A Jazz Tanszék története

Gonda János (zongoraművész, zeneszerző) a Jazztanszak alapítója, vezetője, tanára (1965-1997)  visszaemlékezése 2003-ból

 

A Jazztanszak három évtizede - életem fele. Számomra olyan ez az iskola, mintha a saját gyerekem lenne. Volt vele gond és baj elég, de sok örömöt is szerzett. Lassan felnövekedett, saját lábára állt. Büszke vagyok rá.

Az elmúlt évtizedekben a modern jazz mindinkább elkülönült a könnyűzenei műfajoktól és önálló improvizációs művészetként nyert elismerést a világ zenekultúrájában. Ezzel párhuzamosan neves külföldi akadémiákon és főiskolákon sorra alakultak meg a jazz művész- és tanárképző tanszékek. (Graz, Bécs, Katowice, Köln, München, Hannover, Remscheid, Hamburg, Zürich, Koppenhága, Stockholm, Helsinki, hogy csak néhány jelentős európai intézmény helyét említsük.)

Magyarországon a műfajt az ötvenes években ideológiai okokból szigorúan tiltották. Később átkerült a "tűrt" kategóriába, 1965-ben pedig az állami zeneoktatásban is helyet kapott: jazztanszak létesült a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában. Nagy esemény volt ez abban az időben, hiszen nemcsak egy új műfaj, hanem ezzel együtt egy újfajta előadási gyakorlat, a rögtönzésből fakadó, a hagyományostól eltérő zenei gondolkodás is feltűnt a magyar zeneoktatásban.

Újdonságnak számított a jazzoktatás akkoriban külföldön is: a fent felsorolt intézmények közül még csak a Graz-i Akadémián működött jazz művészképző tanszak. Itthon is sokan ellenezték a kezdeményezést. Amikor azonban kiderült, hogy a tanszakon komoly és szervezett munka folyik, megszűnt a tiltakozás. Az új típusú képzés előkészítését Gonda János vállalta, aki 1965-1997 között az iskola igazgatója.1997-2000-ig Borbély Mihály és 2000-től pedig Binder Károly az iskola vezetője.

Műfaji és egyéb okokból a tanszak kezdettől fogva önálló tagozatként működött, amely hat hangszeres valamint ének szakra tagozódott. (Azóta ez a szám tízre bővült.) Az egyes szakok tanárai a magyar jazzművészet közismert képviselői. A jelen tanári névsorából kiderül, hogy a tanárok között sok a klasszikus zenei szakember. Ez a speciális, komplex képzésből adódik: főtárgyból és számos melléktárgyból a jazz és a hagyományos képzés párhuzamosan folyik.

A tanszak 38 esztendős története több szakaszból állt. Ezek egyben a magyar jazzoktatás kibontakozásának főbb periódusai is voltak. Az első időszakban az iskola magányosan működött. Azután megjelentek az "első fecskék": alsófokú jazztanszak létesült a salgótarjáni Állami Zeneiskolában, majd Budapesten a Postások Erkel Ferenc Zeneiskolájában. A hetvenes évek végétől, a műfaj népszerűségével, fokozatos fellendülésével párhuzamosan a jazzképzés mind több zeneiskola, zeneoktatói munkaközösség és egyéb pedagógiai intézmény programjában kapott helyet. Itt szinte kivétel nélkül a jazztanszakról kikerült muzsikusok tanítottak és tanítanak ma is. Sok egyéb formában is támogatta a tanszak az újfajta képzés bevezetését és elterjesztését, így a "jazzkonzi"  - ahogy szakmai körökben elnevezték - fokozatosan a hazai jazzoktatás központja lett.

Újabb szakaszt jelentett a tanszak főiskolásítása. Már hosszabb ideje nyilvánvaló volt, hogy a jazztanszak művész- és tanárképző feladatkörének megfelelően csak főiskolai keretek között tehet eleget. Ezért 1990-ben a tanszak átkerült a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Budapesti Tanárképző Intézetéhez (ma Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem), s hivatalosan főiskolai tanszékké alakult át. Ezzel együtt új szakok létesültek, számos új tárgy került bevezetésre, jelentősen kibővült a tanítás anyaga és emelkedtek a vizsgakövetelmények.

Négy évvel később, 1994-ben a végzős hallgatók – első alkalommal – jazz előadóművészi és tanári diplomát kaptak. Lassanként tehát kialakult a háromfokozatú: alsó-, közép- és felsőfokú jazzoktatás, ami a folyamatos és harmonikus képzés alapja.

Az iskola munkájának eredményességét elsősorban a végzett növendékek teljesítménye bizonyítja. Lassan alig akad olyan együttes, amelyben ne játszana egy vagy több valamikori növendék, nem is szólva azokról a zenekarokról, melyekben csupán ilyen muzsikus szerepel. Közöttük szép számmal akad kiváló zenész.

