 

II. Az esztétika sajátos jellege

Tudományos és művészi gondolkodás – szó-fogalom, kép-fogalom, digitális közvetítés-analóg megjelenítés,

a közvetlen érzékszervi recepció, az egyesként megjelenítő általános, c) az intenzív totalitás. – Mimészizs és poiészisz, utánzás és alkotás; az esztétika gnószeológiai és ontológiai szemlélete; a műalkotás, mint a létezés autonóm módja.

 

III. Az esztétikum emberközpontúsága

Antropomorfizmus - antropocentrizmus – A mágikus kultúra emberszerű világképe – Az érzelmek jelentősége a) egzisztenciális, élettani beágyazottság b) személyes és közösségi, értékelő és cselekedtető funkció c) érzelem és művészet, a katharzis.

 

IV. A különös és a tipikus

A különös, mint filozófiai kategória – A művészi különös, mint tipikus: klasszika és romantika, „ideális" és „reális" művészetszemlélet; statika és dinamika – A tipikus történelmisége; tipikus helyzet - tipikus jellem.

 

V. A művészetek osztályozása

Az osztályozás különböző nézőpontjai a történelemben – Egyidejű és folyamatos művészi megjelenítés, „testek" és „cselekvények": Lessing: Laokoonja – Vizuális és auditív befogadás – Tárgyszerűség és funkció; a zene helye a művészetek rendszerében.

 

VI. A zene esztétikai értelmezésének különböző történelmi hagyományai

Az „utánzás"-esztétika – A beszédszerűség, mint magyarázó elv; az „érzelem" esztétika – A Pythagoreus hagyomány; számszerűség, kozmikus értelmezés és számmisztika – Zeneesztétikai agnoszticizmus.

 

VII. A zene, mint az emberi kommunikáció sajátos közlő eszköze

A zene eredetére vonatkozó különböző felfogások – A zene kialakulásának forrásai a közösségi létben – A hallás jelentősége az emberi tájékozódásban – Zörej és zenei hang; a zene szenzuális- élettani és jelentésközlő funkciója; kinesztéziás és térszerű zene-érzékelés – A zenei hangmagasságok és időtartamok rendje, két és három elem logikája, hangrendszerek, dallam-elemek felépülése, jelentő funkciója; többszólamúság – A zenei cselekvény, mint a létezés folyamatának folyamatos, szervezett, hangzó modellje.

 

VIII. A zene és az emberi kommunikáció különböző tartományai

Zene és gesztus a) a zenei gesztus, mint emberi magatartásformák hallható közlése b) a zenei gesztika történelmi hagyománya; kheironomia, neumák, hangjegyírás c) a közösség zenei módon szervezett gesztus-rendjei: a táncok, történelmi és zenetörténeti jelentőségük – Zene és beszéd a) közös akusztikus jellegük, átmeneteik, kölcsönösségük b) közös gesztikai hátterük; a beszéd hallható gesztika c) zene és beszéd megkülönböztető jegyei α) a beszéd a tárgyi-fogalmi közlés és megjelölés módja β) a zene az összefüggések tárgyiasságon túli hangzó megjelenítése γ) érintkezésük sajátos terülezte a költői nyelv.

 

IX. A zene és külső környezete

Zene és mozgás, zene és tér; zenei tér-szimbolika – Szünesztéziás jelenségek, látási képzettársítások, zene és fény, zene és szín – A hangutánzás köre, problematikája.

 

X. Tartalom és forma általános, esztétikai és zenei problémái

A műalkotás formálódásának logikai mozzanatai: tárgy, eszme, téma, műfaj, szerkezet, előadás, stílus – A forma, mint a létezés módja; a művészi formálás, mint a szemléltetés módszere, sűrítés és ellenkezője – A zenei tartalom és forma történelmi problematikája; abszolút és program-zene vitája; a zenemű programjának helyes értelmezése.

 

XI. A művészet társadalmi életmódja

A művészi alkotás maradandóságának kérdése: korhoz kötöttség és koron felüliség egysége és ellentmondása – A zene a társadalmi függőség és igény függésében, a hangszerek, fejlődésük és használatuk történelmi példái.

 

XII. A szép problematikája

Kant félreértett formulája – A szép, mint a jelenségben adekvát módon szemlélhető lényeg – A szép és a többi esztétikai kategória – A szép és más érték-szférák kölcsönhatása, keveredése – A szép és az emberi szépség-eszmény – A szabad birtoklás és azonosulás élménye a szép átélésének feltétele – Való és kellő, „Sein" és „Sollen" dialektikája a művészi megjelenítésben; igaz és kellemes – A szép, mint a megvalósult kellő szemlélhetősége, élménye.

 

 

Etika

 

A képzés célja:

 

Bevezetés az erkölcsfilozófia alapvető fogalmaiba.

