Szabó László

Fúvós Tanszék
Született: 1945.06.11., Bicske
 
Tudományos fokozat, egyetemi beosztás: DLA, egyetemi tanár, habilitált mester
 
Oktatott tárgyak: tuba, zenekari szólamismeret
 
Tanulmányok:
1959-64: Zeneművészeti Szakiskola, Győr– tanárai: Varasdi Frigyes, Zilcz György
1964-69: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem – tanára: Dr. Újfalusi László (kitüntetéses tuba művész-tanári diploma)
2011: Doktori fokozat megszerzése (DLA), disszertáció címe: A basszustuba alkalmazási területeinek magyar vonatkozásai
 
Oktatói tevékenység:
1967-82: Magyar Néphadsereg Központi Zenei Szakközépiskola
1982 -90: Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium, Budapest
1988 - tól Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
2000: Habilitált mester
2005: egyetemi tanári kinevezés

Szakmai rendezvényeken való rendszeres közreműködése során mesterkurzusokat tartott és zsűrizett külföldön és itthon egyaránt, mind a mai napig.
Növendékei 1992 óta nemzetközi versenyeken 73 dobogós helyezést értek el, abból 38 első díjat nyertek.

Zenekari tagság:
1967-70: Postás Szimfonikus Zenekar
1970-77: Magyar Állami Operaház
1970-1977: Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara
1977- 2013: Magyar Állami Hangversenyzenekar, ma Nemzeti Filharmonikusok
1983-1988: Budapesti Fesztiválzenekar (alapító tag)

Kamarazene:
1970-1974: id. Szabó László Rézfúvós Szextett
1974-1977: Magyar Rézfúvós Együttes
1977-2005: Budapest Rézfúvós Kvintett

Fontosabb koncertek:
Számos nagyzenekari és kvintett turnén vett részt Európában, Kanadában, Brazíliában, USA-ban, Koreában és Japánban

Felvételek:
Nyolc önálló lemezt készített a Budapest Rézfúvós Quintettel.
Közreműködött szerzői lemezeken (Balassa Sándor, Sugár Miklós, Eötvös Péter, Lendvay Kamilló, Huszár Lajos).
Rengeteg rádiófelvétel közreműködője, különböző kamaraegyüttesekkel.
A Budapest Rézfúvós Kvintettel többször is koncerteztek és készítettek felvételeket többek között a Magyar Rádióban, az összes (akkor még!) Nyugatnémet Rádióban, a RAI-ban, a BBC-ben és a Radio France-ban.

 
HUNGAROTON, SLPX 1181, (1976): Contemporary Hungarian Brass Chamber Music (Hungarian Brass Ensemble), szerzők: Petrovics Emil, Patachich Iván, Bogár István, Kocsár Miklós, Láng István
 
MRB, SLPX 17520, (1978): Molnár Dixieland Band műsor: After You've gone, Freight Train Blues, Cabaret, Down By The Riverside, Sweet Georgia Brown…
 
ERATO, - STU 71410, (RC350), (1981): Quintette de Cuivres Budapest szerzők: A. Holborn, G. Farnaby, S. Scheidt, H. Purcell, J. Mouret, M. Arnold
 
BELLAPHON, - 670-01-001, (1981): Das Budapester Blechbläser Quintett, szerzők: Tilman Susato, John Adson, Matthew Locke, Samuel Scheidt, Johann Christoph Pezel
 
BELLAPHON, - 680-01-015, (1982): Cascades (Das Budapester Blechbläser Quintett), szerzők: Eldon Rathburn, Scott Joplin, Malcolm Forsyth, Johann Strauss Sohn, Claude Debussy
 
HUNGAROTON, SLPX 12486, HCD 12486-2, (1983): Budapest Brass Quintet
szerzők: Thomas Simpson, Johann Christoph Pezel, Daniel Speer, Tomaso Giovanni Albinoni, Eugene Bozza, Joseph Horowitz
 
