Liszt és Erkel Zeneakadémiája

Az 1873. évi városegyesítést követő években Budapest hatalmas fejlődésnek indult s ezzel a magyarországi kulturális élet központjává vált. E fejlődés egyik legszembetűnőbb eleme a kultúra országos funkciókat ellátó intézményeinek létrejötte illetve a fővárosban történő összpontosulása lett: itt volt a legtöbb egyesület, szerkesztőség, kiadóvállalat, iskola, művelődési intézmény, itt élnek a kulturális élet legjelesebb személyiségei. Legnagyobb jelentősége a főváros két egyetemének: a régi, idetelepült tudományegyetemnek és az 1871-ben alapított műegyetemnek volt s új felsőfokú tanintézetek is születtek.

A zenei magaskultúra iránti igény növekedését mutatja az a tény is, hogy 1853-tól a Nemzeti Színház zenekarára alapozva megkezdte működését Erkel Ferenc vezetésével a Filharmóniai Társaság, amely átmeneti szervezési nehézségek után 1865-től a Vigadó nagytermében tartotta koncertjeit. Itt zajlottak le Liszt Ferenc egyre sűrűsödő pesti nyilvános hangversenyei is.

Középfokú zeneoktatás 1840 óta folyt a pesti Nemzeti Zenedében, ám felsőfokú zeneoktatásnak akkoriban még nem volt iskolája Magyarországon. Érthető tehát, hogy a fővárosi polgárosodás éveiben felmerült egy ilyen intézmény megteremtésének az igénye. Gobbi Henrik, a kiváló zongoraművész és zeneszerző, 1869-ben így festette le elmaradt zenei viszonyainkat az Ábrányi Kornél által szerkesztett zenei hetilapban, a Zenészeti Lapokban:(...) az alkotmányos ujjászületés óta nincs oly ága a magyar állam anyagi és szellemi közéletének, mely a kormány, az állam részéről kisebb-nagyobb mértékben anyagi pártolás, gyámolitásban ne részesült volna, kivéve egyedül a zenemüvészet    nyilvános közegeit (...) A legelső lépés lenne egy valódi nemzeti konservatorium felállitása és annak állami segélyzése, ellátván azt a szükséges helyiségekkel, hol a legnagyszerübb előadások is könnyen létesithetők lennének. Továbbá, az intézet tanárainak évi dijazása sem lehetne kevesebb, mint más államiskolák tanáraié.

1869-ben Csengery Antal képviselő a parlamentben vetette föl egy Színi és Zenei Főiskola alapításának tervét s ezt támogatták Ábrányi Kornél cikkei is a Zenészeti Lapokban. Liszt Ferenc éppen ettől kezdve töltött egyre hosszabb időt a magyar fővárosban. 1871-ben már állandó lakást is bérelt Pesten, sőt Weimarból és Rómából számos könyvet, képet és hangszereket hozatott lakásába. Jelenléte fölpezsdítette a város zenei életét, hiszen nem csak ő maga adott gyakran hangversenyeket, de kedvéért neves művészek látogattak Pestre, többek közt Delibes, Saint-Saëns, Sarasate és Wagner. Ittlétének jelentőségét sokan felismerték, a képviselőház 1873. december 8-i vitájában az egyik képviselő felszólalásában a zeneakadémia létrehozása melletti érvként említette.

Trefort Ágoston közoktatásügyi miniszter „szivén hordozván hazánkban a művészet ügyét s teljesen felfogván az országgyűlés által felállitani határozott orsz. zeneakadémia horderejét", egy nagyobb ankét-bizottságot hívott egybe, amelynek elhatározásait Liszt 1873. május 7-i, Weimarból keltezett levele kedvezőnek ítélte meg.

Az anyagi nehézségek miatt azonban egyre késett a megvalósítás. 1874 júliusában ismételt, ezúttal már eredményes interpelláció hangzott el ez ügyben az országgyülésben.

