MA hárfaművész tantárgyleírások

Alapozó ismeretek:

Művelődési ismeretek

Zenetörténet-népzene

Műismeret

 

Általános szakmai ismeretek és készségek:

Analízis

Kamarazene

Kortárs kamarazene ensemble

Zenekar

 

Differenciált szakmai ismeretek és készségek:

Hárfa főtárgy

Zenekari szólamismeret

Előadói gyakorlat

Felkészülés a diplomahangversenyre

 

Alapozó ismeretek

Művelődési ismeretek

 

A tantárgy anyaga:

A zenészek egyetemi szintű oktatásának fontos kiegészítő része olyan stúdiumok sora, melyek a művelődés széles területén nyújt nekik a középiskolánál magasabb szintű tájékozódási lehetőséget. Számolni kell ugyanis azzal, hogy – más egyetemi hallgatókkal szemben – a hivatásos zenész kisgyermek kora óta napi 4-5 vagy még több órában hangokkal foglalkozik, középiskoláját többnyire szakiskolában végezte. Ugyanakkor a zenei munka erős szellemi dimenziója a történelem folyamán mindig fogékonnyá tette művelőit más művészetek és szakmák előtt. E stúdiumok funkciója azonban nem az, hogy egy meghatározott ismeretkörrel járuljon hozzá a zenei tárgyakhoz, hanem az, hogy általában a tágítsa a hallgató intellektuális és érzelmi horizontját, egyben ellensúlyozza is a zenei tanulmányok egyoldalúságait. A hallgató hangszerének adottságai és egyéni tehetsége jelentős szerepet játszik annak eldöntésében, hogy a kultúra melyik területéről akar magasabb szintű tapasztalatokat szerezni.

Éppen ezért az egyetem több kulturális területet megnyit a hallgatók előtt, melyekből mintegy kötelezően választható tárgy-együttesből a hallgató alakíthatja ki a kurrikulumot. A pusztán közművelődési szint túlhaladását a szakma legjobb szakembereinek meghívásával kell elősegíteni. Emiatt a tárgyért felelős oktató megjelölésén túl nem kívánatos állandó oktatók alkalmazása, mert ez vagy a szakszerűség megőrzése ellen hatna, vagy – alacsony óraszámok tudomásul vételével – az egyetem számára gazdaságtalan lenne. Az azonban kívánatos, hogy bizonyos stúdiumok bevált vendégelőadók visszahívásával ismét és ismét megjelenjenek a tanévi programokban.

A kurzusok tárgyát úgy kell meghatározni, hogy az anyagban való elmélyedésre alkalmat adjon. A lehetséges tárgykörök:

- művészettörténet

- szövegértés és -fogalmazás (stilisztika)

- verstan

- színháztörténet és dramaturgia

- művelődéstörténet

- egyháztörténet

- a magyar irodalmi nyelv

- irodalomtörténet és műelemzés

- néprajz

- várostörténet

- eszmetörténeti mozgalmak

- általános stílustörténet

 

Tantárgyfelelős:

Dobszay László

 

Kreditszám:

Az egyetem évente 4-5 egyenként 1 kredit értékű (heti 1 kontaktóra és 1 további munkaóra) kurzust hirdet, melyből a hallgatók (évfolyamra való tekintet nélkül) választhatnak. A hallgatónak az MA ciklusban 2 kreditet kell szereznie.

 

A szakirodalom a meghirdetett témához igazodik. Mintaképpen néhány alapmű:

- Magyar Értelmező Kéziszótár

- Arany János tanulmányai

- Szepes Erika – Szerdahelyi István: Verstan. Budapest, 1998.

- Mezey László: Deákság és Európa. Irodalmi műveltségünk alapvetésének vázlata. Budapest, 1979.

- Győrffy György: István király és műve. Budapest, 2000.

- Aradi Nóra – Marosi Ernő – Beke László: A magyarországi művészet története. Budapest, 1987.

- Marosi Ernő: A középkor művészete. Budapest, 1998.

