Pásztory Ditta

Rimaszombat, 1903. október 31 – Budapest, 1982. november 1.
Pásztory Ditta (Fotó: Muzsika szerkesztősége)
Pásztory Ditta
(Fotó: Muzsika
szerkesztősége)
Intézményekhez kötött zenetanulása rövid ideig tartott: miután Somogyi Mórnál elvégezte a konzervatóriumot, 1922-ben felvételt nyert a Zeneművészeti Főiskolára. Bartók Bélához kérte magát, aki rögtön a 2. akadémiai osztályba vette föl. Csak egy évig volt a Zeneakadémia hallgatója, mivel 1923-ban Bartók felesége lett, s a tanulmányok otthon folytatódtak (zongorából két, elméletből egy tanév anyagát végezte).
 
Feleség- és anyaként sem vesztette el rendszeres kapcsolatát a zenével. Egy Stravinsky-koncert például ilyen vallomást váltott ki a zárkózott Ditta asszonyból: „Ez a muzsika nem az én hazám, az enyém a Béla muzsikája, ahol megvan alaposan a lüktető ritmus, a hangszín, de ahol az érzések élnek és vannak és aminek lelke van". 1927 a betegség jegyében telt, de a szanatóriumból is nyomon követte férje koncertturnéit. Felgyógyulása után folytatódott a tanulás, és hamarosan megkezdődött a kétzongorás munka, amely végigkísérte művészpályájukat. S amiről ritkán esik szó: figyelemmel követte férje tudományos munkásságát is. Kézírása felbukkan a kéziratos forrásokban. A harmincas évek apró adalékai sokatmondóak a tekintetben, hogy társ tudott lenni sokoldalú férje számára.
 
Sok közös utazás után koncertkörútra először 1935 januárjában kísérte Bartókot, 1938-ban már művészpartnerként utazott vele Svájcba (Basel, január 16: a Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre ősbemutatója). Első külföldi fellépését így értékelte Bartók: „Feleségem játszotta a 2. zongorát és nagyon jól megállotta a helyét". Ars poetica értékű, amit egy 1940-es interjúban mondott Pásztory Ditta: „Azon az úton kívánok haladni és dolgozni, amelyet Bartók mutatott és világít meg örökre azzal a művészi etikával, amire Bartók tanított mindig mindenkit, munkássága irányával és életével".
 
Amerikában fokozott mértékben volt szükség kitartására, erejére, hogy mindig hű társként érezhesse maga mellett Bartók, aki búcsúajándékul neki szánta III. zongoraversenyét. Bartók halála után Pásztory Ditta 1946-ban visszatért Magyarországra. A 60-as évektől kezdve lépett ismét pódiumra, koncertkörutakra indult idehaza és külföldön, s felbecsülhetetlen értékként hangfelvételeket készített, megörökítve a Bartóktól tanultakat (1959-60-ban a teljes Mikrokozmoszt lemezre játszotta). Archív felvételen Bartókkal közös játékuk is hallható (Bartók, Brahms, Mozart).
 
Legtöbbször Bartókot játszott (a III. zongoraversenyt is) és miután Bartók zongorára és zenekarra írt Scherzójának ősbemutatóján hallotta szólistaként Tusa Erzsébetet, fontosnak érezte, hogy felelevenítse azt a művet, amelyet Bartók halála óta senki mással nem játszott. Nyilatkozataiból tudjuk, hogy mindig nagyon lámpalázas volt. Talán ez kísérte, talán a nyilvánvaló felelősség súlya, ezért egyedül soha nem lépett pódiumra. Vagy zenekarral, vagy Comensoli Máriával (akivel főként a Mikrokozmosz kétzongorás darabjait adta elő), vagy az új repertoárba vett Szonátában kamarapartnereivel. Kottából játszott, mint Bartók – tömören, indulatosan. Egyszerűség, tagoltság, tisztaság jellemezte.
 
Fekete ruhás alakja gyakran feltűnt azokon a koncerteken, amelyeknek műsorán Bartók-művek szerepeltek. Figyelemmel kísérte a zenei életet. A Zeneakadémia tehetséges növendékeinek ösztöndíjat biztosított, majd az 1982-ben megfogalmazott végrendelet értelmében megalapította a Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjat, amelyet 1984 óta évente osztanak ki s amely mindmáig a legrangosabb szakmai elismerésnek számít.
Pásztory Ditta 1963-ban Érdemes Művész lett, 1987-ben a Magyar Népköztársaság Zászlórendje (posztumusz) kitüntetést kapta. A művész-partner Tusa Erzsébet így emlékezik rá: „Pásztory Ditta közelében egy pillanatig sem lehetett elfelejteni, hogy Bartók Béla ott van mögötte. Még ha az ember nem is gondolt rá, szüntelenül jelen volt – a zárkózottsága mögött, amögött, hogy mindenre maximálisan odafigyelt, ahogy önmagával nem takarékoskodott, a magvas, felelősségteljes hangok mögött állandóan érezhető volt a bartóki fehér-izzás".
 
Fittler Katalin

Notable alumni

Motto

Virtual Tour

Kodály Institute

Liszt Museum

Library