Útmutató a szakdolgozat készítéséhez


A szakdolgozatot a hallgatónak két példányban kell leadni a Tanulmányi Osztályon.

A tanszékvezető kivételes esetben – írásbeli kérésre – engedélyezheti a beadási határidő módosítását, a haladék azonban nem lehet több, mint 10 nap.

Ha a hallgató a szakdolgozatot a tanév elején kiírt határidőre nem adja le, a védésre csak a következő záróvizsga-időszakban kerülhet sor.

 

A szakdolgozat tartalmi és formai követelményei

A szakdolgozat tartalma a hallgató tanulmányaival összefüggő tárgykörökből választott téma önálló, írásbeli kidolgozása.

A folyamatos szövegbe beépített idézeteket pontosan jelölni kell (idézőjelekkel), az idézetek forrását pedig a lap alján, számozott lábjegyzetekben kell közölni.

A szakdolgozat élén (a címoldalt követően) Tartalomjegyzék áll, amely felsorolja a fejezetek,  alfejezetek (esetleg azok alfejezetei) címét, és jelöli a hozzájuk tartozó kezdő oldalszámokat.

A szakdolgozathoz csatolni kell a forrásmunkák jegyzékét.

Függelékként csatolandók a dolgozathoz azok a hosszabb szövegidézetek, kottapéldák, nagyobb méretű ábrák, facsimilék stb., amelyek szükségesek a mondanivaló szemléltetéséhez, ugyanakkor terjedelmüknél fogva nem helyezhetők el a szövegben. (Ilyennek számít a féloldalt meghaladó szöveg, ábra kottapélda stb.) A függelékben található anyagokat sorszámmal kell ellátni, és a szövegben e sorszámok alapján kell rájuk hivatkozni.

Függelékként csatolhatók a dolgozathoz audio, illetve video anyagok CD-n, CD-ROM-on, DVD-n, képek, táblázatok, ábrák, dokumentumok, statisztikai adatok stb…

 

A szakdolgozat felépítése

  • Borító
  • Címoldal
  • Tartalomjegyzék
  • Bevezetés (1-2 oldal)
  • Tárgyalás (18-28 oldal)
  • Összefoglalás (1-2 oldal)
  • Irodalomjegyzék
  • Függelék

 

A szakdolgozat terjedelme

  • BA muzikológia szakirányon: min. 40000 – max. 60000 karakter
  • MA muzikológia szakirányon: min. 80000 – max. 100000 karakter
  • Egyéb szakirányokon: 36.000 és 54.000 karakter között (kb. 20-30 oldal képek, kották stb. nélkül).

A címoldal, a Tartalomjegyzék, az Irodalomjegyzék és a Függelék nem számítanak bele.

A főszövegbe beiktatott kottapéldák, illusztrációk, idézetek stb. nem haladhatják meg a teljes főszöveg terjedelmének 15%-át. A Függelékben elhelyezett kottapéldák és egyéb illusztrációk száma nincs korlátozva.

  • A szakdolgozat lapmérete: A/4, egyoldalas.
  • Betűtípus: Times New Roman.
  • Betűméret: a folyó szövegben l2 pont, a fejezet-címek esetében: 14–16 pont.
  • Sortávolság: 1.5.
  • A címlap betűmérete: kb. 22–30 pont.
  • Margók: alsó és felső margó 3-3 cm, a bal margó 3.5–4 cm, a jobb margó: 2.5 cm.
  • Oldalszámozás: az oldalszámozás kötelező, az oldalszámok mindig egy helyen legyenek (például a jobb alsó  sarokban).