 

 

Zenetörténet-népzene

 

A tantárgy anyaga:

A BA ciklus hallgatói átfogó ismereteket kaptak e tárgykörökből. A Master-fokozaton az ismeretek kiegészítésére, részterületeken való elmélyítésére, a zenetörténeti/népzenei szemléletmód, ismeretszerzési eszköztár és technika megszerzésére van lehetőség. Az alábbiakban tájékoztató jelleggel példákat sorolunk fel a meghirdethető kurzusokra. Az Egyetem minden félévre legalább 3 kurzust hirdet meg.

 

Bartók-kurzus. Noha Bartók művészetéről a BA-kurzusok (általános zenetörténet, ill. magyar zenetörténet) során természetesen szó esik, az ott rendelkezésre álló idő kevés a zeneszerző életművének alapos megismertetésére, a Bartók zenéjéről szóló hatalmas irodalom tanulmányozására. Ez indokolja a kiegészítő jellegű egy vagy két szemeszternyi kurzus bevezetését a Master-fokozatban.

 

Főbb témakörök:

a) Társadalmi és zenei körkép a 19. század végéről. Mit tapasztalhatott a fiatal Bartók? (Polgári – német – kamarazene, fővárosi Wagner-kultusz, magyaros zene, „negyedik nemzeti irály", a dzsentri zenéje, parasztzene a 19. század végén, a zeneakadémia tanárainak zenéje)

b)  Bartók gyermekkori és ifjúkori darabjai. Pozsonyi évek. „Béla von Bartók".

c)  A „Kossuth" időszaka. Bartók zenéje a parasztzene felfedezéséig.

d)  Parasztzene. Mit, mikor gyűjtött Bartók, milyen népek parasztzenéjét ismerte meg.

e)  Bartók, a tudós. Hogyan vált Bartók lelkes amatőrből pozitivista tudóssá.

f)   Bartók és Kodály. Közös elvek és eltérő elvek a gyűjtésnél, lejegyzésnél.

g)  Korszakok Bartók életművében.

h)  Bartók, a magánember fiai könyveinek tükrében.

i)   Bartók és Schönberg, Berg, Webern.

j)   Bartók és Stravinsky

k)  Bartók, az avantgarde szerző (Hegedű-zongora szonáták, clusterek, negyedhangok)

l)   Egy tételtípus Bartók életművében (az „éjszaka" zenéje)

m) Aranymetszés. Valóság, vagy babona.

n)  Amerikai évek.

o)  Bartók, a zongorista.

A felsoroltak mellett külön téma lehet minden egyes színpadi mű, a Cantata profana, illetve külön téma lehet a Bartók-recepció története, főleg az ötvenes években. További lehetőség: Bartók hatása a magyar zenekultúrán kívül (Stockhausen, Lutoslawski). 2 szemeszter, heti 2 óra, 2 kredit.

 

Bartók népzenei munkássága. A kurzus részletesen ismerteti Bartók gyűjtéseit, képet ad lejegyzési módszerének alakulásáról, változásáról, ismerteti tudományos munkáit, dallamcsoportosítási rendszereit. A legfontosabb szakirodalom: Bartók írásainak különféle gyűjteményes kiadásai és mindazok a népdal-kötetek, amelyeket Bartók összeállított. E mellett a hallgatók megismerkedhetnek a Zenetudományi Intézetben őrzött támlapokkal. Egy szemeszter, 1 óra, 1 kredit.

 

Kodály népzenei munkássága. Az előbbi kurzus párja. A cél és a módszer hasonló.

 

Roma zene. A hallgatók képet kapnak a roma társadalom tagozódásáról, a hangszeres és vokális roma zenéről. Egy szemeszter, 1 óra, 1 kredit. A tárgyat elsősorban óradíjas kutató, a roma kultúra alapos ismerője (pl. Kovalcsik Katalin) taníthatja.

