Megosztott fődíjat nyert Brassói-Jőrös Andrea az Armel Dalversenyen

2017. június 23.

A zsűri öt-öt énekes közül választotta ki a szakmai fődíjas duettet: az elismerést idén egyetemünk mesterszakos hallgatója, Jőrös Andrea és Juhász Levente kapta.

A tíz éves Armel Opera Festival Dalversenyét a hazai zenei élet előadói számára hirdették meg. A kiírás szerint az Armel Opera Festival hivatalos dalát a Sztevanovity Dusán által írt magyar nyelvű szöveggel kellett felénekelniük a jelentkezőknek. Az eredményhirdetésre vasárnap került sor a Zeneakadémián. A zsűri az öt-öt énekes közül döntött a szakmai fődíjas párosról, akik fejenként egymillió forint pénzjutalomban részesülnek, és július 4-én, az Armel Opera Festival Jubileumi Gálaestjén a Pannon Filharmonikusok kíséretében adják elő a dalt a Thália Színházban.

 

Jőrös Andrea (Fotó: Zeneakadémia / Kasza Gábor)

 

Brassói-Jőrös Andrea zenei tanulmányait a Viski Művészeti Iskola zongora szakán kezdte, majd a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola magánének és zongora szakán folytatta; a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán 2014-ben szerzett klasszikus énekművész diplomát. Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem opera szakának I. éves MA-hallgatója. Olyan neves művészek mesterkurzusain vett részt, mint Nádor Magda, Hamari Júlia és Jevgenyij Nyeszterenko. A 2010-ben megrendezett IV. Nemzetközi Simándy József Énekverseny különdíját vehette át korcsoportjában. 2013-ban részt vett a Debrecenben megrendezett VerdiFeszten, mint szoprán szólista. A 2013–14-es évadban a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban Mozart Don Giovanni című operájában Donna Anna szerepében hallhatta a közönség. 2015 januárjában a Zeneakadémia Solti Termében a Sitcom című operavizsga előadáson Giulia szerepét énekelte Rossini A selyemlétra című operájából.


Nagy elődök

Mottó

Virtuális túra


Kodály intézet

Liszt Múzeum

Könyvtár