Perényi Miklós

Perényi Miklós

Vonós Tanszék

Gordonka főtárgy

Született: 1948, Budapest
 
Egyetemi beosztás: professor emeritus
 
Tanulmányok: 
Rendkívüli tehetségként már hétéves korában felvételt nyert a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola előkészítő tagozatára, ahol előbb Zsámboki Miklós, majd 1959-től Banda Ede tanítványa lett. Később részt vett Enrico Mainardi mesterkurzusain Salzburgban, Luzernben és a római Santa Cecilia Accademián, ahol 1962-ben művészdiplomát szerzett. 1965-ben és 1966-ban, valamint 1969 és 1972 között meghívást kapott Pablo Casals mesterkurzusaira. Simon Alberttől előadóművészetet és műelemzést tanult.
 
Oktatói tevékenység:
1974 óta tanít a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.
 
Vendégtanári állások, mesterkurzusok:
Szombathelyi Bartók Szeminárium, Prades, Firenze, Accanthes, Semmering, Bécs, Manchester, Párizs, Madrid, Szöul, Bázel, Sapporo, stb.
 
Csellófesztiválok:
Kronberg, Manchester, Liesthal
 
Fontosabb koncertek, felvételek:
Korunk egyik legnagyobb csellistája. A világ minden táján nagy sikerrel vendégszerepel. Repertoárja szinte a teljes irodalmat felöleli.
Első önálló koncertjét 1957-ben, kilencéves korában adta a Zeneakadémián. Pályafutása során koncertezett a világ szinte összes rangos koncerttermében, fellépett többek között a Marlboro Fesztiválon, Luzernben, Rómában, Münchenben, Prágában, Salzburgban, Bécsben, Varsóban, Berlinben, New York-ban, valamint Japánban, Kínában, Észak- és Dél-Amerikában is. Kamarapartnerei voltak többek között Kocsis Zoltán, és Ránki Dezső, Jandó Jenő, Lantos István. Schiff András kamarapartnereként számos európai, valamint észak-amerikai helyszínen lépett fel. Fontos területe művészi tevékenységének a kamarazenélés is.
A koncertezés, és az oktatás mellett zeneszerzéssel is foglalkozik. Repertoárja a barokktól a huszadik századi zenéig terjed, beleértve kortárs szerzők kompozícióit is. Számos lemeze jelent meg a világ vezető kiadóinak gondozásában. A Beethoven összes gordonkaművét tartalmazó, Schiff Andrással közösen készített albuma 2005-ben elnyerte a Cannes Classical Award-ot.
 