 

A Nibelung gyűrűje. A BA-kurzusok során ennek a monumentális alkotásnak a megismertetésére nehéz időt szakítani. Helyénvalónak látszik tehát, hogy ott Wagner más művei kerüljenek szóba, és a tetralógiára egy teljes szemesztert szánjunk. A szemeszter során a tanár különféle híres előadások video- vagy DVD-felvételeinek részleteivel illusztrálja az érdekesebb értelmezéseket és nagy teret szenteljen a mitológiai háttér bemutatásának, elsősorban Kroó György kutatásai alapján. A kurzus egy szemeszternyi. Javasolt óraszám és kredit: 2 – 1

 

Zene és Biblia. A kurzus egyrészt megismerteti a hallgatót mindazzal, ami az ókori zsidó zenéről és a mai zsidó gyakorlatról tudható, majd bibliai szövegek (pl. zsoltárok) különféle feldolgozásairól ad képet, illetve bibliai történetek alapján készült műveket mutat be, lehetőleg úgy, hogy az azonos téma különféle feldolgozásait állítja egymás mellé. A kurzus lehet egy vagy két szemeszter. Javasolt óraszám és kredit: szemeszterenként 2 – 1

 

Görög drámák az európai zenében. A kurzus a Zene és Biblia kurzus párja: célja, módszere hasonló. A kurzus egy szemeszterig tart. Óraszám és kredit: 2 - 1

 

Kottaírás és zene. Noha a BA-kurzusok során a tanár kitér a kottaírás változásaira, érdemes ezt a témát összefüggően is bemutatni, olyan részletekkel, amelyek a BA-kurzusok során nem kerülhettek szóba. A kurzus különösen hasznos lehet a „régi" zene helyes előadása ma divatos kérdéseinek felvetésében és megválaszolásában. A kurzuson a hallgatók árnyaltabb képet kapnak a gregorián ének és a középkori többszólamú zene lejegyzésének módozatairól, a reneszánsz kottaírásáról és mindazokról a kérdésekről, amelyeket a barokk és klasszikus zeneművek kottája a mai értelmező számára felvet. A kurzus nem feltétlenül követi a történelmi sorrendet: előre lehet venni pl. a reneszánsz-korabarokk billentyűs zene lejegyzését és a lant-tabulatúrákat, s később lehet tárgyalni az ezeknél bonyolultabb középkori-koraraneszánsz notációt (ahogy pl. a zenetudományi szakos hallgatók paleográfia-kurzusának tanmenete javasolja). A kurzus egy, vagy inkább két szemeszternyi. Óraszám és kredit: szemeszterenként 2-2.

 

Egyházi zene, vagy zene és liturgia. A kurzus az egyházzenei tanszak hallgatóinak kivételével – akik ezt már BA szinten is tanulják -- minden más tanszak hallgatóira számít. Célja a különféle keresztény egyházak (katolikus, református, evangélikus, stb.)  liturgiájának, liturgia-történetének és ahhoz kapcsolódó zenéjének bemutatása, a BA kurzusok során e téren szerzett ismeretek elmélyítése és rendszerezése. A kurzus lehet akár két szemeszternyi, ebben az esetben az első szemeszter a római katolikus egyház zenetörténetének részletes bemutatására vállalkozik (gregorián, Palestrina, stb.), a második fő témája pedig a lutheránus és református (esetleg a görög keleti) egyház zenéjének ismertetése. A kurzus egy szemeszternyi. Óraszám: heti 2, kredit 1.

 

Kelet zenéje. A kurzus azonos a zenetudományi tanszakon meghirdetett fakultatív kurzussal. Egy szemeszter, heti 2 óra, passzív résztvevőnek 1 kredit.

 

Régi zenei repertoár-ismeret. A kurzus azonos a zenetudományi tanszakon BA-fokozatban meghirdetett fakultatív kurzussal. Egy szemeszter, heti 2 óra, 1 kredit.

 

Gregorián. A kurzus célja az általános zenetörténet tárgy során megszerzett ismeretek bővítése, kiegészítése, a repertoár alaposabb megismertetése. Nem javasolt az egyházzenei tanszak hallgatóinak, akik már a BA-fokozat megszerzéséhez is elvégzik a megfelelő stúdiumokat. Javasolt viszont minden más szakon,. beleértve a zenetudományi szakot is. Egy vagy két szemeszter, heti 2 óra, aktív hallgatónak szemeszterenként 2, passzív hallgatónak kredit.

