Hétköz- és ünnepnapok a kollégiumban

Ha az ember meghallja azt a kifejezést, hogy „egyetemi kollégium", bizonyára sokféle képzettársítás idéződik fel elméjében, akár tapasztalta az e szavakhoz kapcsolható érdekes, kalandos létformát, akár nem. Ezek az asszociációk, gondolatok lehetnek egyaránt pozitívak és negatívak, s mondanom sem kell, hogy a jelen sorok íróján is néha gyomorgörcsös érzések lettek úrrá, amikor szembesült a ténnyel, hogy a szülőkkel eltöltött közel két évtized után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Kollégiumának lakója lesz. Képzeletemben hideg, fehérre meszelt falak, csempézett folyosók jelentek meg szűk szobákkal, idegen diáktársakkal, akiket soha nem láttam azelőtt, s ott fészkelt bennem a szorongás, hogy vagy sikerül jó viszonyt kialakítanom velük, vagy nem. Az elalvási nehézségekről felmerült érzéseimről pedig jobb nem beszélni… Ugyanakkor persze kihívásként és kalandként éltem meg a tényt, hogy budapesti diák leszek, hiszen tudtam, hogy az önállósodás, a családi fészektől való elszakadás évei várnak rám.
 
Amikor elérkezett a szembesülés pillanata és megálltam a kollégium előtt, ámulatba ejtettek a szecessziós villa mesébe illő, égbeszökő tornyai, régmúlt történeteket idéző oromzata, a Városligeti fasor környező „palotái", s amint azt a mellékelt képek is bizonyítják, jó okom volt arra, hogy megszabaduljak fentebb említett fantazmagóriáimtól. Ráadásul a szobatársaktól sem kellett félni, sem a szűk, barátságtalan terektől.
A szobákban pianínó áll, ha esetleg kiszorulna az ember gyereke az alagsori zongorás gyakorlótermekből, odalent pedig kondi gépekkel és internettel is lehet múlatni az időt. Az első emeleti fiúszinten, valamint a lányok második szintjén tágas előterek, melyek étkezőként és az éjszakai (ritkábban nappali) világmegváltó beszélgetések helyszíneiként funkcionálnak, a földszinten (amely szintén a hölgyek birodalma elsődlegesen) pedig társalgó található, valamint az ún. rádió-, illetve tévészoba, melyek a társasági élet legfontosabb helyszínei. Új barátaimmal történő éjszakákon át tartó beszélgetéseimet az újdonság erejének tudtam be, aztán rá kellett jönnöm, hogy tévedtem. A téma kifogyhatatlan, ráadásul minden évben jönnek „új arcok", ahogyan nagy költőnk írta: „új időknek új dalaival", s bár közhelyszerűnek hathat, de tényleg mindenkitől lehet tanulni valami újat, ezért nem bánom, ha alkalmanként nem sikerül „időben" nyugovóra térni.
 
Léteznek azonban kollégista életünket még színesebbé tevő események is (melyek szintén az esti-éjszakai unalom elűzését szolgálják) a spontán, néhány fős beszélgetéseken kívül. Végzős diáktársaink egy része (nem csak a kollégisták) előszeretettel tartja a diplomahangversenyük utáni kisebb-nagyobb fogadást (esetenként táncos mulatságot), az ún. „diploma bulit" kollégiumunkban, ahol a barátaik sikereinek örülők jó hangulatú eszem-iszommal ünnepelnek. Az ilyen partik főképp tavasz vége felé szaporodnak meg, hiszen a legtöbb diplomakoncertet akkortájt hallhatja a tisztelt nagyérdemű. S ha már a buliknál tartunk, reméljük, egyre sűrűbb esemény lesz majd a kollégiumban a népzenés mulatozás is, hiszen 2008 decemberében hozzánk is betört a „táncház mozgalom" a Góbé zenekar (tagjai: Vizeli Máté [művészeti vezető], Egervári Mátyás, Kiss B. Ádám, Takács Dániel), valamint a kollégiumi bizottság és a lelkes kollégisták jóvoltából. Ráadásul az együttes első helyen említett „frontembere" jelenleg szintén a kollégium lakója. Ezeken az összejöveteleken a muzsika segítségével képzeletben bebarangolhatjuk a népi hagyományokat őrző vidékeket a Dunántúltól Moldváig, Kalotaszegtől Magyarpalatkáig, feltéve, ha az embernek marad erre elég energiája a cseppet sem verejtékmentes tánctanulás mellett (melyben a tanár szerepét Kiss B. Ádám, valamint a szintén kollégista Török Tilla és Herman Péter is betölti alkalmanként). A fergeteges hangulat azonban garantált.
 
Az Egyetem Biblia Köréhez is tartoznak kollégisták, sőt, összejöveteleiket is a kollégiumban tartják, valamint színvonalas rendezvények szervezésében tevékenyen vesznek részt. Ilyen például a karácsonyi összejövetel, amelyeken a jó hangulatú beszélgetéseken és játékokon kívül étel, ital és ajándék is várja az eseményre látogatókat. Itt rövid koncertet is szoktak adni a vállalkozó szelleműek, s mindenki szép élményekkel gazdagodhat.
 
