XV. Országos Dohnányi Ernő Kamarazene Találkozó és Verseny

A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Kamarazene Kabinetje és a Conservatory Alapítvány 2018. március 2. és 4. között rendezi meg a XV. Országos Dohnányi Ernő Kamarazene Találkozót és Versenyt a zeneművészeti felsőoktatásban tanuló hallgatók számára.

 

Részvételi feltételek:

A találkozóra vonós, illetve zongorás kamarazene csoportok jelentkezését várjuk (az azonos hangszerekből létesített kamarazenei formációk kivételével), melyeknek minden tagja nappali tagozatos hallgatói jogviszonyban áll saját intézményével. Együttesenként egy-egy fúvós, vagy énekes hallgató részvétele lehetséges. Minden intézmény kb. 60 perc műsoridőben mutathatja be programját. A produkciókat zsűri értékeli, a legkiemelkedőbbek nívódíjban, illetve pénzjutalomban részesülnek és fellépnek a találkozó gálahangversenyén. A műsorválasztásban szorgalmazzuk a kortárs magyar művek előadását, illetve Dohnányi Ernő és Weiner Leó kamarazenéjének műsorra tűzését is.

Nevezési díj: 13.000,- Ft/fő, mely összeg a szállást és az ellátást nem tartalmazza.

A versenyzők elhelyezése a korábbiakhoz hasonlóan kapacitás függvényében a Weiner Leó Kollégiumban történik.

 

Jelentkezés:

1.) Intézményi jelentkezés határideje: 2018. január 24.

A jelentkezési lap letölthető innen! A kitöltött jelentkezési lapot a Tanulmányi Osztályon, Palágyi Diána tanulmányi előadónál lehet leadni a Ligeti épület 010. irodájában.

Amennyiben a jelentkezések száma meghaladja a megadott műsoridőt, a Kamarazene Tanszék vezetője dönt a jelentkező csoportokról. A kiválasztott csoportok jelentkezését az egyetem küldi tovább a verseny szervezőinek, a jelentkezési díj befizetéséről azonban minden hallgató maga köteles gondoskodni.

2.) Jelentkezési határidő a kiválasztott csoportoknak: 2018. február 3.

Az elektronikusan, hiánytalanul kitöltött jelentkezési lapot kérjük a molnar.zsolt[kukac]music.unideb.hu e-mail címre elküldeni, valamint kinyomtatva és aláírva postai úton is eljuttatni az alábbi címre:

Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar
4032 Debrecen, Nagyerdei krt.82.

A rendezvény pénzügyi lebonyolítója a Conservatory Alapítvány.
A részvételi díjat a megjelölt határidőig az Alapítvány számlaszámára (OTP 11738008-20715995) kérjük átutalni.

Minden kedves résztvevőnek jó felkészülést és sikeres szereplést kívánunk!

 

Molnár Zsolt
főiskolai docens
kabinetvezető

       Dr. Lakatos Péter
       egyetemi docens
      dékán

 

 

Nagy elődök

Mottó

Hirdetés

 

 

Virtuális túra


Kodály intézet

Liszt Múzeum

Könyvtár