 

Liszt-kurzus. A kurzus azonos a zenetudományi szakon BA-fokozatban meghirdetett kurzussal (zenetudományi kutatás módszertana, III-IV/A). Két szemeszter, heti két óra, a passzív hallgatóknak szemeszterenként 1, összesen 2 kredit.

 

Színpadi zene. A kurzusok azonosak a zenetudományi tanszakon BA fokozatban meghirdetett III/B-VI/B kurzusokkal. Felvehető egy-négy szemeszter, szemeszterenként 2 óra, passzív résztvevőnek szemeszterenként 1 kreditpont. Nem ajánlott az opera szakos hallgatóknak, akiknek tanmenetébe hasonló jellegű, de gyakorlatiasabb kurzus tartozik. Heti 2 óra, passzív résztvevőnek szemeszterenként 1 kredit.

 

Stravinsky-kurzus. Egy ilyen kurzus bevezetését elsősorban az indokolja, hogy rendelkezésre áll Stravisnky műveinek csaknem hiánytalan CD-összkiadása, amely javarészt a zeneszerző felügyeletével készült. A szemeszter során tehát a tanár az összes olyan művet is megismertetheti a hallgatókkal, amelyekre az általános zenetörténet kurzusok során a BA fokozatban bizonyosan nem kerül sor. Különösen nagy teret kaphatnak pl. a kései alkotások. Emellett a hallgatók megismerkedhetnek Stravinsky írásaival, nyilatkozataival (pl. a Craft-féle interjúkkal) és elemezhetnek előadási-kottaírási kérdéseket. Egy szemeszter, heti 2 óra, 1 kredit.

 

Dodekafónia, szerializmus. Az általános zenetörténet során legfeljebb 4-5 alkalom nyílik a huszadik századi zene eme irányzatának tárgyalására. Itt teljes szemeszteren át a tanulók kiegészíthetik ismereteiket olyan művekkel és szerzőkkel, amelyek/akik a BA-fokozaton nem kerülhetnek szóba. Lépésről lépésre követhetik a dodekafónia kialakulását Schönberg életművében, megismerkedhetnek a gazdag vázlatanyaggal, több órát szentelhetnek Webern műveinek, szóba kerülhet Joseph Mathias Hauer, mindazok az oroszok, akik Schönberg előtt eljutottak a tizenkétfokúsághoz. És természetesen nagy teret kaphat a második világháborút követő szerializmus – pl. Stockhausen, Boulez (részben Messiaen) és mások. Különösen tanulságos lehet pl. Stockhausen zongoradarabjainak elemzése. A kurzus egy szemeszteri dőtartamú, heti 2 óra és az otthoni munkák miatt 2 kreditpont – vagy 2 szemeszteren át tart, és aktív résztvevőnek (aki otthoni elemzésekre és tanulmányokról való beszámolásra vállalkozik) 2+2, passzív résztvevőknek 1+1 kredit.

 

Elektronikus zene. A tárgy a kezdeti kísérletektől (Trautonium, Ondes Martenot) a konkrét zenén át a kölni stúdióban kialakult zenéig, majd az azt követő évek elektronikus zenééig követi e sajátos művészeti ág alakulását. Természetesen szóba kerül Varese művészete. A tárgyat elsősorban a zeneszerzés-tanszak e művészeti ágban járatos tanára taníthatná. E tárgy elsősorban elméleti jellegű és a történeti eseményeket veszi sorra – egy másik, gyakorlati jellegű, de már nem a zenetörténet körébe tartozó tárgy ismertetheti meg a hallgatókat az elektronikus zene létrehozásának technikai részleteivel. Egy szemeszter, heti 1 (esetleg 2 óra), 1 kredit.