Felvételek:
Mozart: Clarinet Trio, K498 "Kegelstatt" & Piano Trios K502 & K542, Elatus 2564-61733-2, Közreműködő
1978: Liszt Ferenc: Kamaraművek (Liszt: Chamber Music), Hungaroton HCD 11798, Közreműködő
1978: Schubert: String Quintet in C major D 956 (Op. Posth. 163), String Quartet No 12 in C minor (Quartettsatz) D 703 - Közreműködik: Bartók Quartet, New Budapest Quartet. CLD 4035
1978: Vivaldi: Cello Concertos E flat major, B minor, G major, Concerto in G minor for Two Cellos - Közreműködik: Mező László, Liszt Ferenc Academy Symphonic Orchestra, Simon Albert. Hungaroton HCD 32283
1984: 3 Bach gamba szonáta, Radioton, közreműködik Carlo Zecchi,- élő koncertfelvétel Budapesten, 1983. október 12
1987: Liszt: Works for Harmonium. Angelus, Ave Maria, Ave maris stella, Salve Regina. Works for Cello and Piano. Romance oubliée, 2 Elégies, La lugubre gondola - Közreműködik: Elekes Zsuzsa, Rohmann Imre. Hungaroton HCD 12768
1988: Csajkovszkij: Változatok egy rokokó témára, Hungaroton SLPD, HCD 12868, Saját
1979: Bozay: II. Vonósnégyes, Op.21; Improvisations, No.2, Op.27; Malom Op.23 (String Quartet, No.2, Op.21; Improvisations, No.2, Op.27; The Mill Op.23), Hungaroton SLPX 12058, Közreműködő, LP
1989: Zene gordonkára és zongorára, (Music for Cello and Piano) – közreműködik Kocsis Zoltán. Hungaroton HCD 31140, Saját
1990: The Instruments Of Classical Music Vol.6 - The Cello, Laserlight 15240, Közreműködő
1990: The Instruments Of Classical Music Vol.6-10, Laserlight 15980, Közreműködő, 5 CD
1991: Schubert C-dúr vonósötös, Decca
1991: Carl Philipp Emanuel Bach: versenyművek, a-moll, A-dúr, B-dúr, közreműködik Liszt Ferenc Kamarazenekar, EMI Quint
1992: Romantic Moments Vol.5 – Mendelssohn, (Romantic Moments Vol.5 - Mendelssohn). Laserlight 14055, Közreműködő
1993: Romantic Moments Vol.1-5, Laserlight 35865, Közreműködő
1993: Csajkovszkij: Souvernir de Florance, Erato, közreműködik Keller Vonosnégyes, Kim Kashkashian (Seon, Svájc)
1994: Kurtág György - Portraitkonzert - Salzburg, 1993. augusztus 10. (Kurtág, György - Portraitkonzert - Salzburg, 10. 8. 1993.), Col Legno WWE 31870, Közreműködő, 2 CD
1994: Ligeti György: Zongoraverseny; Csellóverseny; Kammerkonzert – Szombathely, 1990 (Ligeti, György: Piano Concerto; Cello Concerto; Chamber Concerto), Sony SK 58945, Közreműködő, vezényel Eötvös Péter, zenekar: Ensemble Modern (Frankfurt/M)
1994: Dvorák: Cello Concerto in B minor Op.104; Tchaikovsky: Rococo Variations - Közreműködik: Budapest Festival Orchestra conducted by Fischer Iván. Hungaroton HCD 12868
1994: Kodály: Sonata for Cello and Piano; Sonata for Solo Cello; Trio-Serenade - Közreműködik: Jandó Jenő, Tátrai Vilmos, Várkonyi István, Konrád György. Hungaroton HCD 31046
1995: Kurtág: The Sayings of Péter Bornemisza Op.7; Four Songs to Poems by János Pilinszky Op.11; Eight Piano Pieces Op.3; Eight Duets for Violin and Cimbalom Op.4; Beads - chorus to poem by Attila József; Splinters Op.6/c, etc. - Közreműködik: Sziklay Erika, Gáti István, Antal István, Kocsis Zoltán, Szücs Lóránt, Kurtág György, Hevesi Judit, Szalai József, Savaria Vocal Ensemble, Deáky István. Hungaroton HCD 31290
1995: Brahms: 2 Sonatas for Cello and Piano - Közreműködik: Kocsis Zoltán. Hungaroton HCD 12123
1996: Beethoven: Szonáták gordonkára és zongorára (Összes) (Sonatas for Cello & Piano (Complete)), Hungaroton HCD 11928-29, közreműködik Ránki Dezső
1996: Kurtág György: Musik für Streichinstrumente, ECM Records ECM 1598, Közreműködő
1996: Jeney Zoltán: Alef - Hommage a Schönberg (1971-72); To Apollo (1978); Cantos para todos (1983); 12 Songs (1975-1983) - Közreműködik: Castellani Luisa, Dobszay Ágner, Ferenczi Ilona, Makk Ágnes, Meszéna Beáta, Tarkó Magda, Melis László, Soós András, Keller András, Hadady László, Kocsis Zoltán, Jeney Zoltán, Sáry János, Vidovszky László, Wilheim András, Asko Chamber Ensemble, Budapest Symphony Orchestra, Eötvös Péter. Hungaroton HCD 31653