2007 decemberében egy másik, ezúttal heti rendszerességgel megtartott esemény vette kezdetét: a kollégiumi drámakör, egyik ambiciózus, korábban komolyabb színművészeti tanulmányok gondolatával is eljátszadozó karvezetés szakos társunk, Kocsis-Holper Zoltán vezetésével. Hetente egyszer kisebb-nagyobb létszámban összegyűlünk e „fórum" keretein belül, hogy egy kicsit elvonatkoztassunk a mindennapok gondjaitól, s egyben valamilyen formában szembe is nézzünk azokkal. Lehetőségünk nyílik egy másik művészeti ág szemszögéből találkozni az előadóművészet kérdéseivel, a pódiumra való kiállás problémáitól kezdve az érthető beszéd gyakorlásán keresztül az improvizációs készség fejlesztéséig. Ez utóbbi különösen fontos részét képezi e foglalkozásoknak, a rögtönzésszerű szituációs játékok minden alkalommal szép számban előkerülnek a társaság nagy örömére.
 
A kollégiumi drámakörön való részvételnek nem feltétele a kollégiumi tagság, de mivel esetenként tizenegy óra körül, vagy csak éjfélkor vesszük észre, hogy mennyire eltelt az idő, ezért egy kollégista számára jóval egyszerűbb és kényelmesebb végig ott maradni, hiszen az aznapi „játékok" megvitatása (időnként egy-két relaxációs gyakorlattal egybekötve) igen tanulságos epizódja az estéknek. Az ötlet, hogy drámakör alakuljon, a következőkben részletezett, kollégiumi életünkben oly jelentős gálaest egyik produkciója után jött.
 
A 2007-es év nagy eseménye: a jótékonysági est jótékony hatásai
 
Az említett év december havának második napján történt, hogy nagy előkészületek közepette a kollégium javára a lakók és az igazgató, dr. Arató Éva szervezésben véghezvitt tevékeny közreműködésével sikerült rendezni egy jótékonysági gálaestet a Zeneakadémia Nagytermében. Nem véletlen, hogy nem koncertként említem az eseményt, mivel nem pusztán zenei produkciókat láthattak-hallhattak az odalátogatók.
 
Már a koncert előtt látványos „vásári forgatag" fogadta a közönséget, ahol kollégista diáktársaink közül volt, aki táncolt, volt, aki élőszobrot alakított, mások bűvészmutatványokkal szórakoztatták az érkező közönséget. A szünetben is néhányan folytatták a hangverseny előtt megkezdett tevékenységet, gyöngyfűzéssel foglalatoskodó „lányaink" portékáit lehetett megcsodálni az első emeleten, finom süteményeket is kóstolgathattak, akik a megfelelő időben voltak a megfelelő helyen, és még szerencsecédulából is sokaknak jutott. Szintén az első emeleten kiállítást rendeztünk régi fotókból, amelyek legtöbbjén felismerhettük jelenlegi művésztanárainkat, akik akkoriban laktak a kollégium falai között. E fényképek mellett a mostani kollégistákról karikatúrákat lehetett megtekinteni, amelyeket szintén egyik lakótársunk, a klarinét-szakos Chelemen Paula készített.
 
Két élményekben gazdag visszaemlékezést is lehetett olvasni a fotók mellett két egykori lakótól: Somfai László zenetörténésztől és Erkel Tibor zongoraművésztől. A szünet egyik legemlékezetesebb műsorszáma egy hajdani ének szakos kollégista, s egyben szájdoboló (beat-boxer) világbajnok, Czabán Gábor rövid ízelítője volt utóbb említett művészetéből. A koncert régi és jelenlegi kollégisták műsorából állt, általában olyan formában, hogy egy műben szerepelt ilyen is, olyan is. Így szép számmal jöttek létre tanár-diák produkciók, esetenként több generációs formában, hiszen Hacsaturján Kardtáncának nyolckezes verziójánál Jandó Jenővel együtt játszott egykori tanítványa, Lucz Ilona, valamint akkori tanítványai, Herman Péter és Szabó Ferenc János, akik közül Herman Pétert Lucz Ilona is tanította korábban.
Az est „kakukktojás-vendége" Sebestyén Márta volt, hiszen ő maga csak olyan formában volt a Városligeti fasor 33. lakója, hogy édesanyja zeneakadémista-kollégista évei alatt fogant meg. Megannyi színvonalas műsorszámot lehetett látni és hallani, amelynek felsorolására most nincs hely, de a fényképek között megtekinthető a koncert plakátja is, amelyen a fellépő hajdani kollégisták névsora hiánytalanul szerepel. Amivel még adós maradtam, az a drámakör létrejöttének mozgatórugója, ami az utolsó előtti műsorszám volt: Nóti Károly Madame Sabin elrablása című kabaréjelenete, amelyben e beszámoló szerzője is szerephez jutott, s amelyet Kocsis-Holper Zoltán barátunk rendezett meg. Néhány színészi ambícióval rendelkező kollégistának sikerült megmutatnia, hogy a Zeneakadémia Nagytermét színházteremként is kitűnően lehet alkalmazni. A produkció után pedig azok is kedvet kaptak a színházasdihoz, akik nem szerepeltek azon az estén e darabban.
 
Az est előkészületei során egy igazán szép, baráti közösség kovácsolódott össze, hiszen a közös próbák, szórólapozások, dekoráció-készítés, a kollégiumi fogadásra való felkészülés tette emlékezetessé életünknek e rövidke időszakát okozva önfeledt, vidám pillanatokat mindenki számára. Szembetalálkoztunk a szervezőmunka és a csapatmunka nehézségeivel, valamint a szépségeivel is. Emellett új barátságok szövődtek, régiek elmélyültek, jobban megismertük egymást. Sokunk ekkor tanulta meg főképp, hogy nem csak a kamarazenélés lehet közös örömszerző tevékenység egy muzsikuspalánta számára.
 
Tóth Endre

 

Nagy elődök

Mottó

Virtuális túra


Kodály intézet

Liszt Múzeum

Könyvtár