 

Mahler. Az általános zenetörténet (BA) tárgy során Mahler művészetének tárgyalására legfeljebb egy alkalom (3 kontakt óra) jut. A 19-20. század fordulója „modern" szellemének jobb megértéséhez azonban Mahler műveinek és életútjának alaposabb tanulmányozása kiváltképp hasznos, többek közt azért is, mert Mahler a magyar zenetörténetben is szerepet játszott. A Mahler-életmű vizsgálata során az egykori Monarchia (benne Magyarország) szellemi életének számos fontos vonása kerülhet szóba. Különösen érdekes téma Mahler utóhatása, recepciója (pl. az Egyesült Államokban, vagy a Szovjetunióban – ld. Sosztakovics), illetve szerepe a 20. század végének neoromantikus-posztmodern művészetében. A kurzust a zenetudományi tanszak hallgatói is felvehetik. Heti 2 óra, 1 kredit.

 

Richard Strauss. Mahleréhez hasonlóan az általános zenetörténet során röviden tárgyalt életműről van szó, amely azonban változatossága és ellentmondásossága miatt különösen tanulságos lehet. Egy szemeszter (pl. a Mahler-kurzus folytatásaként), heti 2 óra, 1 kredit.

 

A zenekar és a karmesterség története. A kurzus a nagyobb zenei együttesek összeállításának és mellette az irányító szerepének változásait mutatja be, nagyjából a korabarokk időktől a 20. század második feléig. Egy szemeszter, heti 1 óra, 1 kredit.

 

A „zongora". A kurzus a billentyűs hangszerek történetét vázolja fel (az orgona kivételével) a clavichordtól a virginálon, csembalón és fortepiano-fajtákon (Walter, Stein, angol zongorák, Pleyel, stb) át a modern zongoráig. Ismerteti a legfontosabb típusokat és azok irodalmát: bemutatja az egyes hangszertípusok előnyös tulajdonságait és korlátait. Igyekszik eligazítani abban a kérdésben, milyen korszak vagy komponista zenéje milyen típusú hangszeren szólaltatható meg ideálisan és miért, illetve milyen mértékben és hogyan transzponálható más („modern") hangszerekre. Elsősorban zongoristáknak, csembalistáknak ajánlott. Egy szemeszter, heti 1 óra, 1 kredit.

 

MS-kurzus a zenetudományi szakon. Bartók-kurzus. E kurzus során a Bartók-kutatás egyik szaktekintélye a Bartók-kutatás részterületeibe avatja be a hallgatót. Elsősorban a kéziratok alapos tanulmányozására, Bartók kompozíciós módszerének feltárása a cél. A kurzus során a hallgatók felkészülnek egy leendő Bartók-összkiadás köteteinek megalkotására. A kurzus két szemeszternyi, szemeszterenként 2 órával és 4 kreditponttal. A kurzust elvileg felvehetik más tanszakok doctorandus- hallgatói is., ha elvégezték az 1. pont alatt ismertetett MS-kurzust, vagy megfelelő előképzettségről adnak számot. A tárgy felvételének feltétele ez esetben egy írásbeli teszt sikeres – legalább 60%-os --megoldása.

 

Tantárgyfelelős:

Kovács Sándor

 

Előfeltétel:

A BA keretében e tárgyakból kötelezően előírt kreditek megszerzése és a szigorlat letétele.

 

Kreditszám:

A hallgató köteles e fokozaton minimum 4 kreditet szerezni. A kurzusokat maga választhatja meg a szemeszterenként meghirdetettekből. A kurzusok többfélék lehetnek: tarthatnak akár 2 szemeszteren át, egyesek heti 2, mások 1 órával számolnak és a kreditpont is különbözhet a szerint, hogy az adott kurzus milyen mennyiségű otthoni felkészülést igényel.

 

 

 

Műismeret (hangversenylátogatás)

 

Hangversenyek, ill. operaelőadások látogatása során gyarapodik élményszerűen a jövendő zenész műismeret-repertoárja, tanulmányozhatja a különféle előadóművészi megközelítéseket; itt válik otthonossá a stílusokban, kifejezésmódokban, s itt ismerkedik meg azzal a természetes életközeggel, melybe maga is mint előadóművész, zeneszerző, zenetudós bekapcsolódni szándékozik.