Az erkölcsfilozófia történetének áttekintése.

Etikai dilemmák vizsgálata szépművészeti alkotásokban.

A hallgatók általános morális érzékenységének fejlesztése.

 

A tantárgy felépítése:

 

1. szemeszter

- Az etika, a morál és az erkölcs fogalmának tisztázása. Leíró, normatív és metaetika. A jelenkor erkölcsi pluralizmusa/krízise
- Az erkölcsfilozófia jelenleg legerősebb áramlatai
- Az etika története. Hellén kezdetek és Arisztotelész erényetikája
- A hellenizmus individualista erényetikái (sztoa, hedonizmus, künikosz morál, epikureizmus)
- A kereszténység erkölcsteológiája I. (Szent Ágoston, Abélard)
- A kereszténység erkölcsteológiája II. (A. Szent Tamás erényfelfogása)
- Néhány erény a gyakorlati életben. Közös értelmezés (igazságosság, türelem, őszinteség stb.)
- A 16. század mint fordulópont. Reneszánsz, racionalizmus, szabadság és szubjektivizmus. (Machiavelli)
- Individuum és morál. A felvilágosodás dilemmái. (Locke, De Sade, Hume és Diderot)
- A modernitás megoldási kísérletei. Kant erkölcsfilozófiája mint deontológia (jog- és kötelességelvűség)
- Deontológia II. (J. Rawls igazságosságelmélete)
- Konzekvencionalizmus és utilitarizmus. (Bentham és J. S. Mill)
- Utilitarizmus a 20. században. (Liberális és autokrata utilitarizmusok)
- Konzultáció, az értékelés előkészítése

 

2. szemeszter

- Szubjektivista erkölcsfilozófia a 19. században (Sören Kierkegaard)
- Kierkegaard II.
- Friedrich Nietzsche morálfilozófiája
- Nietzsche II.
- Az erkölcs ábrázolásának lehetőségei a szépirodalomban: didaxis, dezilluzionizmus és irónia
- Kemény Zsigmond: Két boldog című beszélyének közös elemzése (otthoni olvasás után)
- Filmelemzés etikai szempontból (J. Jarmusch: Lakókocsi, éjjel)
- Gyakorlati erkölcsi dilemmák, többjelentésű morális szituációk I. Az abortusz
- Gyakorlati erkölcs II. Az eutanázia
- Gyakorlati erkölcs III. Tudomány, technológia és bioetika
- Gyakorlati erkölcs IV. Politika és morál
- Filmelemzés: F. Fellini: Zenekari próba
- Az erkölcsfilozófia kérdéseinek összefoglalása
- Konzultáció, az értékelés előkészítése

 

Ajánlott szakirodalom:

 

Turgonyi Zoltán: Etika (Bp., 2002)

Nyíri Tamás: Alapvető etika (Bp., 1994)

Böckle, Franz: A morálteológia alapfogalmai (Bécs, 1975)

Beran Ferenc szerk.: Emberismeret és etika (Bp., 2002)

Sebestyén Jenő: Református etika (Bp. – Gödöllő, 2000)

Comte-Sponville, André: Kis könyv a nagy erényekről (Bp., 2001)

MacIntyre, Alasdair: Az erény nyomában (Bp., 1999)

Gaizler Gyula – Nyéky Kálmán: Bioetika (Bp., 2003)

 

 

Művelődési ismeretek

 

A tárgy feladata:

 

A zenészek egyetemi szintű oktatásának fontos kiegészítő része olyan stúdiumok sora, melyek a művelődés széles területén nyújt nekik a középiskolánál magasabb szintű tájékozódási lehetőséget. Számolni kell ugyanis azzal, hogy – más egyetemi hallgatókkal szemben – a hivatásos zenész kisgyermek kora óta napi 4-5 vagy még több órában hangokkal foglalkozik, középiskoláját többnyire szakiskolában végezte. Ugyanakkor a zenei munka erős szellemi dimenziója a történelem folyamán mindig fogékonnyá tette művelőit más művészetek és szakmák előtt. E stúdiumok funkciója azonban nem az, hogy egy meghatározott ismeretkörrel járuljon hozzá a zenei tárgyakhoz, hanem az, hogy általában a tágítsa a hallgató intellektuális és érzelmi horizontját, egyben ellensúlyozza is a zenei tanulmányok egyoldalúságait. A hallgató hangszerének adottságai és egyéni tehetsége jelentős szerepet játszik annak eldöntésében, hogy a kultúra melyik területéről akar magasabb szintű tapasztalatokat szerezni.

