Bank of China Ösztöndíj pályázati felhívás a 2016/2017-es tanévre

A Bank of China Hungary Zrt., a Zeneakadémia Baráti Köre Egyesület és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem a kiemelkedően tehetséges magyar és külföldi hallgatók részére, tanulmányi előmenetelük elősegítése céljából közös ösztöndíj pályázatot hirdet.

Az ösztöndíjra 2 kategóriában lehet pályázni:

 

1. kategória:

bármely hallgató pályázhat, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem előadó- művészeti szakok valamelyikén BA, MA, TMA vagy osztatlan képzésben vesz részt. Az ösztöndíj az alábbi célokra fordítható: tandíj, megélhetési költség, hangszer vagy hangszertok vásárlás, illetve bármilyen olyan költség, amely az egyetemi tanulmányokkal összefüggésben felmerülhet.

A 2016/17-es tanévre szóló ösztöndíj mértéke szólisták számára fejenként 500 000 Ft.

 

2. kategória:

bármely olyan kamarazenei formáció (maximum 4 tagig, tehát duó, trió és kvartett) pályázhat, amely tagjainak legalább 75 %-a a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója.

Az ösztöndíj elsősorban a kamaracsoport működtetéséhez szükséges célokra fordítható (kottavásárlás, versenyrészvétel, részvétel nemzetközi kurzuson, ugyanakkor olyan költségekre is felhasználható, melyek szoros összefüggésben állnak az egyetemi zenei tanulmányokkal (tandíj, hangszer vagy hangszertok vásárlás).

A 2016/17-es tanévre szóló ösztöndíj mértéke kamaracsoportok esetében

tagonként 500 000 Ft.

 

A pályázathoz ANGOL nyelvű pályázati adatlapot kell benyújtani,melyet a freytag.orsolya[kukac]zeneakademia.hu e-mail címre vagy a Ligeti épület I. emelet 106-os irodájába kérünk eljuttatni.

Letölthető pályázati adatlapok:

 

A pályázat leadásának határideje: 2016. november 30. 19:00 óra.

 

A pályázat elbírálásának folyamata:

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Zeneakadémia Baráti Köre Egyesület képviselői a beérkezett pályázatokat előszűrésnek vetik alá és 16 szólista hallgatót, illetve 4 kamaracsoportot ajánlanak a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, a Zeneakadémia Baráti Köre Egyesület és a Bank of China képviselőiből álló Ösztöndíjbizottság figyelmébe.

Ez a grémium választja ki azt a 8 hallgatót és 1 kamaracsoportot, akik az ösztöndíjban részesülnek. A bizottság által kiválasztott hallgatók nevét 2016. december 20-ig hozzuk nyilvánosságra.

A pályázat eredményéről a pályázók az általuk megadott e-mail címen kapnak értesítést.

 

A nyertesek kötelezettségei:

Az ösztöndíj nyerteseinek lehetőség szerint fel kell lépni a 2017. január 21-én tartandó Bank of China ösztöndíj-gálán, illetve a tanév végén kötelesek írásbeli elszámolást benyújtani az Egyetem felé az ösztöndíj felhasználásáról.

 

További információ:

Freytag Orsolya, e-mail: freytag.orsolya[kukac]zeneakademia.hu