Minthogy a hallgatók e tevékenysége stúdiumaik részét alkotják, hozzá kreditet is kell rendelni. 10 hangverseny/opera meghallgatásával, és a tapasztalatokról szerzett napló bemutatásával a hallgató szemeszterenként 1 kreditet szerez. A napló ellenőrzését végző tanár kérdéseket tehet fel az elhangzott művekkel vagy az előadóművészek teljesítményével kapcsolatban.

A tárgy természeténél fogva ajánlott irodalom nem jelölhető meg; a hallgatók tájékozódását az előadott művek partitúrái segítik.

 

Tantárgyfelelős:

Kovács Sándor

 

Kreditszám:

4

 

Számonkérés:

A tárgy a zenetörténethez kapcsolódik, s annak szakfelelőse ellenőrzi a teljesítést, illetve jelöli ki az ellenőrzést végző oktatókat, akik a felelet és a napló alapján minősített aláírással zárják le az egyes szemesztereket.

 

 

Általános szakmai ismeretek és készségek

 

Analízis

 

A tantárgy anyaga:

A tárgy funkciója azt elősegíteni, hogy a hallgató a BA-n megszerzett zeneelméleti tudást a zeneművek megértésében biztosan alkalmazza. Bár a munka során a teoretikus irodalomban bevett analitikus terminusokat és módszereket kell használni, a cél is, a megközelítés módja is gyakorlati jellegű. A zeneelmélet szak kivételével nem zeneelméleti problémák tárgyalására van szükség, hanem a művek olyan komplex elemzésére, melyek elősegítik, hogy a zenész a tényleges zenei összefüggéseket felismerve olvassa és interpretálja a műveket. Módszer tekintetében is a zenei gyakorlat követelményei irányadóak: a gyors hallási felismerést, a tapasztalatok objektív megragadását, a zenei megvalósítás szolgálatát előnyben kell részesíteni a pusztán verbális megközelítéssel szemben. Az elemzésre kerülő zeneművek kiválasztása a 8-10 fős csoportok összetételéhez igazodik.

 

A számonkérés módja:

az évközi munka, önálló elemzések, beszámolók, írásbeli feladatok alapján adott 5-fokozatú gyakorlati jegy.

 

Tantárgyfelelős:

Komlós Katalin

 

Kreditszám: 2

 

Ajánlott irodalom:

A csoport összetétele szerint; a hallgatók többsége esetében általános repertoárként például ajánlott:

Bach: Brandenburgi versenyek és zenekari szvitek

Mozart: Vonósnégyesek és -ötösök

Schubert és Schumann dalai, zongoraművei

Bartók: Improvizációk; Hegedűduók, Kórusművek

A. Webern: II. kantáta

 

 

Kamarazene

 

A hangszeres előadóművészetnek legelső kezdetei óta alapvető gyakorlata a társas zenélés. Irodalma hatalmas, egy élethossz alatt szinte megismerhetetlen, és biztosan megtanulhatatlan. A tárgy keretében meg kell értetni a növendékekkel a kamarazenélés lényegét, fontosságát, jártassá tenni őket a különböző zenei stílusokban. A klasszikus kamarazenei törzsanyagon kívül helyet kell benne kapnia olyan speciális, ma már nem mellőzhető tudásnak, mint a „régi zene" illetve a „kortárs zene" kamarazenéjének olvasata.

 

A kamarazene a zeneirodalom kiemelkedő értékű műfajainak megismertetésével együtt fejleszti a zenész alkalmazkodó képességét, a ritmusérzékét, a dinamikai kontrollját; egy sor más fontos zenei komponens főként e környezetben gyakorolható. A tárgyhoz tartozik a különféle stílusok jellegzetes kamarazenei formációinak, műfajainak, műformáinak és stílusnormáinak megismerése és a tudatosan szervezett és célirányosan végzett próbamunka gyakorlatának kialakítása, fejlesztése.