 

Éppen ezért az egyetem több kulturális területet megnyit a hallgatók előtt, melyekből mintegy kötelezően választható tárgy-együttesből a hallgató alakíthatja ki a kurrikulumot. A pusztán közművelődési szint túlhaladását a szakma legjobb szakembereinek meghívásával kell elősegíteni. Emiatt a tárgyért felelős oktató megjelölésén túl nem kívánatos állandó oktatók alkalmazása, mert ez vagy a szakszerűség megőrzése ellen hatna, vagy – alacsony óraszámok tudomásul vételével – az egyetem számára gazdaságtalan lenne. Az azonban kívánatos, hogy bizonyos stúdiumok bevált vendégelőadók visszahívásával ismét és ismét megjelenjenek a tanévi programokban.

 

A kurzusok tárgyát úgy kell meghatározni, hogy az anyagban való elmélyedésre alkalmat adjon. A lehetséges tárgykörök:

- művészettörténet

- szövegértés és -fogalmazás (stilisztika)

- verstan

- színháztörténet és dramaturgia

- művelődéstörténet

- egyháztörténet

- a magyar irodalmi nyelv

- irodalomtörténet és műelemzés

- néprajz

- várostörténet

- eszmetörténeti mozgalmak

- általános stílustörténet

 

A szakirodalom a meghirdetett témához igazodik. Példaképpen néhány alapmű:

- Magyar Értelmező Kéziszótár

- Arany János tanulmányai

- Szepes Erika – Szerdahelyi István: Verstan. Budapest, 1998.

- Mezey László: Deákság és Európa. Irodalmi műveltségünk alapvetésének vázlata. Budapest, 1979.

- Győrffy György: István király és műve. Budapest, 2000.

- Aradi Nóra – Marosi Ernő – Beke László: A magyarországi művészet története. Budapest, 1987.

- Marosi Ernő: A középkor művészete. Budapest, 1998.

 

 

Általános zenetörténet

 

Az általános zenetörténet tantárgy mindenekelőtt a nyugati civilizáció zenéjének legfontosabb korszakaival, irányzataival, stílusaival, műfajaival, alkotóival és műveivel, előadóművészetével illetve zenei életével ismerteti meg a hallgatót. Csak érintőleg foglalkozik más (keleti, afrikai) kultúrák zenéjével, népzenével, jazzel illetve a magyar zenével – ez utóbbi történetének részletesebb bemutatása a magyar zenetörténet tárgy feladata. A tanárnak minden szemeszterben fel kell mutatnia a változások fő tendenciáit, azok vélhető okait, társadalmi-történelmi-társművészeti hátterét, anélkül azonban, hogy a zenetörténeti eseményeket egyszerű „fejlődéstörténetként" értelmezné.

 

Miután egyelőre nem áll rendelkezésre elfogadható, korszerű, a zenetörténet egészét vagy legalább nagyobb részeit átfogó magyar nyelvű tankönyv, illetve jegyzet, a tanár feladata, hogy olvasmányokat, könyveket, esetleg könyvekből fejezeteket jelöljön ki, amelyekből a hallgató – órákon készített jegyzetei mellett - a vizsgára készülhet. Az egyes tárgyköröknél tájékoztató jelleggel adjuk meg a legfontosabb magyar nyelvű szakirodalmat (mindig a magyar kiadás dátumával, s csak a legfontosabb adatokra szorítkozva). Minden szemeszternél használható könyv (bár fenntartásokkal): Schonberg, H. C: A nagy zeneszerzők élete, Bp, 1998.

 

I. A zene keletkezésével kapcsolatos elméletek; az ókori kultúrák zenéje, részletesebben az ókori görög zene; a kereszténység zenéje; a középkori világi zene; az európai többszólamúság kialakulása (a 16. század zenéjéig).

 

Ajánlott szakirodalom:

     Kárpáti János: Kelet zenéje. Bp, 1981

     Dobszay László: A gregorián kézikönyve. Bp, 1993

     Mezey János: Korai polifónia. Bp, 1997

     Gülke, Peter: Szerzetesek, polgárok, trubadúrok. Bp, 1979

     Brown, Howard M: A reneszánsz zenéje. Bp, 1981

 

II. A barokk zene; az opera, oratórium, kantáta kialakulása és első jelentős alkotásai.

 

Ajánlott szakirodalom:

     Palisca, C. V.: Barokk zene. Bp, 1976

     Wolff, Chr: Bach. Bp, 2004

     Wolff, Chr, etc: A Bach család. Grove monográfiák. Bp, 1989

     Dean, V: Händel. Grove. Bp, 1987

     Talbot, M, etc: Olasz barokk mesterek. Grove. Bp, 1990

 

III. A klasszika előzményei; a zenekari szimfónia és a vonósnégyes kialakulása; Haydn, Mozart és Beethoven művészete; az opera 18. századi története.

