Jeney Zoltán

Zeneszerzés Tanszék
Született: 1943., Szolnok
 
Tudományos fokozat, egyetemi beosztás: professor emeritus (DLA, dr.habil.)
 
Oktatott tárgyak: zeneszerzés, hangszerelés, korálharmonizálás, formatan és analízis, ellenponttan, 20. századi zeneszerzés, elektronikus zene, kortárs zene (stílusirányzatok, előadói gyakorlat), Bach kantátái, bevezetés a 20. század második felének zenéjébe.
 
Tanulmányok:
1957-1961: zeneszerzés-tanulmányok a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában Pongrácz Zoltán irányításával
1961-1966: zeneszerzés-tanulmányok a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Farkas Ferenc irányításával
 

Poszt-graduális tanulmányok, mesterkurzusok:

1967-1968: poszt-graduális tanulmányok Goffredo Petrassi növendékeként a római Accademia Nazionale di Santa Cecilia zeneszerzés szakán
1972: Nyári Kortárszenei Szeminárium, Darmstadt, Christian Wolff előadásai
1982: számítógépes-zenei tanulmányok az IRCAM-ban (Párizs)
 
Oktatási tevékenység:
1986-tól: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zenetudományi Tanszékének tanára
1995-2011: a Zeneszerzés tanszék vezetője, 2011. július 1-től a zeneszerzés tanszéki csoport vezetője a
Alkotóművészeti és Zeneelméleti Ismeretek Tanszékén
1999-2013: a Doktori Iskola vezetője
 

Mesterkurzusok, vendégprofesszori állások:

1985: előadások az Egyesült Államok különböző egyetemein (Berkeley, Oberlin, Buffalo, Cleveland, UCSD, Princeton)
1999:  vendégprofesszor a chicago-i North Western University zeneszerzés szakán
 
Zeneszerzés-mesterkurzusok a Szombathelyi Bartók Szemináriumon, a Gaudeamus Fesztiválon (Amsterdam, Hollandia), az Acantes Fesztiválon (Avignon, Franciaország), Rómában (Villa Medici), a Münsteri Zeneművészeti Főiskolán (Németország), Tegu-ban (Dél-Korea) és Győrben
 
Számos hazai és nemzetközi zeneszerzőverseny zsűrijének tagja, nemzetközi zenei fesztiválok gyakori vendége.
 
Kutatói tevékenység:
1985: Columbia Egyetem, New York City
1988-89: DAAD-ösztöndíj, Nyugat-Berlin
2000-2002: Közös kutatási munka a londoni City University zeneszerzés DLA-programjával
2002-2005: Zeneakadémia tanszéki kutatás  "A hangszín formateremtő szerepének vizsgálata a kompozícióban és oktatásban" címmel (NKFP 5/125 pályázat keretében).
 
Főbb bemutatók, hangversenyek:
1968: Soliloquium No.1 fuvolára (ősbemutató) – Utrecht, Gaudeamus Fesztivál
1972: Alef - Hommage á Schönberg zenekarra. A mű hanglemezfelvétele Eötvös Péter vezényletével.
1974: Az Új Zenei Stúdió három hangversenye Párizsban.
1978: Első szerzői lemez (Hungaroton).
1981: meghívás Luigi Nono-tól három kortárs magyar művekből összeállított hangverseny megszervezésére Bartók Béla születésének 100. évfordulója alkalmából.
1984: svédországi hangversenykörút, mely során több mint 30 kompozíciója hangzott fel 9 hangversenyen (közöttük 9 ősbemutatóként).
1985: szerzői est New Yorkban az Experimental Intermedia Foundation rendezésében
1992: közös hang-installáció Vidovszky Lászlóval a Sevillai Világkiállítás Magyar Pavilonjához.
1998: a Pest-Buda-Óbuda egyesítésének 125. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi hangversenyre komponált zenekari Contrafactum ősbemutatója
2005: a Halotti Szertartás teljes és végleges alakjának ősbemutatója a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar előadásában, Kocsis Zoltán vezényletével (Budapest)
Korábbi bemutatók a mű különböző részleteiből:
1994: Commendatio animae, Budapsti Fesztiválzenekar, Lord Yehudi Menuhin vezényletével (Budapest)
2000: Commendatio animae, Vesperae Mortuorum, Vigilia Defunctorum, Magyar Rádió Zenekara és Énekkara, Kovács János vezényletével (Budapest)
2007: a zenekarra komponált Pavane ősbemutatója a Szombathely Bartók Fesztiválon, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar előadásában, Peskó Zoltán vezényletével
(műveinek teljes jegyzékét és diszkográfiáját ld. a lap végén)
 