Íme, néhány név a középső és a fiatal generációból- csupa volt jazztanszakos muzsikus-, természetesen a teljesség igénye nélkül:

Borbély Mihály, Csepregi Gyula, Dés László, Dresch Mihály, Elek István, Lakatos Antal, Makovics Dénes (szaxofon);

Czvikovszky Gábor, Fekete-Kovács Kornél, Sípos Endre (trombita);

Friedrich Károly, Gőz László (pozan),

Binder Károly, Bori Viktor, Erdélyi Péter, Gárdonyi László, György Ákos, Másik János, Nagy János, Oláh Kálmán, Pleszkán Frigyes, Rátonyi Róbert, Regős István, Süle László, Szacsky Róbert (zongora);

Gadó Gábor, Gyárfás István, Horányi Sándor, Juhász Gábor, Kormos János, László Attila, Snétberger Ferenc, Tóth Gyula (gitár);

Balázs Gábor, Benkő Róbert, Csuhaj-Barna Tibor, Hárs Viktor, Lattman Béla, Tóth Tamás, Vasvári Pál (bőgő); Balázs Elemér, Baló István, Geröly Tamás, Nesztor Iván, Rosenberg Tamás, Solti János, Szende Gábor, Szendőfi Péter (dob);

Berki Tamás, Bontovics Kati, Kósa Zsuzsa, Lakatos Ágnes, Téli Márta, Winand Gábor (ének).

 

Amint a tanári listáról kiderül, a felsoroltak közül jó néhányan ma már a tanszakon tanítanak. Ne feledkezzünk meg a külföldön tevékenykedő muzsikusokról sem, közülük néhányan nemzetközi hírnévre is szert tettek. (Gárdonyi László, Gritz Péter, Lakatos Antal, Snétberger Ferenc, Süle László.) Ők ugyanúgy az iskola hírnevét öregbítették, mint azok az itthon élő zenészek, akik külföldi versenyeken értek el jelentős sikereket. (Berki Tamás, Binder Károly, Bori Viktor, Czvikovszky Gábor, Czirják Csaba, Gárdonyi László, Oláh Kálmán, Pleszkán Frigyes, Szabó Sz. Dániel, Zana Zoltán.) Ezek az eredmények is hozzájárultak ahhoz, hogy szakmai körökben a tanszak tevékenységéről ma már Európa-szerte elismeréssel beszéljenek.

Említsünk meg néhány muzsikust azok közül, akik a rock és a musical műfajában értek el jelentős eredményeket – ismét csak a teljesség igénye nélkül: Bódi Magdi, Dorozsmai Péter, Gallai Péter, Gerendás Péter, Lerch István, Muck Ferenc, Németh Lajos, Oláh Aladár†, Várkonyi Mátyás, Vincze Viktória.

Másfelől csak tisztelettel és elismeréssel lehet szólni azokról, akik ugyanúgy, mint tanulmányaik során, továbbra is "jazz-ben" gondolkodnak. Ők azok, akik- egyelőre a második vonalban tevékenykednek, tanítanak távoli vagy közelebbi iskolákban, játszanak kisebb-nagyobb vidéki és pesti klubokban és más helyeken. A jazz hétköznapi munkásai ők; jelentős részben nekik köszönhető, hogy a műfaj ma összehasonlíthatatlanul ismertebb és népszerűbb, mint a kezdeti időszakban.

Befejezésül köszönetet mondunk azoknak a tanároknak, akik az iskola közismert épület és egyéb gondjai ellenére hosszú ideje odaadó és kitartó munkát végeznek. Hajtsuk meg fejünket Bágya András, C. Nagy Béla, Fábri Edit, Kertész Kornél, Kovács Gyula, Kulcsár István, Mérnök János és Pernye András emlékére. Ők már nincsenek közöttünk, de ma is gyakran gondolunk rájuk, beszélünk róluk. Köszönet jár a két befogadó intézmény, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapesti Tanárképző Intézete munkatársainak, akik mindvégig, sok türelemmel és megértéssel foglalkoztak a tanszak gyakran szokatlan, sajátos ügyeivel.

Nem lehet mindenkit felsorolni, aki a 38 esztendő során segítette, támogatta az iskolát, – mondjuk úgy: "az ügyet". Valóban sokan voltak. De mindenképpen meg kell említeni Fasang Árpád igazgató úr nevét, aki a kezdeti, vagyis a legnehezebb időszakban állt a tanszak mellé és karolta azt fel. Körber Tivadarné a tanszak hosszan elnyúló főiskolásításának idejében fáradozott és segített igen sokat. Hasonlóképpen ide kívánkozik a tanszak "örökös gondnokának", Lengyel Liának a neve, aki naponta sok-sok türelemmel foglalkozott az iskola számtalan apró-cseprő ügyével.