 

Ajánlott szakirodalom:

     Geiringer, C: Joseph Haydn. Bp, 1970

     Robbins Landon, H. C.: Mozart utolsó éve. Bp, 2001

     Sadie, S: Mozart. Grove. Bp, 1987

     Kerman, J – Tyson, A: Beethoven. Grove. Bp, 1986

     Mozart Breviárium. Összeállította és ford. Kovács János. Bp, 1974

 

IV. A Lied-műfaj kialakulása, Schubert, Schumann, Mendelssohn, Chopin stb. művészete, a szimfonikus költemény kialakulása, Berlioz és Liszt zenéje (kivéve az utóbbi magyaros műveit – ezek a magyar zenetörténet során tárgyalandók), a 19. századi opera (elsősorban az olasz és német opera) története.

 

Ajánlott szakirodalom:

     Hamburger Klára: Liszt. Bp, 1980

     Hamburger Klára: Liszt Kalauz. Bp, 1986

     Fischer-Dieskau, D: A Schubert-dalok nyomában. Bp, 1975

     Kroó György: Berlioz. Bp, 1980

     Dahlhaus, C - Deathridge, J: Wagner. Grove. Bp, 1988

     Várnai Péter: Verdi Opera Kalauz. Bp, 1978

 

V. A 19. század utolsó évtizedeitől a századforduló, illetve a 20. század egyes mesterei: pl. Muszorgszkij, Brahms, Bruckner, Puccini, Mahler, Richard Strauss, Debussy, Ravel, Satie; a francia Hatok munkássága.

 

Ajánlott szakirodalom:

     Erhard, L: Brahms. Bp, 1978

     Blaukopf, K: Gustav Mahler. Bp, 1973

     Ujfalussy József: Debussy. Bp, 1959

     Batta András: R. Strauss. Bp, 1984

     Szőllősy András: Arthur Honegger. Bp, 1980

 

VI. A 20. századi zene irányzatai, mesterei, a legfontosabb műveik (bécsi iskola, neo-stílusok, Stravinsky, szovjet-orosz zene, Messiaen, Ives, Varese, a második világháború utáni főbb irányzatok: szerializmus, elektronika, aleatória, Cage, lengyel iskola). Noha Bartók számos összefüggésben szóba kerül e szemeszter során, az ő munkásságának bemutatása (így például népzenegyűjtése, tudományos tevékenysége) jórészt a magyar zenetörténet keretei közt történik.

 

 

Magyar zenetörténet

 

A magyar zenetörténet tanításakor mindenekelőtt két fogalmat kell tisztázni: a „magyar" jelző a magyarországi használatra, a történelmi Magyarország egész területére vonatkozik. A „zenetörténet" pedig nemcsak a zeneműveket és szerzőit, hanem egyes korszakok zeneéletét, intézményrendszerét öleli át. A tantárgy oktatásában a következő problémákat kell kezelni.

 

Nemcsak a magyar nyelvű vagy magyar vonatkozású emlékeket helyezzük előtérbe (amint az korábban, pl. Szabolcsi összefoglalásában történt), hanem az egyházi zene intenzív művelésének korszakában a latin nyelvű, a barokk korban pedig a német nyelvű zenét, valamint a Magyarországra importált zenét is.

 

Nem szabad sem túlbecsülni, sem alábecsülni egyes korszakok műveit és szerzőit, az ún. „hazai alkotásokat", hanem az ismert európai jelenségekkel párhuzamosan, lehetőleg objektív módon kell tárgyalni.

 

Fontos, hogy a magyar zenetörténet teljes vonulatába beemeljük a népzenei jelenségek történeti tárgyalását is.

Az első szemeszterben a tanárnak a honfoglalás korától nagyjából a 19. századi magyar zenéig kell eljutnia. Itt kerülhet sor Liszt magyaros műveinek tárgyalására is. E kurzus során a tanár a hallgatók aktív, gyakorlati közreműködésére is számíthat (pl. úgy, hogy felvételről való bemutatás helyett egyes műveket a hallgatók kisebb-nagyobb önkéntes együttesei szólaltatnak meg, előzetes megbeszélés alapján).

 

A második szemeszter a 20. század magyar zenéjét mutatja be. A kurzus gerincét Bartók és Kodály életművének tárgyalása képezi. E mellett feltétlenül sor kell keríteni a második világháború utáni évtizedek magyar zenéjének és zenei életének ismertetésére is.

 

Fontosabb szakirodalom:

Szabolcsi Bence: A magyar zene évszázadai I, II, Budapest 1959, 1961.

Dobszay László: Magyar zenetörténet, Budapest 1998.

Legány Dezső: A magyar zene krónikája, Budapest 1962.