QUALITON, (1983): SLPM 16634 DER INSELBAUM – Ungarndeutsche Blasmusik/magyarországi német fúvószene Konzert-Blasorchester Schorokschar/Soroksári Koncert Fúvószenekar
műsor: Ländlers, Walzers, Polkas
 
HUNGAROTO N, SLPX 12557 - (1985): Sándor Balassa: Brass Quintet (Budapest Brass Quintet)
 
HUNGAROTON, SLPX 12602 - (1985): Péter Eötvös: Sequences of the Wind
e.a: István Matuz, László Sári, Zoltán Rácz, János Joó, László Vidovszky, László Szabó
 
SIGNUM, SIG 011-00, (1986): „Brassissimo" – Virtuose Blechbläsermusik (Das Budapester Blechbläser Quintett) szerzők: J. Strauss, Alan Civil, Jean-Baptiste Arban, Antal Farkas, Vittorio Monti
 
RADIOTON, SLPX 12953,(1986):  Barcs Brass Festival 1986 (Budapest Brass Quintet) műsor: Pezel: Suite, A. Farkas: Tuba-variations
 
HUNGAROTON, SLPX 12970, (1988): Works By Miklós Sugár (Budapest Brass Quintet)
(Musica agile)
 
CAE CD 002, (1991) -Vukán: Spanish Rhapsody (Creativ Art Ensemble) (brass & rhythm)
 
KOCH SCHWANN, 3-1173-2 H1, (1995): Budapester Blechbläser Quintett (Budapest Brass Quintet & Alice Giles – Harfe/harp) műsor: Jan Koetzier: Metamorphosen, Ragner Brown: Concertino, William Schmidt: Music for Scrimshaws
 
HUNGAROTON, HCD 31680, (1996): Brass Music by Contemporary Hungarian Composers (Budapest Brass Quintet, Hungarian Brass Ensemble) works by Lendvay, Hidas, Petrovics, Szokolay, Bogár, Láng, Ránki, Dubrovay
 
KOCH SCHWANN, 3-1542-2 H1, (1997): Concertos for Brass Quintet & Orchestra (Budapest Brass Quintet & Münchner Rundfunkorchester) cond. András Ligeti, szerzők: Peter Schickele, Frigyes Hidas, Géza Berki
 
HUNGAROTON, HCD 31791, (1998): Lajos Huszár: Brass Quintet (Budapest Brass Quintet)
 
KOCH SCHWANN (MUSICA MUNDI), 3-6708-2, 1998 (Recorded in 1982): Rhapsody in Brass (Budapest Brass Quintet) szerzők: Eldon Rathburn, Scott Joplin, Malcolm Forsyth,Johann Strauss Sohn, Claude Debussy
 
KOCH SCHWANN, (MUSICA MUNDI), 3-6721-2, (1999): Kinderzirkus (Children's Circus) - Music for Brass Quintet and Percussion (Budapest Brass Quintet), szerzők: Jan Koetzier, Franz von Suppe, William Schmidt (Latin Rhytms for Tuba and Percussion), Alexander Arutjunian, Sándor Balogh
 

Beszélgetés Szabó László tubaművésszel: 1.-2.
http://www.youtube.com/watch?v=sbEVMAcJMtI
http://www.youtube.com/watch?v=DeXmH4Igvto

 
Díjak, kitüntetések:
1979: Maurice André Nemzetközi Rézfúvós Kamarazenei Verseny, Párizs, I. Nagydíj (a Budapest Rézfúvós Quintettel)
1980, 1984: Magyar Rádió Nívódíj
1983, 1984, 1986: Szerzői Jogvédő díj
1985: Baltimore díszpolgára (Maryland, USA)
1986: Liszt Ferenc díj
1987: Bartók Béla-Pásztory Ditta díj
1989: Az év legjobb művésze a Nemzeti Filharmonikusoknál
1998: Ferencsik gyűrű
2004: Életműdíj a Nemzetközi Tuba és Eufónium Szövetségtől

Notable alumni

Motto

Virtual Tour

Kodály Institute

Liszt Museum

Library