1996: Mozart: Trio for Piano, Clarinet and Viola in E flat/Trio for Piano, Violin & Cello No 4 in E K542 and No 3 in B flat K502, Teldec 4509-99205-2, Saját
 1996: Perényi Miklós és Kocsis Zoltán hangversenyfelvételei (1989-1995) (Miklós Perényi & Zoltán Kocsis in Concert), Hungaroton HCD 31673, Saját
1996: Haydn: 2 Cello Concertos - Közreműködik: Liszt Ferenc Kamarazenekar. Hungaroton HCD 12121
1997: Beethoven: I. (C-dúr) zongoraverseny Op. 15, Hármasverseny Op. 56, Hungaroton HCD 4032, Közreműködő
1997: Schubert: C-dúr vonósötös D. 956, c-moll vonósnégyes (quartettsatz) D 703, Hungaroton CLD 4035, Közreműködő, Bartók Vonósnégyes
1997: Schubert: Piano Trios, Teldec 0630-13151-2, Saját, 2 CD
1998: Bozay, Attila: Zongoraszonáták Nos. 1,2 Op. 33/a, b; Szonáta hegedűre és zongorára Op. 34; Szonáta gordonkára és zongorára Op. 35 (Piano Sonatas Nos. 1,2 Op. 33/a, b; Sonata for Violin and Piano Op. 34, Sonata for Cello and Piano Op. 35), Hungaroton HCD 31789, Közreműködő
 1998: Mentsük meg a Zeneakadémiát! (Let's Save the Liszt Academy!), Hungaroton HCD 31841, Közreműködő
1999: Eötvös Péter: Psalm 151, Psy, Triangel, BIS Records BIS-CD-948, Közreműködő
1999: Farkas Ferenc: Zenekari művek (Farkas: Works for Orchestra), Hungaroton HCD 31851, Közreműködő
1999: Magyar szerzők művei gordonkára (Hungarian Cello Music), Hungaroton HCD 31835, Saját
1999: Perényi Eszternek ajánlva (Dedicated to Eszter Perényi), Hungaroton HCD 31784, Közreműködő
2000: Bozay plays Bozay Hungaroton HCD 31936, Közreműködő
2001: 50 éves a Hungaroton - Vonósművészek (1951-2001) (Fifty Years of Hungaroton - String Players), Hungaroton HCD 32091-3, Közreműködő, 3 CD
2001: Dávid Gyula: Brácsaverseny; Sárai Tibor: Tavaszi concerto; Mihály András: Gordonkaverseny
(Dávid, Gyula: Concerto for Viola and Orchestra; Sárai, Tibor: Spring Concerto; Mihály, András: Concerto for Cello and Orchestra), Hungaroton HCD 31989, Közreműködő
2001: Soproni József: Eklypsis per orchestra; Concertos for Cello and Orchestra Nos 1 & 2; Ovidii Metamorphoses. Hungaroton HCD 32024
2002: Bottesini, Givoanni: Kompozíciók nagybőgőre IV. – kettősversenyek  (Works for Double Bass, Vol.4 - Double Concertos), Hungaroton HCD 32100, Közreműködő
Összkiadás / Első felvételek
2002: Szőllősy András: III. Concerto, Tristia (Maros-sirató), Fabula Phaedri, Miserere, Töredékek, Hungaroton HCD 31727, Közreműködő
2003: Beethoven: Trio in B flat major for clarinet, cello and piano Op.11+ Brahms, Johannes: Trio in A minor for piano, clarinet and cello Op.114 - Közreműködő: Kocsis Zoltán, Berkes Kálmán. Hungaroton HCD 12286
2003: Cello Encores Edited by Zoltán Kocsis, Works by Paganini, Schubert, Mendelssohn, Popper, Chopin, Granados, Fauré, Saint-Saëns, Debussy, Kodály, Davidov, Rachmaninov, Rimsky-Korsakov. Hungaroton HCD 12574
2003: Kodály Zoltán: Works for Cello. Complete - Közreműködik: Várjon Dénes, Takács-Nagy Gábor. Hungaroton HCD 32196-98
2003: Beethoven: Complete Music for Piano and Violoncello, ECM Records ECM 1819, Saját, 2 CD
2005: Bach: 6 Suites for Cello Solo BWV 1007-1012. HDVD 32421
 
Képlemezek:
1988: Schubert triók, Metropolitan
1990: 2 Brahms szonáta Kocsis Zoltánnal, Metropolitan
1992: Brahms: g-moll- op. 25, C-moll op. 90. szonáta, Schiff András és Yuko Shiokawa, Metropolitan
 
Díjak, kitüntetések:
1963: Pablo Casals Gordonkaverseny, Budapest – II. díj
1970: Liszt Ferenc-díj
1976: Érdemes Művész
1980: Kossuth-díj
1984: Kiváló Művész
1987: Bartók Béla-Pásztory Ditta-díj
2002: Chevalier de l'orde des Arts et des Lettres
2006: Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (polgári tagozat)
2007: Prima Primissima Díj
2007: Kossuth-díj
2014: Hazám-díj