Kodály módszere zseniális. … Minden jó zenélés az énekhangnál kezdődik.

Solti György

Egyetemünk három oktatója a Gramofon 2017-es díjazottjai között

2017. december 11.

Bacsó Kristóf, Boldoczki Gábor és Kelemen Barnabás részesült a Zeneakadémia tanárai közül a magyar Gramofon folyóirat főszerkesztőjének díjában.

A Gramofon-díj az első Magyarországon alapított, kifejezetten szakmai – tehát nem állami vagy kereskedelmi-üzleti jellegű – zeneművészeti elismerés. A Gramofon szerkesztősége és kiadója a Retkes Attila által alapított díjjal a klasszikus zene, a jazz és a népzene-, illetve a világzene legkiválóbb felvételeit kívánja elismerni, kizárólag a művészi minőség és a technikai megvalósítás színvonala alapján.

„Az év magyar klasszikus zenei hanglemeze” kategóriában lett díjazott Boldoczki Gábor, a Fúvós Tanszék oktatója, a Sinfonietta Cracovia-val és Jurek Dyballal közösen készített Oriental Trumpet Concertos című felvételével, Kelemen Barnabás, a Kamarazene Tanszék tanára pedig Hommage à Fritz Kreisler című albumával, amelyet Kocsis Zoltánnal vett lemezre.

„Az év magyar jazzlemeze” kategória díját nyerte mások mellett Bacsó Kristóf saját triójával és Lionel Loueke-vel készült Pannon Blue című felvétele.

A díjátadót 17. alkalommal tartották december 8-án a Duna Palota Színháztermében.