Zeneakadémisták is bekapcsolódnak a Bach-ünneplésbe

2015. március 19.

A komponista születésének 330. évfordulója alkalmából szombaton a „Bach Mindenkinek” elnevezésű utcazene-akcióban és a Müpa orgonamaratonján is részt vesznek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói és tanárai.

A Bach in the Subways (Bach az aluljárókban) nevű nemzetközi mozgalomhoz csatlakozva a német mester zenéje 2015. március 21-én 10 és 18 óra között 5 helyszínen csendül fel a Magyar Rádió és a Doktoranduszok Országos Szövetsége kezdeményezésére. A Fővám téri Vásárcsarnokban Fülei Balázs, Simon Norbert, Fieszl Mátyás, Sándor László, Lakatos György és tanítványai, Demeniv Mihály és a Lutheránia Énekkar, míg a Deák téren a Budapesti Énekes Iskola, Rákász Gergely, a Járdányi Pál Zeneiskola és a Fischer Annie Zeneiskola együttesei, Lukácsházi Győző, a Madách Gimnázium Énekkara, a Magyar Tubaegyüttes, a Simplicissimus és a Lutheránia Énekkar lép fel.

A Kálvin téri aluljáróban Pétery Dóra, Szászvárosi Sándor, az Ádám Jenő Zeneiskola együttese, a Musica Florens, Sándor László, Zétényi Tamás, Rákóczy Anna, Ittzés Gergely, Bársony Péter, Rohmann Ditta, Baksai Réka és Puszta Betty, az Astorián Rohmann Ditta, Gallai Judit, Lakatos György, Vázsonyi János, Mihály Gyula, Szatzker Zsanett, Nagy Judit és Bábel Klára muzsikál az érdeklődők örömére. A napot közös koráléneklés zárja 17.30-kor a Szent István-bazilika előtt, a Szent István téren Kamp Salamon vezetésével. Ide a fellépő művészek mellett mindazokat várják, akik szívesen részt vesznek közös örömzenélésben.  A Bach in the Subways nevű mozgalmat 2010-ben indította el Dale Henderson New York-i csellista azzal, hogy a komponista születésnapját egy szál csellóval egy forgalmas vasúti peronon muzsikálva ünnepelte meg. A kerek évforduló alkalmából idén 39 ország 129 városában emlékeznek Bachra aluljárókban és köztereken való utcazenéléssel, nyitott koncerttermekben és nyitott templomokban felcsendülő muzsikával.
 

 

A Müpa a jeles jubileumra 24 órás orgona-maratonnal készül: péntek  estétől szombat estig 24 órán át szól Johann Sebastian Bach orgonamuzsikája a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Fassang László orgonaművész, a Zeneakadémia tanszakvezetője, egyben a Müpa orgonakoncertjeinek –köztük a mostani "Bach-virrasztásnak" – a szerkesztője elmondta: tizennégy koncerten Bach teljes szólóorgonára írt életművét bemutatják, ami egyedülálló vállalkozás a koncerttermi gyakorlatban. "Azok a ciklusok, amelyeket Bach egy gyűjteményben hagyott ránk, így a legfontosabbak, az Orgelbüchlein, a Triószonáták, a Neumeister-korálok, a Lipcsei korálok és a Clavierübung 3. kötete egyben hangzanak el egy-egy koncerten” – tette hozzá Fassang László.  Kitért arra is, hogy a több generáció képviselteti magát az előadók között, három, sőt négy nemzedéken átívelő tanár-diák láncolatot is felfedezhetünk. "A záró koncerten a Clavierübung 3. kötetét játszó Christoph Bossertnek tanítványa volt a Neumeister-korálokat előadó Szabó Balázs, akinek viszont a kicsik között fellépő Szedmák Eszter a növendéke. De egy még hosszabb sort is kaphatunk: Michel Bouvard az én mesterem volt Párizsban, az Orgelbüchleint játszó Tóka Ágostont én tanítottam a Zeneakadémián, ő pedig a 13 éves Palkovics Mária oktatója" – mondta el az MTI kérdésére Fassang László. A Müpába ellátogathatók a nap folyamán egy ingyenes orgonaleckét is vehetnek a Zeneakadémia hallgatóinak köszönhetően, akik 10 és 16 óra között "ügyeletet tartanak" az első emeleti előcsarnokban az orgona-szimulátornál.

A Bach mindenkinek! koncertek részletei ide kattintva, a Bach24 maraton műsora pedig ezt a linket követve található meg.

 

MTI / Zeneakademia.hu

Címkék