Egyéb tevékenységek:
1970: az Új Zenei Stúdió megalapítása Eötvös Péterrel, Kocsis Zoltánnal, Sáry Lászlóval, Simon Alberttel és Vidovszky Lászlóval. Az együtteshez később Csapó Gyula, Dukay Barnabás, ifj. Kurtág György, Serei Zolt és Wilheim András is csatlakozott.
1974-1984: a Dobszay László és Szendrey Janka vezetésével működő Schola Hungarica énekegyüttes tagja
2004: A kortárs magyar és külföldi zene megszólaltatására és népszerűsítésére létrehozott  Új Magyar Zene Egyesület (UMZE) tagja
 
Tisztségek, közéleti tevékenység:
1979: A Magyar Zeneművészek Szövetsége elnökségének tagja
1990: a Magyar Zeneszerzők Egyesülete Elnökségének tagja
1990-től az International Society of Contemporary Music (ISCM) magyar képviselője
1993-1996: Magyar Zeneszerzők Egyesületének elnöke
1993-tól: A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja
1993-1999: az ISCM elnökségének tagja
1996-1999: az ISCM alelnöke
 
Dijak, kitüntetések:
1979: a Párizsban megjelenő Magyar Műhely című emigrációs lap szerkesztőségének Kassák Lajos díja
1981: Erkel Ferenc-díj
1990: A Magyar Köztársaság Érdemes Művésze
2001: Kossuth díj
1988 és 2006: Bartók-Pásztory díj
2006: AEGON Művészeti díj
 
Zeneszerzői életművének rövid ismertetése:
Jeney Zoltán a kortárs magyar zene egyik legjelentősebb alkotója, az 1970-es és 80-as évek zenei neoavantgarde mozgalmának egyik vezéregyénisége. Tanulóéveiben Bartók és az új bécsi iskola zeneszerzőinek műveiből kiindulva komponálta első, műveinek jegyzékben máig is vállalt alkotásait, (Öt zongoradarab, 1962; József Attila-dalok, 1963; Omaggio, 1966), emellett már zeneakadémiai évei alatt foglalkoztatták a szeriális zeneszerzési technika alkalmazási lehetőségei. (Rondeau, 1964) Rómában végzett tanulmányai során ismerkedett meg a zenei anyag- és időkezelés akkoriban legmodernebb eszközeivel és szemléletmódjaival, e hatások jelentek meg az első nemzetközi sikert is aratott Soliloquium No. 1 című szólófuvola darabban (1967) és a wei wu wei (1968) című kamara-kompozícióban.
 
Radikális fordulatot hoztak zeneszerzői gondolkodásában az 1970-ben Eötvös Péterrel, Sáry Lászlóval, Vidovszky Lászlóval és Simon Alberttel közösen alapított Új Zenei Stúdióban végzett improvizációs gyakorlatok, valamint 1971-től John Cage írásai és művei. Stílusformáló erővel hatottak rá az 1972-es darmstadt-i Nyári Kortárszenei Szemináriumon Christian Wolff előadásai zenéje, majd pedig az amerikai minimálzene jelentősebb alkotásai. Korszakhatárt jelent művészetében az 1972-ben komponált Alef (Hommage à Schönberg) című zenekari darab, mely összegzés és újrakezdés: a zenéjét formáló fiatalkori hatások összefoglalása és a 70-es elején megtalált új irányok nagyszabású megfogalmazása.
 
Kompozícióiban 1973-tól kezdett használni zenén kívüli alapanyagokat is, szövegeket (többek között Cage, Thoreau, e. e. cummings, Tandori Dezső verseit és írásainak részleteit), sakk-játszmák lépéseinek vagy solitaire-játék mozgásainak leírását vagy telex-szöveget, melyek forma-, dallam-, ritmus- vagy hangrendszerképző elemekké váltak zenéjében. (Végjáték, 1973; for quartet, 1973; Arthur Rimbaud a sivatagban, 1976; Százéves átlag, 1977; IMPHO 102/6, 1978; OM, 1979) Művei között olykor háttérben meghúzódó kapcsolatot teremt, hogy egy-egy harmóniasor, részlet vagy módszer olykor több különböző darabban feltűnik, néha címekben is jelzett belső körökként az életmű egészében jelen van (Something-sorozat, Herakleitosz-sorozat, Halotti szertartás), máskor a saját művekből átvett anyagok egyfajta parafrázisszerű kiindulási anyagként, egy-egy ötlet újabb kidolgozásaként oldódnak fel egy másik kompozícióban.
 