 

A kamarazene műveléséhez előfeltétel, hogy a növendékek technikailag akadály nélkül, művészi színvonalon játszanak hangszerükön. Így az egyetem alapképzési programjába a legfontosabb (a főtárgy után legtöbb kreditet adó) kötelező melléktárgy 

 

A csembalistáknál mind az egy hangszeressel/énekessel való együttzenélés, mind a kisebb-nagyobb együttesekben való részvétel számára adott a reneszánsztól Haydn-ig, illetve a 20-21. században komponált anyag.

 

NB. Kamarazenei részvétel a külön kredit-értékkel elismert hangversenyezés tantárgynak  is szerves része.

 

Kreditszám: 8

 

 

Differenciált szakmai ismeretek és készségek

 

Hárfa főtárgy

 

A mesterképzésben továbbra is nélkülözhetetlenek a naponta következetesen végzett technikai gyakorlatok, etűdök. Kiemelkedő szerep jut a hangszeren előállítható hangszíneknek és az előző években már megalapozott, így már számon kérhető technikai perfekciónak és a dinamikai skálák maximális kihasználásának. Ebben az évben a növendékek többsége már rendelkezik belső kontrollal, és képes nagymértékben önálló munkára, amit követelményként állítok eléjük. Az eddig felsoroltak mellett időt szakítok a századforduló és századunk nagy hárfás egyéniségeinek, kultúrájának ismertetésére. Nagyon fontosnak tartom a világ élvonalához tartozó szóló és zenekari művészeinek bemutatását. Ide kívánkozik a nemzetközi hárfás élet főbb fórumainak ismerete is: versenyek, fesztiválok, világtalálkozók, kiállítások, hangszertörténeti múzeumok.

 

A hárfaművészi repertoár bővítése:

1. szemeszter:

Technikai stúdiumok: Salzedo, Renié ujjgyakorlatok

Tanulmányok: Posse: 8 grosse Konzertetüden No 1-8

Reneszánsz művek: Watkins: An Antology of English Music for the Harp Vol I. II.

Szonáták: Boieldieu: G-dúr szonáta, Casella: Szonáta

Ajánlott előadási darabok: Grandjany: Rapsodie, Salzedo: Variációk, Scintillation, De Falla: Serenata Andaluza, Cage: In a landscape, Andres: Absidioles, Parish-Alvars: Grande Fantasie Op. 61, Watkins: Kis szvit

Ajánlott versenyművek: Dussek: Concerto Op. 15, Gliere: Concerto Op. 74, Ravel: Bevezetés és Allegro, Debussy: Triószonáta

Számonkérés és értékelés módja:

Vizsgaanyag: 1 etűd, 1 reneszánsz mű, 1 szonáta, 1 romantikus, 1 XX. századi mű

 

2. szemeszter:

ellenőrzés: kollokvium

Technikai stúdiumok: Salzedo, Renié ujjgyakorlatok

Tanulmányok: Salzedo: Five Poetical Studies

Reneszánsz művek: Watkins: An Antology of English Music for the Harp Vol III. IV.

Szonáták: Albenize: D-dúr szonáta No 13, Houdy: Szonáta, Hindemith: Szonáta

Ajánlott előadási darabok: Enesco-Flagello: Allegro de Concert, Smetana: Moldau Op. 43, Salzedo: Ballade,

Schumann: Arabeske Op. 18, Renié: Legende, Britten: Suite for Harp Op. 83, Berio: Sequenza II. for Harp Solo

Ajánlott versenyművek: Tournier: Féerie, Debussy: Danses, Lutoslawsky: Double Concerto

Számonkérés és értékelés módja:

Vizsgaanyag: 1 etűd, 1 reneszánsz mű, 1 szonáta, 1 romantikus vagy 1 XX. századi mű, 1 versenymű (tétel) az éves anyagból

 

3-4. szemeszter:

