Rácz Aladár

Jászapáti, 1886. február 28. - Budapest, 1958. március 28.
Rácz Aladár (Fotó: Zeneakadémia képgyűjteménye, Gadányi Jenő festménye)
Rácz Aladár
(Fotó: Zeneakadémia
képgyűjteménye,
Gadányi Jenő festménye)
Tizennégy gyermekes cigányzenész családból származott, édesapja brácsán játszott. Már nyolc éves korától bekapcsolódott a zenekar munkájába, 16 évesen pedig Budapesten lett kávéházi zenész. Itt kapott ajánlatot arra, hogy Párizsba utazzon, és ezt követően huszonnégy évig külföldön élt. Szórakoztató jellegű zenekarokban játszott, emellett képezte magát és hangszerének tökéletesítésén is dolgozott. „10 évig dolgoztam, míg elkészítettem az új típusú cimbalomverőt….Mikor aztán elkészültem az új verővel, úgy éreztem, olyan erős vagyok, hogy most már akár az ördögöt is le tudnám győzni, fáradtság nélkül."- vallotta egy interjúban.
A művészi interpretáláshoz az is szükséges volt, hogy a hangszeren akusztikailag különválaszthatók legyenek a harmóniák. A Schunda-féle pedálszerkezet ezt csak részben tette lehetővé…Rácz Aladár a felső húrokra pedálszerkezetet szerelt fel. Még egyéb kisebb-nagyobb módosításokkal nemesítette a hangszert"- olvashatjuk Horusitzky Zoltán tanulmányában. Már ekkor megérintette a barokk zene is:
„…egy francia … együttes prímása felhívja figyelmét Bach szóló hegedűszonátáira, mondván, hogy azok szépen szólnának cimbalmon. Rendkívüli hatást tettek Rácz Aladárra ezek a művek. A barokk zenét a maga végtelen változatosságával és mozgalmasságával rokonnak érezte a cigányzenével."
 
1915-ben egy genfi kávéházban felfigyelt játékára Ernest Ansermet és Igor Sztravinszkij, ettől kezdve indult klasszikus zenei karrierje. „Scarlatti több száz szonátát írt – ezeket rendre végignézegettem. Scarlatti szonátái nagy hatást váltottak ki belőlem….megismerkedtem Couperin, Daquin, d'Andrieu és Rameau műveivel is. Ma már elválhatatlan barátaim ezek a zeneművek. Couperin, Rameau és mások díszítő hangjaiban, cifrázataiban annyira a magyar népdal cifrázatát véltem megtalálni, hogy nagyon könnyen beleéltem magam ebbe a stílusba. Hiszen nekem a cifrázásra, ékesítésre már gyerekkorom óta hajlamom volt.„ – mesélte tanulmányairól, önképzéséről.
Ansermet cimbalomestet szervezett a genfi Conservatoire-ban, Sztravinszkij Ragtime c. művét komponálta neki. Később olyan híres karmesterekkel lépett fel, mint Paul Sacher és Felix Weingartner. Koncertkörútjai során szinte az egész világot bejárta. Francia kritikusok „a cimbalom Liszt Ference" elnevezéssel illették.
 
1934-ben hazatértek svájci származású muzsikus feleségével. Yvonne Barblan közös koncertjeik alkalmával zongorán kísérte férjét. Tóth Aladár „A cimbalom zsenije" címmel írt kritikát a hazatért művészről, Dohnányi Ernő igazgatóként a Zeneakadémia professzori állását ajánlotta fel az ekkor már világszerte ismert cimbalomművésznek.
 
Szívesen tanítok és igyekszem tudásomat átadni. Ez kötelessége minden muzsikusnak, aki a zenekultúra fejlődését a szívén viseli. Nagy öröm a tanítványok fejlődését figyelni. A legtöbb örömöt Gerencsér Ferenc, Szalai József és Tóth Elek szerzik nekem." – hangzott el egy rádiófelvétele alkalmából.
„Minden megnyilatkozásából természetesség és zsenialitás sugárzott. Kifogyhatatlan volt az ízes és izgalmas történetekből, melyek témája szabadon csapongott a jászberényi Rozsdás utca és Stravinsky morges-i háza között" – írta róla Bónis Ferenc, aki rádiófelvételt készített a mester emlékezéseiből.
 
Rácz Aladár érdeme, hogy kezdetleges hangszerből a legtisztább klasszikus muzsika megszólaltatására is alkalmassá tette a cimbalmot, magas színvonalra emelte a cimbalomjáték művészetét, új lehetőségeket tárt fel, világhírű zeneszerzőket ösztönzött, hogy e hangszerre írjanak műveket. Kiépítette a hangszer klasszikus repertoárját, bevezette a zongorakíséretes előadásmódot, átiratokat készített cimbalomra és zongorára a csembalóirodalomból. 1945-ben adott utoljára nyilvános hangversenyt. 1948-ban Kossuth díjat, majd kiváló művész díjat kapott.
 
Kroó György monográfiájában így ír egy előadásáról: „Couperin Les Bergeries c. kompozícióját [kezdte el] cimbalmozni. Nem volt az sem francia miniatűr, sem román havasi legelőkön felszedett emlék. Csak melódia volt, egyszerű, ártatlan, tiszta. Azután ütőt cserélt. Faverővel kevert ki ezüstös színeket, cirádákkal ékesítette, és a dallam körül Watteau alakjai lejtették táncukat, lassanként különös, finom pára ereszkedett a parkra. Elkezdte harmadszor is, most ismét bebugyolált kalapácsokkal érintette a húrokat, mélyebb regiszterben találkozott a dallammal, tompább fénnyel borította, emlékszerűvé távolította, és a ritmusát ünnepélyessé varázsolta… S mi megértettük, hogy végre eljutottunk a forráshoz, a zene eredetéhez, értelméhez és titkához."
 
Csanda Mária

Notable alumni

Motto

Virtual Tour

Kodály Institute

Liszt Museum

Library