1978-ban görögországi utazása után jelent meg több alkotásában a régi görög skálákból kialakított általa „pseudo-modálisnak" nevezett hangrendszer (Apollónhoz, 1978), majd mellette az 1980-as évektől egy 128 hangból álló, fraktál-elv alapján létrehozott hangsor (Halotti Szertartás). Bár Jeney máig megtartotta szerkesztési módszereinek korábban kialakított eszközeit, az 1980-as évektől újabb stílusváltás figyelhető meg műveiben. Újra alkalmazni kezdte az ellenpont barokk és barokk előtti korszakokra hivatkozó módjait, s emellett zenéjében megjelent egy archaikus hangütés, melynek deklamációja és dallamképzése egyrészt a gregorián zene, másrészt a magyar népzene ősi, recitáló és sirató stílusú hagyományaiból táplálkozik.
 
Mindez nyomon követhető eddigi életművének legnagyobb vállalkozásában, az 1987-2005 között komponált Halotti szertartásban, melynek tételei önállóan, vagy kisebb ciklusokként is megszólaltathatók. A hat részből álló oratórium szerkezete a halál körüli események középkori liturgikus rendjét követi, de a halotti szertartás latin, héber, görög, német és ószláv nyelven megzenésített részei mellett versekre (Ady Endre, Pilinszky János, Weöres Sándor, Tandori Dezső, Kosztolányi Dezső, Orbán Ottó és Szép Ernő magyarul, Prudentius latinul, Laura Romani olaszul) és magyar nyelvű népi virrasztóénekekre készült tételeket is tartalmaz. Turba-jellegű kórusai, vokális szólótételei, énekes kamaraművekként feldolgozott zsoltárai végig vezetnek a halál pillanatától a ravatalozáson, a virrasztáson, a templomi szertartáson és a sírba tételen keresztül az élőkért való könyörgésig.
 
A Halotti szertartás komponálásának majdnem két évtizede alatt Jeney szinte minden alkotása része lett e monumentális kompozíciónak, és – az Esterházy Péter szövegére írt Daisy (1999) című opera kivételével – rejtett szálakkal azok a darabok is kapcsolódnak hozzá, melyek nem a ciklus tételeiként készültek. Mint a William Blake, Giacomo Leopardi, Weöres Sándor, Tandori Dezső, Petri György verseire komponált szóló énekhangra vagy énekhangra és zongorára készült dalok szövegei, vagy a Pilinszky János költeményét feldolgozó zenekari Contrafactum (1998) és a Búcsú Ligeti Györgytől (2006) költői programja mutatja, a zeneszerző műveinek egyik központi témája az a halál, a gyász és a siratás.
 
Emellett kompozícióiban megjelenik a játékosság és az irónia is (Canone enigmatico, 2003; Wohin?, 2003; "melyik fele is sose ugyanaz?", 2009), a 12 dal (1975-83) óta pedig zenéjében egyre nyíltabban kap hangot az érzelmi felszabadultság és érzéki közvetlenség is, mely fiatalkori műveiben szándékoltan el volt bújtatva a szigorú konstrukciók belső törvényszerűségei mögé. A Halotti szertartás befejezése óta írt zenekari és kamaraműveiben (Panegyricus, 2004-2008, Pavane, 2007; Három tanulmány, 2008), megtartva és összegezve a korábbi évtizedekben kialakított technikai és stiláris alapelveket, Jeney Zoltán a polifónia és a kontrapunktikus szerkesztésmódok új (gyakran a hangszínekre és a dinamikai szintekre is kiterjesztett) lehetőségeit keresi és alkalmazza.
 
Műlista, diszkográfia:
a legfrissebb lista összeállítás alatt áll. A korábbi verzió megtekinthető itt.
 
Elérhetőség: zoltan.jeney[kukac]lisztacademy.hu; jeneyz[kukac]starkingnet.hu

Notable alumni

Motto

Virtual Tour

Kodály Institute

Liszt Museum

Library