Nemzetközi projektek a Zeneakadémián

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem alapításától kezdve kiemelt hangsúlyt fektet hallgatói és az intézmény egészének nemzetközi jelenlétére. Hisszük, hogy versenyképes, a modern kor követelményeinek maradéktalanul megfelelő zeneművészeket kizárólag Európa és a világ legfontosabb zenei áramlatainak megismerésével és megértésével képezhetünk. Ezzel együtt az is célunk, hogy a Zeneakadémián eltöltött évek alatt a hallgatók olyan művészeti színvonalat érjenek el, melyet a Zeneakadémia alapítója, Liszt Ferenc 1875-ben meghatározott. Ehhez a művészeti minőséghez és küldetéshez hűen kiemelt feladatunknak tekintjük, hogy számos nemzetközi programsorozat megszervezésével és lebonyolításával a világ zenei életének legkiválóbb alkotóit hozzuk el Magyarországra. Büszkék vagyunk arra, hogy a 2014-re kívül-belül megújult és kibővült Zeneakadémián az ilyen nagyszabású rendezvények megvalósításának infrastrukturális és operatív feltételei is biztosítottak.

Köszönhetően a Zeneakadémia számos európai és tengerentúli zeneművészeti intézménnyel kiépített kiváló nemzetközi kapcsolatainak, hallgatóink minden évben változatos workshopokon, mesterkurzusokon és koncerteken vehetnek részt itthon és a nemzetközi színtéren egyaránt.

Nagy elődök

Mottó

Virtuális túra


Kodály intézet

Liszt Múzeum

Könyvtár