Cziffra György

Budapest, 1921. november 5 – Senlis, 1994. január 15.
Cziffra György (Fotó: Zeneakadémia képgyűjteménye - Kresz Albert )Egykori tanára, Ferenczy György így emlékszik vissza Cziffra György felfedezé- sére: „Először a Fészek Művészklubban hallottam róla Kéri-Szántó Imrétől, aki azt újságolta: «Új Liszt került növendékeim közé!». De akkor még, s egy ideig később sem hallottuk zongorázni. A háború után híre ment, hogy Cziffrából bárzongorista lett. 1950-ben egy este betévedtem a Kedves presszóba, és egyszerre különleges zongoraszó ütötte meg a fülemet. Ki lehet ez, aki részben szórakoztató zenét játszott, részben szabadon improvizált ilyen nagyszerűen? Megismerkedtünk, s Cziffra György néhány hét múlva rendkívüli hallgatónak került be a főiskolára. Röpke hónapok alatt éveket haladt előre, hihetetlen tempóban bontakozott ki nem mindennapi tehetsége. Emlékezetes sikert aratott már legelső nyilvános koncertjein, valósággal lázba hozta művésztanárait, hallgatóit…"
 
Cziffra György 1921-ben született Budapesten. Bár a New Grove Dictionary magyar születésű francia zongoristának nevezi, Cziffra sosem vallotta magát másnak, mint magyarnak, aki történetesen – élete utolsó évtizedeiben – francia állampolgár volt. Csodagyerekként kezdte pályáját, amelyről magyar nyelven is megjelent önéletrajzi könyvében, az Ágyúk és virágokban vall. 1930-ban került a Zeneakadémiára Dohnányi Ernő tanítványaként. Nagysikerű szólista karrierjét a II. világháború szakította félbe. Az érzékeny lelkű és kezű művésznek gyötrelmes volt a szolgálat a hadseregben és az azt követő oroszországi hadifogság. Az események nem csak megtorpantották zenei fejlődésében, de kilátástalanná tették az eljövendő folytatást is. 1947-ben hazatérve úgy látta, korábbi eredményei semmivé lettek, így éjszakai bárok zongoristájaként kemény munkával tartotta el családját. A Ferenczy Györggyel való találkozás után újból szép sikereket ért el, de ennek ellenére sem látta biztosnak jövőjét. Ezért 1950-ben úgy döntött, hogy – illegálisan – elhagyja az országot. A kudarcba fulladt kísérlet miatt három évi börtönnel sújtották, de 1953-tól ismét folytathatta szólista-karrierjét és rövidesen különleges rangot vívott ki magának a zenei életben. Fellépésein kívül közel négy és fél órányi zenét játszott szalagra a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat (a Hungaroton elődje) részére, ezek ma már mind hozzáférhetők lemezen. 1955-ben Liszt-díjjal tüntették ki, ez volt az első alkalom, hogy a díjat nem zeneszerző kapta.
 
1956-ban Franciaországba emigrált, ahol haláláig élt. Tüneményes technikai virtuozitásával, pontos, tiszta vonalrajzú és tüzes energiájú játékával világszerte átütő sikert aratott. Ma különösen a XIX. századi repertoár, elsősorban Schumann, Chopin és Liszt zenéjének avatott tolmácsolójaként tartják számon. Saját készítésű átiratai remek zeneszerzői készségről és kiváló ízlésről tanúskodnak.
 
Művész-patrónusi tevékenységét 1969-ben kezdte, amikor Versaillesban megalapította a nevét viselő nemzetközi zongoraversenyt. Saját eredményei közé tartozik a senlisi királyi kápolna helyreállítása, illetve az ottani Liszt Ferenc Auditórium létrehozása. Számos alapítvány és ösztöndíj megálmodója és megteremtője, aki a pályakezdő művészek tanulmányainak támogatásával kiemelkedő szerepet vállalt a nagy európai pianista-hagyomány továbbörökítőjeként.
 
Tamás Katalin

Notable alumni

Motto

Virtual Tour

Kodály Institute

Liszt Museum

Library