Tallián Tibor: Bartók Béla. Bp, 1981

 

Ajánlott szakirodalom:

     White, E. W: Stravinsky. Bp, 1976

     Stravinsky, I – Craft, R: Beszélgetések. Bp, 1987

     Sosztakovics, D: Testamentum. Bp, 1997

     Arnold Schoenberg levelei. Ford.: Tallián Tibor. Bp, 1974

     Webern, A: Előadások, írások, levelek. Válogatta és szerk. Wilheim András. Bp, 1983

 

 

Népzene

 

A tárgy feladata a magyar zenei örökség ezen alapvető rétegének a tanult zenész szakmai és értelmi színvonalán való összefoglaló megismertetése. A feldolgozandó tárgykörök és ismeretanyagok egyrészt a népzene zenei, másrészt kulturális-néprajzi összetevőjét foglalják magukba:

 

1.) A magyar népzene stílusrétegei; hangnemi, ritmikai formai sajátságai; a népzenei lejegyzés módszere; népi hangszerek és népi hangszeres zene; a népi előadásmód; a magyar népzene fő fajtáit képviselő népdalanyag memorizálása.

 

2.)  A magyar népzene néprajzi környezete, életmódja; a szájhagyományosság sajátságai; népzene és népszokások; a magyar népzenei dialektusok; a magyar népzene rokonsága; a magyar népzene műzenei és európai környezetében; a népzenekutatás története; a népzenegyűjtés lehetőségei és technikái; a népzene helyzete és kilátásai a XXI. században; a revival–survival problémaköre; a népzene kulturális jelentősége.

 

A 2 szemeszteren át heti 1 kontaktórában tanult és ugyanannyi munkaórával kiegészülő, összefoglaló népzeneismeret további fakultatív órákkal, majd a mesterfok szakszemináriumainak hallgatásával fejleszthető tovább.

 

Ajánlott irodalomjegyzék:

     Kodály Zoltán: A magyar népzene

     Bartók Béla: A magyar népdal

     Vargyas Lajos: A magyarság népzenéje

     Rajeczky Benjamin Írásai

     Magyarország Zenetörténete I-II. kötet népzenei fejezetei

 

 

Műismeret

 

Hangversenyek, ill. operaelőadások látogatása során gyarapodik élményszerűen a jövendő zenész műismeret-repertoárja, tanulmányozhatja a különféle előadóművészi megközelítéseket; itt válik otthonossá a stílusokban, kifejezésmódokban, s itt ismerkedik meg azzal a természetes életközeggel, melybe maga is mint előadóművész, zeneszerző, zenetudós bekapcsolódni szándékozik.

 

Minthogy a hallgatók e tevékenysége stúdiumaik részét alkotják, hozzá kreditet is kell rendelni. 10 hangverseny/opera meghallgatásával, és a tapasztalatokról szerzett napló bemutatásával a hallgató szemeszterenként 1 kreditet szerez. A napló ellenőrzését végző tanár kérdéseket tehet fel az elhangzott művekkel vagy az előadóművészek teljesítményével kapcsolatban.

 

A tárgy természeténél fogva ajánlott irodalom nem jelölhető meg; a hallgatók tájékozódását az előadott művek partitúrái segítik.

 

 

Akusztika

 

Az akusztikai (pszichoakusztikai) alapelvek, természettörvények megismerésével a zenével való mindenfajta foglalatoskodás teljesebb, összefüggéseiben átláthatóbb elméleti és az előadói praktikumra is kiható gyakorlati alapot kap. Korunk zeneszerzője (zenetudósa) a technika eszközeit használó alkotóművész. Kommunikációs zavarokhoz, technikai tökéletlenségekhez vezethet az akusztikai alapelvek hiányos tudása.

 

A képzés célja:

A hallgató tudja és értse a hang fogalmának bevezetésén keresztül a hangforrás- hangtér – hallás hármas egységét. Fedezze fel az anyagi világ zenei világra gyakorolt determinisztikus hatását. Ismerje meg a hangok pszichoakusztikai tulajdonságait, különös tekintettel a zenei következményekre. Képes legyen használható és bővíthető akusztikai fogalomrendszer használatára. Szerezzen alapfokú jártasságot a hangszerkesztési és felvételi technikákban. Képes legyen zenei alkotói gyakorlatában a hangszerek (énekesek) és a termek akusztikai tulajdonságairól tanultakat alkalmazni.

