Ligeti György

Dicsőszentmárton, 1923. május 28. – Bécs, 2006. június 12.
Ligeti György (Fotó: Zeneakadémia képgyűjteménye)
Ligeti György
(Fotó: Zeneakadémia
képgyűjteménye)
Ligeti György 1945-ben érkezett szülőföldjéről, Erdélyből Budapestre, egy évtizeddel később, 1956 végén pedig elhagyta Magyarországot. E tíz esztendő felét a Zeneakadémia hallgatójaként, felét tanáraként töltötte, de e rövid idő emléke is elég volt ahhoz, hogy Ligeti eltörölhetetlenül mély nyomot hagyjon a magyar zeneéletben.
1923-ban született Dicsőszentmártonban, a középiskolát Kolozsvárott végezte, ahol 1941-től kapcsolatba került az ott tanító Farkas Ferenccel és szoros barátságot kötött az akkoriban Budapesten tanuló Szőllősy Andrással. 1945 és 1950 között Veress Sándornál, majd Farkasnál végezte el a zeneszerzés tanszakot.
 
Növendékként kivette a részét a Zeneakadémián folyó pezsgő szellemi életből, látogatta Szabolcsi Bence stílustörténeti óráit, majd Bartók-szemináriumát, amelyen bemutatta később cikk formájában is megjelentetett elemzését a Medvetáncról. Breuer János így emlékezett a sugárzó intellektusú fiatal muzsikusra: „Minden olyan világos lett, ahogyan ő megérintette, ugyanakkor megmutatta a látszólag egyszerű bartóki struktúrák összetettségét is." A tanulmányok elvégzése után népzenei gyűjtőutat tett Romániában, s ennek eredményeként máig érvényes módon foglalta össze a román hangszeres népzene harmóniarendjének alapelveit. 1950 őszén zeneelmélet-tanári kinevezést kapott, és így szinte munkaköréből fakadó kötelességének tett eleget tankönyvének, a Klasszikus összhangzattannak és a hozzá kapcsolódó példatárnak, A klasszikus harmóniarendnek a megírásával, melyek hosszú ideig használatos oktatási segédanyagok maradtak.
 
Az 1950-es évek Magyarországán Ligeti termékeny és sikeres fiatal komponistának számított. Nagyrészt népdal-feldolgozásokon alapuló műveit számos hangversenyen játszották, a rádió is többet rögzített közülük. Ám a felszín alatt elfojtott zeneszerzői ambíciók szunnyadtak, hiszen Ligeti a kortárs nyugat-európai kísérletektől elzártan is megsejtett olyan új utakat (például a Musica ricercata-ban vagy a Métamorphoses nocturnes-ben), amelyeket nem tárhatott a még Bartók avantgarde műveitől is „óvott" nyilvánosság elé. Lopva hallgatott külföldi rádióadások, titokban megindult levelezés a német kollégákkal erősítették meg az elhatározásban: az alkotói szabadságot csak az emigráció árán érheti el.
 
Útja először Kölnbe vezetett, ahol Karlheinz Stockhausen mellett az elektronikus zene alapjaival ismerkedett. Áttörést jelentett két zenekari darabja, az Apparitions és az Atmosphères németországi bemutatója (1960, illetve 1961), amikor Ligeti nevét hirtelen felkapta az egész európai új zenei élet. Üdvözölték benne a szeriális zene zsákutcájából a hangfelületek komponálása irányában kitörő új tehetséget, talán nem is sejtve, hogy ennek a módszernek az előképét a zeneszerző már budapesti „magányában" elgondolta. Olyan diadalút indult meg, amelynek nyomán Ligeti az egyik, ha nem a legismertebb kortárs komponistává vált. Remekműveinek sora mellett hozzájárult ehhez egyéniségének kisugárzása is, amely élénk és független szellemével, lebilincselő előadói-tanári magatartásával, karakteres politikai állásfoglalásaival közüggyé volt képes emelni a kortárs zene gyakran csak szűk kört érintő dolgait. Tanárként – előbb a 60-as években Stockholmban, majd 1973 és 1989 között Hamburgban – iskolát teremtett, amelyből a fiatal német zeneszerzés több elismert képviselője került ki (Wolfgang von Schweinitz, Detlef Müller-Siemens, Manfred Stahnke).
 
Zenéjének hangvétele, akárcsak egész gondolkodása, mindig elsősorban nemzetek feletti, ám a hetvenes évektől kezdve mind gyakrabban tűnnek fel benne jellegzetesen magyar elemek is, előbb csak ironikus köntösben (Passacaglia ungherese és Hungarian Rock), majd mind lényegibb szerepben (a Weöres-versekre írt Magyar etűdökben, valamint a Zongoraverseny és a Hegedűverseny egyes tételeiben). 1970-ben zeneszerző-verseny zsűritagjaként látogatott haza, majd 1979-ben szerzői esttel és a régi jó barát, Várnai Péter interjúkötetével ünnepelte a világnagyság komponistát Magyarország. A látogatások szórványosan ezután is folytatódtak. Számos díj, kitüntetés és cím birtokosa volt, melyek művészi és mentori kiválóságát is bizonyítják. Tagja volt egyebek közt a Hamburgi Szabad Művészeti Akadémiának és a Bajor Művészeti Akadémiának, továbbá 1974 óta a Becsületrend birtokosa. A kortárs zene egyik kiemelkedő alakja, az utóbbi időszakban
Bécsben és Hamburgban élt.
 
Leghíresebb műve a Le Grand Macabre című opera, de muzsikáját a filmkedvelők is ismerhetik, hiszen szerzeményei hallhatóak Stanley Kubrick híres alkotásában, a 2001: Űrodüsszeia című 1968-as filmben is. Számos külföldi Akadémia rendes, illetve tiszteletbeli tagja volt, kitüntették a többi között Beethoven, Wolf, illetve UNESCO díjjal.
Három évvel ezelőtt, nyolcvanadik születésnapja alkalmából kapta meg a Kossuth-díjat, Budapest pedig 1998-ban adományozott díszpolgári címet Ligeti Györgynek. Művei keresik még megérdemelt helyüket a koncertéletben (A Nagy Kaszás című operát mindössze két előadásban játszotta az Operaház társulata), de nem kérdés, hogy a Zeneakadémia egykori hallgatója és tanára Bécsben, Hamburgban vagy Párizsban élve egy kicsit mindig Budapesthez is tartozott.
 
Halász Péter

Notable alumni

Motto

Virtual Tour

Kodály Institute

Liszt Museum

Library