Szűcs Dániel nyerte az idei Lantos Rezső Karvezető Versenyt

2018. március 26.

2018. március 25-én került megrendezésre idén a Lantos Rezső emlékére meghirdetett karvezető verseny. A megmérettetésen minden esztendőben pártatlan zsűri előtt mérik össze tudásukat a zenei felsőoktatás karvezető-képzéseiben részt vevő hallgatók, illetve a két éven belül diplomát szerzett kóruskarnagyok.

A zsűri elnöke Kollár Éva Liszt-díjas karnagy, nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanár, az MMA tagja volt. A zsűri tagja volt továbbá Gerenday Ágnes a Budapesti Lantos Kórus karnagya, a KÓTA Művészeti Bizottságának elnöke, Jos Vranken egyházzenész, karnagy, fesztiváligazgató (Hollandia), Tóth Péter Erkel- és Bartók-Pásztory díjas zeneszerző, a Szegedi Tudományegyetem dékánja, az MMA Zeneművészeti Tagozatának vezetője, valamint Kocsis-Holper Zoltán karnagy, a Nemzeti Énekkar vezetőkarnagy-helyettese, a KÓTA Művészeti Bizottságának tagja.

Az elődöntőben közreműködött a Vörösmarty Leánykar (karnagy: Gyombolai Bálint), a döntőben az Új Liszt Ferenc Kamarakórus (karnagy: Nemes László Norbert).

A verseny első díját – melyet a Lantos Rezső Alapítvány ajánlott fel – Szűcs Dániel 2017-ben a Zeneakadémián végzett hallgató nyerte, aki a Közönségdíjat, azaz a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek (KÓTA) ösztöndíját is kiérdemelte. A Zeneakadémia Alapítvány által felajánlott második díjat Lukács Elek, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának 6. éves ének-zene–zeneelmélet-művésztanár szakos hallgatója kapta. A zsűri Zeneakadémia másodéves növendékének, Zsíros Leventének ítélte oda a harmadik díjat, a Kecskeméti Kodály Intézetért Alapítvány ösztöndíját, valamint a Magyar Kodály Társaság különdíját. A Kontrapunkt Kiadó különdíját Szarka Tamás 2. éves zeneakadémista diák, a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus különdíját Lozsányi Soma, a Zeneakadémia végzős kóruskarnagy szakos hallgatója kapta.

A verseny támogatója volt az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Zeneakadémia Alapítvány, a Lantos Rezső Alapítvány, a Kecskeméti Kodály Intézetért Alapítvány, a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA), a Magyar Kodály Társaság és a Kontrapunkt Kiadó.