 

A tantárgy felépítése:

 

1. szemeszter:

- A hang fogalma
- Rezgéstani alapfogalmak
- A hanghullám fogalma, hangterjedés, hangelnyelés, hanggátlás és -szigetelés
- Teremakusztikai alapfogalmak
- Zenei célú termek fejlődése
- A fül szerkezete
- A hallás idegi mechanizmusa
- Pszichoakusztikai alapfogalmak: szubjektív és objektív hangparaméterek (hangmagasság, dinamika, hangszín, idő és tér), harmóniaérzet, hangrendszerek kialakulás, zenei időérzékelés, térbeli hallás
- Elektronikus hangkreációk pszichoakusztikai paradoxonjai

 

2. szemeszter:

- Hangfelvétel-technika mint kompozíció
- Hangszerkesztési technika
- Zenei előadói gyakorlat és a termek akusztikai tulajdonságai
- A kompozíció és a tér viszonya
- A hangszerek felépítése
- A hangszerek működésének akusztikai elvei
- A hangszerek hangsugárzása, ülésrendek
- Akusztikai és hangantropológiai szemléletű hangszerfejlődés-elemzés
- A hangszerelés pszichoakusztikai elvei
- A hangszerjáték akusztikai háttere

 

Ajánlott szakirodalom:

Pap János: Hang-ember-hang. Vince Kiadó, 2002

Tarnóczy Tamás: Zenei akusztika. Zeneműkiadó, 1980

Pap János: Bevezetés a hangszerakusztikába. Főiskolai Jegyzet, 1994

Lakatos Gergely: Stúdiógyakorlat. Egyetemi kézirat

Benade, A. H.: Fundamentals of Musical Acoustics. Oxford Univ. Press, 1978

Rösing, H.- Oerter, R.-Bruhn, H.: Musikpsychologie. Rowohlt, 1993

Meyer, J.: Akustik und musikalische Aufführungspraxis. Verlag Erwin Bochinsky, 1999

 

 

 

Általános szakmai ismeretek és készségek

 

Zeneelmélet, Szolfézs

 

A zenei nyelv elemeinek (harmónia, forma, ellenpont) elméleti és gyakorlati elsajátítása. Míg a zeneelmélet a zenetörténeti korszakok stílusjegyeit, az azoknak megfelelő elemzési módszereket vizsgálja, a szolfézs a zenei készségek sokirányú fejlesztésével az ezen stílusokban való gyakorlati jártasságot kívánja biztosítani.

 

Tanegységek:

 

     1. Reneszánsz (modális) stílus: hangsorok, hangkészlet, C-kulcsok, egyházi és világi műfajok.

     2. Barokk korszak: a tonális dúr-moll nyelv kialakulása, barokk műfajok és formák, a basso continuo

         gyakorlata.

     3. Klasszikus stílus/1: a klasszikus harmóniai nyelv, diatónikus, kromatikus és enharmónikus

         modulációk.

     4. Klasszikus stílus/2: a klasszikus formák – elemzések, a „szonáta-elv" a klasszikus gondolkodásban.

     5. 19. század: romantikus harmóniavilág; új hangnem-kapcsolatok; distanciális elv, hangszeres és

         vokális műfajok.

     6. 20. század: Bartók-elemzések, 20. századi irányzatok: dodekafónia, szerializmus, stb.

 

Szakirodalom:

 

     Bárdos Lajos: Modális harmóniák (Bp., 1961)

     Jeppesen: Ellenpont (Bp., 1975)

     Gárdonyi Zoltán: Elemző formatan (Bp., 1979)

     J. S. Bach: 4-szólamú korálfeldolgozások

     Különböző műfajú kompozíciók az európai zenetörténetből

 

 

Transzponálás és partitúrajáték

 

A tárgy célja a vokális és hangszeres partitúrák átlátása, gyakorlati megismerése, és zongorán való játszása egyéni oktatás keretében. A tanulmányok anyagát alkotja továbbá a C-kulcsok és transzponáló hangszerek ismerete, valamint egyszerűbb művek lapról olvasása (részben 4-kezes játék útján) és transzponálása.

 

A feldolgozandó műtípusok tanegységenként:

     3- vagy 4-szólamú vokális és hangszeres partitúrák játszása, olvasása, transzponálása

     transzponáló hangszerek megismerése; nagyobb zenekari partitúrák megszólaltatása

 

A zenekar- és kórusvezető szakirányon:

     Reneszánsz kórusirodalom, 3- és 4-szólamú művek, C- és F-kulcsok olvasása

     Barokk concertók, klasszikus vonósnégyesek; lapról olvasás, 4-kezes játék

     Könnyebb klasszikus szimfóniák játszása; transzponáló hangszerek megismerése; Rövidebb darabok, dalok

     transzponálása

     Zenekari művekben megjelenő fúvóshangszer-csoportok kiemelt olvasása

     Romantikus zenekari művek (nyitányok, szimfónia-tételek) zongorázása; Hangszerelési kérdések

     20. századi zenekari- és kamaraművek, tételek; notációs kérdések

 

Szakirodalom:

     Nagy Olivér: Partitúraolvasás-partitúrajáték (Bp., 1975)

     Reneszánsz kórusirodalom

     Barokk concertók, klasszikus vonósnégyesek

     Szimfonikus és 20. századi kompozíciók

 

 

Kamarazene

 

A hangszeres előadóművészetnek legelső kezdetei óta alapvető gyakorlata a társas zenélés. Irodalma hatalmas, egy élethossz alatt szinte megismerhetetlen, és biztosan megtanulhatatlan. A tárgy keretében meg kell értetni a növendékekkel a kamarazenélés lényegét, fontosságát, jártassá tenni őket a különböző zenei stílusokban. A klasszikus kamarazenei törzsanyagon kívül helyet kell benne kapnia olyan speciális, ma már nem mellőzhető tudásnak, mint a „régi zene" illetve a „kortárs zene" kamarazenéjének olvasata.