Liszt 1873 őszén új pesti lakásába költözött, a Duna-partnál lévő Hal térre. A 16 szobás házat a minisztérium bérelte ki a zeneakadémia céljára, s Trefort rendeletére az 1. emeleten alakítottak ki lakást Liszt számára.

Lisztnek határozott elképzelései voltak a leendő intézményről s úgy látta, hogy Magyarországon nem talál sem megfelelő munkatársakat, sem elegendő anyagi eszközt a megvalósításhoz. Elképzelésében az egyetemes művészi jelleget hangsúlyozta s olyan tárgyak oktatását javasolta, amelyek az egész ország zenei életére ösztönzőleg hatottak volna. A szűkre szabott költségvetés ismeretében inkább kevesebb, de világszínvonalú tanszak létrehozását szorgalmazta Erkel, a leendő igazgató, a magyar nemzeti zene fejlesztését tekintette a zeneakadémia feladatának.

A dolgok végül is nem úgy alakultak, ahogy Liszt szerette volna: (...) Az anyagi eszközök nem elegendőek és a munkatársak, akikre szükség lenne, hiányzanak. Bülow Amerikába megy, Witt súlyos beteg; minden őszinte odaadásom ellenére sem vállalhatok olyan feladatot, amely erőimet meghaladja. Ezért kérem és javaslom mégegyszer az óvatos késleltetést." (Levél Augusz Antalhoz Bayreuthból.)

Lisztnek ez az óhaja nem teljesült, hiszen a költségvetési vita lezárása után Trefort haladéktalanul meg akarta nyitni az intézményt és Liszt már 1875. március 21-én kézhez kapta elnöki, szeptember 2-án pedig Erkel Ferenc igazgatói kinevezését. Ugyanezen a napon kelt másik rendeletében a miniszter utasítást adott, hogy a zeneakadémiát október 1-jén részben nyissák meg és kilátásba helyezte az intézmény fokozatos kiegészítését. A kinevezett tanárok: Volkmann Róbert tanár, Ábrányi Kornél rendkívüli tanár, aki egyben a titkári teendőket is ellátta, Nikolits Sándor segédtanár. A szükséges hangszerek, könyvek, kották beszerzése miatt a nyitást november 3-ára halasztották.

A Zenészeti Lapok október 17-i számában jelent meg a felvételi követelmény az országos magyar kir. zeneakadémia 1875/6 évre szóló tanfolymára. A felvételi vizsgák elhúzódása miatt a megnyitóra végül is 1875. november 14-én került sor. Liszt levélben köszöntötte Erkelt, de ő maga nem jelent meg a megnyitón. Az évek óta tartó bizonytalanság arra késztette, hogy Itáliában maradjon és zeneszerzői munkájának szenteljes idejét. Liszt méltányolta Erkel zeneszerzői tevékenységét, de tudta, hogy a legújabb zongorairodalmat kevéssé ismeri, így a legmagasabb fokú zongoratanítás minden terhét neki magának kell vállalnia.

A Zeneakadémia 5 tanárral és 38 növendékkel kezdte meg működését november 15-én a Hal tér 4. számú ház 2. emeletén. Liszt 1876. Február 15-én érkezett Pestre és március 2-án kezdte meg a tanítást.

Négy évig működött az intézmény a Hal-téri épületben (a házat az Erzsébet-híd építésekor lebontották), s 1879 őszén vehette birtokba a Sugár (ma Andrássy) úti új épületet. Az első emeleten rendezték be Liszt elnöki lakását, amelynek szalonjából közvetlen átjárás volt a hangversenyterembe. Erkel Ferenc igazgatói lakása  a második emeleten volt, itt és a harmadik emeleten helyezkedtek el a tantermek. Ilyen körülmények között már gondolni lehetett a hallgatók számának növelésére és új szakok indítására. Ez természetesen új tanárok kinevezését is szükségessé tette (Erkel Gyula, Gobbi Henrik).

