Perényi Eszter

Vonós Tanszék, Előképző Tagozat
Tudományos fokozat, egyetemi beosztás: DLA, habilitált egyetemi tanár, professor emerita
 
Oktatott tárgy: hegedű
 
Tanulmányok:
1961-1967 Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
 
Oktatói tevékenység:
1975 óta tanít a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen
1998 óta egyetemi tanár
2006 és 2010 között a Vonós Tanszék vezetője
 
Növendékei sikerrel szerepelnek hazai és nemzetközi versenyeken, nála tanult többek között Somogyi Péter, Kelemen Barnabás, Kokas Katalin, Banda Ádám, Kállai Ernő, stb.
 
Vendégtanári állások, mesterkurzusok:
Mesterkurzusok Magyarországon (Budapesten és más városokban), Kínában (Peking, Shanghai, Tienchin), Madridban, Brüsszelben, Amszterdamban, stb.
Állandó meghívott kurzusvezető a Bécs-Budapest-Prága nyári akadémián, a Semmering-en
2011-12-ben a tokyoi Geidai Egyetem vendégtanára.
 
Gyakori tagja nagy nemzetközi versenyek zsűrijének (pl. angliai Menuhin-verseny, bécsi Kreisler-verseny, poznani Wieniawski-verseny, budapesti Szigeti-Hubay Verseny, moszkvai Yampolsky-verseny, osakai Kamarazenei Verseny).
 
Fontosabb koncertek, zenekari tagság, felvételek:
Szólistaként és kamarazenei formációkban koncertezik szerte a világon és Magyarországon. Kamarazenei partnerei között szerepel többek között Perényi Miklós, Jandó Jenő, Várjon Dénes, Prunyi Ilona, Kiss Gyula, Rohmann Imre.
 
Számos hazai és nemzetközi zenekarral fellépett (Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Magyar Rádió Zenekara, Liszt Ferenc Kamarazenekar, Budapesti Vonósok, London Symphony Orchestra, Bamberg Symphony Orchestra, RAI Symphony Orchestra) olyan karmesterekkel, mint  Erich Leinsdorf, Kertész István, Yuri Simonov, Medveczky Ádám, Lukács Ervin, stb.
 
Repertoárja a zeneirodalom legkülönbözőbb műfajaira terjed ki, kiemelten foglalkozik kamarazenével és kortárs zenével. Több zeneszerző is kifejezetten neki írt műveket, pl. Soproni József, Kocsár Miklós, Petrovics Emil, Bozay Attila, Sári József, Láng István.
 
Számos TV- és rádiófelvétel őrzi előadásait, rengeteg zeneművet vett fel a Decca, Naxos, Hungaroton, és egyéb kiadóknál.
 
Díjak, kitüntetések:
1987: Liszt Ferenc-díj
1989: Érdemes Művész
1996: Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje
1998: Széchenyi Professzori Ösztöndíj
2002: Bartók-Pásztory díj
2007: Kiváló Művész
Számos Artisjus díj kortárs művek előadásáért

Notable alumni

Motto

Virtual Tour

Kodály Institute

Liszt Museum

Library