Hongkongban vendégeskedett a Zeneakadémia rektora
A helyi magyar főkonzulátussal közös szervezésben Dr. Farkas Gábor telt házas koncertet adott, mesterkurzusokat tartott, valamint megbeszéléseket folytatott potenciális támogatókkal és partnerintézményekkel.
A Zeneakadémia 150. évfordulója alkalmából és azt népszerűsítve megvalósult látogatást a hongkongi Városháza előadótermében megtartott hangverseny nyitotta. Az esten Dr. Farkas Gábor Beethoven és Liszt zongoraműveiből álló műsort játszott. A helyszíni beszámolók szerint ritkaság a koncertterem életében, hogy ilyen nagy érdeklődés övezzen egy eseményt.
Később, a fogadáson a rektor megbeszélést folytatott Xu Xinying asszonnyal, a Mirror médiavállalat-csoport elnökével, aki kifejezte szándékát, hogy összekösse a Zeneakadémiát hongkongi befektetőkkel, akik szívesen támogatnák az intézményt és a magyar zeneművészetet. Az eseményen találkozott Gabriel Kwok zongoraművésszel, a Hongkongi Előadóművészeti Akadémia (Hong Kong Academy for Performing Arts) volt tanszékvezetőjével, Li Mingqianggal, a Sanghaji Konzervatórium volt rektorával, valamint Wu Tianyannal, a Parsons Music Group ügyvezető igazgatójával is.
Ezután mesterkurzusokat tartott a Hongkongi Egyetemen és a Hongkongi Filharmonikus Klubban, amely segített felkelteni a résztvevők érdeklődését a Zeneakadémia nemzetközi képzései iránt. A helyszínen Dr. Farkas Gábor találkozott befektetőkkel és a Hongkongi Filharmonikus Zenekar támogatóival is.