A kamarazene a zeneirodalom kiemelkedő értékű műfajainak megismertetésével együtt fejleszti a zenész alkalmazkodó képességét, a ritmusérzékét, a dinamikai kontrollját; egy sor más fontos zenei komponens főként e környezetben gyakorolható. A tárgyhoz tartozik a különféle stílusok jellegzetes kamarazenei formációinak, műfajainak, műformáinak és stílusnormáinak megismerése és a tudatosan szervezett és célirányosan végzett próbamunka gyakorlatának kialakítása, fejlesztése.

A kamarazene műveléséhez előfeltétel, hogy a növendékek technikailag akadály nélkül, művészi színvonalon játszanak hangszerükön. Így az egyetem alapképzési programjába a legfontosabb (a főtárgy után legtöbb kreditet adó) kötelező melléktárgy

 

Az ajánlott irodalom a szakirányok sajátságaihoz igazodik. A zongoristák, vonósok és fúvósok esetében a szonáta, a duó, trió, kvartett, kvintett irodalom a barokk, klasszikus, romantikus és 20. századi zeneirodalomból egyaránt felmérhetetlen mennyiségű és értékű kínál. A vonósoknál a vonósnégyes kiemelkedő jelentőségére tekintettel a követelmények előírják a szonátajátékkal és vegyes összeállítású társas zenéléssel párhuzamosan a hetenkénti kvartett-játékot is.

Alkalmas kamarazenei irodalom a különleges hangszerek játékosainak is lehetővé teszi a társas zenélésben való részvételt.

 

 

Kórus

 

A tantárgy programja:

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem művészképző profiljának kiemelten fontos alkotórésze a nagy létszámú zenekar illetve énekkar működtetése. Ezen együttes célja mindenekelőtt az, hogy a hallgatók egy vagy több nagyformátumú, nemzetközi elismertségű, tapasztalt művésztanár irányításával kapjanak bepillantást a zenekari ill. énekkari előadó művészet szakmai és pedagógiai műhelytitkaiba.

További fontos célja a tantárgynak, hogy megismertesse a hallgatókat a zenetörténet különböző korszakainak kiemelkedő jelentőségű műveivel, és alkalmat teremtsen arra, hogy hallgatók e művek hangversenypódiumon való, megfelelő minőségű megszólaltatásában részt vegyenek.

A zenekar és énekkar rendszeres időnként önálló hangversenyt ad, közreműködik az Egyetem ünnepi eseményein, jeles magyar és külföldi zeneszerzők aktuális évfordulóin, más hazai és nemzetközi zenei rendezvényeken, fesztiválokon.

Az énekkari műsorok legnagyobb részét a cappella művek alkotják, de a zenekarral közösen megvalósított nagyszabású, oratórikus produkciók az egyetem zenei életének kiváltságos eseményei.

 

 

Differenciált szakmai ismeretek és készségek

 

Zongora főtárgy

 

A zongora főtárgy 3 éves alapszakasz oktatásának kiemelten fontos célja, hogy a hallgató minél több darabot sajátítson el a repertoár gerincét jelentő alapművekből, s minél magasabb művészi fokon tudja ezeket megszólaltatni. A szólistaképzés mellett fontos a leendő kamarazenészek, tanárok, zongorakísérők, korrepetítorok, valamint a zenekari művekben (például Bartók: Táncszvit, Sztravinszkij: Petruska) közreműködő zongoristák oktatása is. A tanár is segítheti a hallgatót a számára talán leginkább megfelelő irány megválasztásában. Fontos cél, hogy a képzés ideje alatt a hallgató a különböző formai, harmóniai, ritmikai, melodikai struktúrákat egyre alaposabban megértse. Mindig lényeges szempont a hangképzés minősége, a pedál adekvát használata, valamint a zongora hangzásának megfelelő kihasználása a különféle akusztikájú terekben. Fontos, hogy a hallgató a műveket el tudja helyezni – főként zenehallgatás és a hozzáolvasott irodalom segítségével – a zeneszerző életművében, az adott stílusban, és az egész zenetörténetben is.