1880-ban a vallás- és közoktatásügyi miniszter ideiglenes igazgatótanácsot hívott életre azzal a céllal, hogy az javaslatokat tegyen a bővítésre, a tevékenységi kör kiszélesítésére, a végleges alapszabályzat kidolgozására, új tanszakok felállítására. Az igazgatótanács javaslata alapján az 1882/83-as tanévben öt új tantárggyal bővült az oktatás: orgona, magánének, karének, magyar nyelv és prozódia, olasz nyelv. E tárgyak tanítására új tanárokat hívtak meg, köztük Passy-Cornet Adélt és Pauli Rikhárdot a magánének, Hans Koesslert az orgona és karének tanítására. Ugyenebben a tanévben nevezték ki Ábrányi helyett dr. Peregriny Jánost titkárrá. Ábrányi visszatért a lapszerkesztéséhez (Zenészeti Közlöny), de továbbra is tanított a Zeneakadémián.

Az 1883/84-es tanév elején meghalt Robert Volkmann. Halála után Koessler vette át a zeneszerzés tanítását is. Koessler 1908-ban vonult nyugdíjba, majd 1920 és 1925 között újabb öt évet töltött a Zeneakadémián, amikor a művészképző tanfolyamon tanította a zeneszerzést. Túlzás nélkül állítható, hogy a 20. század első felének valamennyi magyar zeneszerzője és jeles orgonistája az ő növendéke volt. Csáth Géza írja: (...) még soha zenepedagógus ennyi kiváló tanítványt nem nevelt (...) A teljesség igénye nélkül néhány név a zeneszerzők közül: Bartók Béla, Dohnányi Ernő, Huszka Jenő, Jacobi Viktor, Kodály Zoltán, Kókai Rezső, Szendy Árpád, Szirmai Albert, Weiner Leó. S az orgonisták közül: Antalffy Zsíross Dezső, Hammerschlag János, Járay-Janetschek István, Zalánfy Aladár.

Az 1884/85-ös tanévben indult meg a hegedűoktatás. Az első tanár Huber Károly volt. Ugyanebből az évből még két említésre méltó eseményt jegyez fel a krónika: első ízben osztották ki a székesfőváros által alapított Liszt-ösztöndíjat s ekkor jelent meg a könyv- és zeneműtár első hivatalos jegyzéke, amelyet Peregriny János állított össze s közölt az évkönyvben.

1885 decemberében meghalt Huber Károly s tanszékét a következő tanévtől kezdve fia, Hubay Jenő vette át, aki a brüsszeli királyi konzervatórium tanári állásáról mondott le a Zeneakadémia kedvéért. Ugyennek a tanévnek a végén rendelte el a miniszter a gordonka-tanszék felállítását. Tanárának sikerült megnyerni a prágai születésű David Poppert, a kor egyik legnagyobb gordonkaművészét.

1886. augusztus elsején Mihalovich Ödön távirata hozta Budapestre a hírt, hogy Liszt Ferenc július 31-én Bayreuthban elhunyt. A gyászszertartáson Mihalovich Ödön képviselte a minisztériumot, Végh János alelnök a Zeneakadémiát. Liszt tanári működése intézetünk történetében korszakalkotó - írta történelmi visszapillantásában Moravcsik Géza, a Zeneakadémia későbbi titkára. - Az ő szelleme vetette meg a modern zongorajáték technikájának és előadó művészetének alapjait. Keze alól kerültek ki hazánk legelőkelőbb zongorajátszói s magának az intézetnek két kiváló pedagógusa: Szendy Árpád és Thomán István az ő szellemében nevelték az új zongoravirtuóz nemzedéket.

Gádor Ágnes - Szirányi Gábor

Nagy elődök

Mottó

Virtuális túra


Kodály intézet

Liszt Múzeum

Könyvtár