Ebben az évben megpróbáljuk az eddig tanultakat összefoglalni a gyakorlatban és az elméletben egyaránt. A növendékek életük egyik meghatározó eseményére készülnek: a diplomakoncertre. Ez a koncert tükrözi az elmúlt öt évben elsajátított ismereteket és a növendék önálló elképzeléseit, egyéni zenei megformálásait, stílusismeretét, szuggesztív előadói képességét. Itt térnék ki arra, hogy ebben az évben foglalkozom kiemelten a színpadi mozgással, az akusztikai hatásokkal, a térben elképzelt hangzással, hiszen a növendékek tanulmányaik végén teljes estét betöltő koncerttel lépnek tanáraik és a közönség elé. Természetesen az eddig leírtak számomra is csak irányadóak lehetnek, hiszen minden növendék más és más. Más adottságokkal, más felkészültséggel, különböző érzékenységgel rendelkeznek. A tanár nagy felelőssége, hogy a megfelelő tanítási módot válassza ki a növendék képességének ismeretében.

A következetesség, a tanár intuitív készsége segítheti a növendékek érzelmi és szakmai fejlődését.

Nélkülözhetetlen a társművészetekben való elmélyülés, azok ismerete – irodalom, képzőművészet, építészet, film, színház, tánc… - hiszen egyik művészeti ág sem létezik kizárólagosan, valamennyi egymásba fonódik, hidak ívelnek egyiktől a másikig.

A főtárgy tanár feladata nemcsak az, hogy a növendékek a hangszer technikai bravúrjait elsajátítsák, a különféle zenei megoldásokban segítséget kapjanak, hanem önálló gondolkodásra neveljen, és a növendékek teljes személyiségének fejlődésére pozitív hatást gyakoroljon. Véleményem szerint ez a gondolat kellene, hogy vezéreljen valamennyiünket, akik öt éven keresztül kezünkbe vesszük fiatalok nevelésének nagyon nehéz, ugyanakkor szép feladatát.

 

A hárfaművészi repertoár bővítése:

 

3. szemeszter:

A repertoár bővítéséhez ajánlott művek:

Schuecker: Fantasia di Bravura Op. 11, Parish-Alvars-Geliot: La Mandoline, Respighi: Siciliana, Ibert: Ballade, Matin, Sur l'Eau, Reflets Dans l'Eau, Fantaisie, Martelli: Scherzando, Mchedlov-Paganini: Variations on a Theme of Paganini, Flagello: Szonáta, Francaix: Suite pour Harpe, Würtzler: Modern Sketchs, Watkins: Petite Suite, Milhaud: Szonáta, Holliger: Sequenza uber Johannes 1, 32., Papp Lajos: Ricercare, Hollós Máté: Arparmonia, Tihanyi László: Linos, Posse: Velencei karnevál, Renié: Danse des lutins, Godefroid: Velencei karnevál

Ensemble művek: Eötvös Péter: Steine, Tihanyi László: Atte, Stockhausen: Kontrapunkte, Berio: Sequenza, Boulez: Mallarmé improvizációk,

Versenyművek: Ginastera: Concerto Op. 25, Hindemith: Konzert, Jolivet: Concerto, Milhaud: Concerto Op. 323, Krumpholtz: B-dúr koncert No. 5, Parish-Alvars: g-moll koncert Op. 81, c-moll koncert Op. 98, Nino Rota: Concerto, Vidor: Choral and Variations

Számonkérés és értékelés módja:

A félév gyakorlati jeggyel zárul.

 

4. szemeszter:

Interpretációs gyakorlat

Tananyaga a diploma koncert műsora.

A diploma műsort úgy kell összeállítani, hogy az különböző stílusokat, karaktereket, előadás módokat mutasson be.

A félév gyakorlati jeggyel zárul.

 

Diploma

Diploma-terv:

1 barokk versenymű vagy barokk teljes szonáta, fantázia

1 klasszikus szonáta

1 virtuóz romantikus darab

1 XIX-XX. század fordulóján született mű (Debussy, Ravel, Fauré, Renié, Grandjany, Salzedo, Tournier) vagy 1 kortárs mű

1 kamaramű, mely lehetőleg eredeti hárfás kamarazene

 

Notable alumni

Motto

Virtual Tour

Kodály Institute

Liszt Museum

Library