 

Ajánlott repertoár (a lista bármivel kiegészíthető): 

D. Scarlatti, J. S. Bach, (továbbá Byrd, Couperin, Rameau, Händel, Ph. E. Bach), Haydn, Mozart, Beethoven, Schubert, Schumann, Chopin, Liszt, Brahms (továbbá Mendelssohn, Grieg), Debussy, Ravel, Szkrjabin, Rachmaninov, Bartók (továbbá Prokofjev, Sosztakovics, Dohnányi, Kodály, Kurtág) művei, mely jegyzék számos további szerzővel kiegészíthető.

 

A számonkérés módja:

A 6. szemesztert kivéve minden szemeszter végén főtárgy vizsga (kollokvium), gyakorlati jeggyel értékelve (1,0-től 5,0-ig, egy tizedes jegyig kerekítve kivéve). A vizsgaanyagnak évente tartalmaznia kell a következő műveket:

     2 Prelúdium és Fúga J. S. Bach: Das Wohltemperierte Klavier című sorozatából

     (az egyik darab – a tanár jóváhagyásával – felcserélhető valamilyen más barokk műre)

     1 klasszikus szonátát (ugyanígy felcserélhető zongoraversennyel, variációval, stb.)

     2 etűd

     1 romantikus művet

     1 húszadik századi vagy kortárs darab.

     Az anyagot a hallgató saját belátása szerint oszthatja el az adott tanév két szemeszterének vizsgájára.

A 6. szemeszter végén a hallgató diplomahangversenyt ad, melynek értékelését a KKK szabályozza.

 

 

Repertoárismeret

 

A tárgy szerepe a zenészképzésben:

Az egyéni hangszeres órákon bár nem kizárólagos, mégis domináns az egyes művekre koncentráló intenzív munka. Ugyanilyen fontos azonban a hallgató fejlődésére nézve az, hogy nagy mennyiségű repertoárt ismerjen meg és játsszon át. Az ilyen repertoár-megismerés nem végső kicsiszoltságra törekszik, ám mással nem pótolható módon növeli a hallgató mű- és stílusismeretét, megismerteti őt hangszerének repertoárjával, fejleszti alkalmazkodó-képes technikáját, lapról olvasó készségét, gyors helyzetfelismerő képességét, szolgálja a társas zenélésben való részvétel képességét (zenekari szólamismeret, lapról olvasás, zongorakísérés, stb.)

A hangszeres művész repertoárismerete főként két részterületre vonatkozik: egyik a hangszer szólóirodalma, a másik pedig a zenekari irodalom vonatkozó szólamanyaga. A kettő arányát a hangszer sajátságai döntik el. A hangszeres repertoárismeret gyakorlása hozzákapcsolható a kötelező tárgyak sorában szereplő „zenekari játék" foglalkozáshoz is.

 

A számonkérés módja:

A repertoárismeret a hallgató otthoni munkáját tételezi fel, kontaktóra – a beszámolóktól eltekintve – nem tartozik hozzá. A mértékeket és anyagot a tantárgyi program határozza, s ez rögzíti a számonkérés módját is. A legtöbb esetben a megoldás az, hogy az adott hangszer tanárai minden kredithez tematikus egységeket alkotó (szóló darabokat és/vagy zenekari szólamokat alkotó) műlistákat rendelnek, megjelölve az azokból átjátszandó tételek számát; az időről-időre kitűzött beszámolók előtt néhány nappal a beszámolóra jelentkezett hallgató benyújtja az általa átjátszott tételek jegyzékét, melyből a bizottság kiválasztja az eljátszandó darabokat, s azok bemutatása után a kreditet megadja.

 

 

Előadói gyakorlat

 

A tanulmányok közvetlen célja és egyben a végső célok elérésének egyik legfontosabb eszköze a tanítvány hangverseny-tevékenysége. A hangversenyek nem csak impulzust adnak a tanítványnak az intenzív munkára, nem csak jól érzékelhető szakaszokra bontják a több éves tanulmányt, s nem csak az előrehaladás ellenőrzését segítik, hanem egy belső érlelődés fontos állomásai. A mű, annak előadása egy hangversenyen kapja meg „végleges", egyszeri arculatát; itt válik egész a részekből, és itt sugárzik vissza az egész a részekre. Mivel a zene időbeli művészet, csak a ténylegesen átélt, a mű által meghatározott időben igazolódik mind annak érvényessége, mely a gyakorlásban felhalmozódott. A hangverseny eredményeként alakul ki és fejlődik tovább magában a tanítványban is az integrált kép mind a műről, mind a zene és zenélés lényegéről.

 

A számonkérés módja:

Az alapkövetelmény szemeszterenként legalább egy hangversenyen való közreműködés szóló vagy kamarazenei produkcióban. A hangversenyek tényleges számát, gyakoriságát, műsor-összeállítását, terjedelmét a tantárgyi programok határozzák meg. A hangverseny megtartását a növendék tanárja – az előadás minőségét is mérlegelve – háromfokozatú (minősített) aláírással ismeri el.