Ősszel is ZAK Ensemble

2014. szeptember 1.

A Zeneakadémia Kortárs Zenei Együttese októberben a FUGA Budapesti Építészeti Központban ad ízelítőt a kortárs komolyzene világából.

A 2014. október 5-én este 18 órakor kezdődő hangversenyen magyar és külföldi, női és férfi zeneszerzők művei is elhangzanak. Elsőként a zenészként és zeneszerzőként egyaránt aktív, elsősorban a zenész színház műfajában alkotó Paolo Furlani kamaraműve szólal meg, ezt a brit Joanna Bailie darabja követi. A fiatal magyar komponista, Futó Balázs Toccatája után egykori tanára, a Zeneakadémia professor emeritusa, Jeney Zoltán Consolazione című darabját adja elő a Zeneakadémia volt és jelenlegi hallgatóiból álló együttes. Végezetül pedig a harsonaművészként is aktív svéd zeneszerző, Ivo Nilsson brácsára, fagottra és kamarazenekarra írt versenyműve csendül fel. A Doppler wobbler című kettősverseny a zeneszerző elképzelése szerint egy csillag (a zenekar) és két bolygójának (a szólóhangszerek), a Doppler-effektus által leírható gravitációs kölcsönhatás alapján íródott. A magyarországi bemutató szólistái Bársony Péter és Lakatos György lesznek. A koncertet személyesen is megtisztelik a zeneszerzők, köztük Jeney Zoltán, a Zeneakadémia Professor Emeritusa, Paolo Furlani (Firenze) és Ivo Nilsson (Stockholm).

 

Fotó: Zeneakadémia / Felvégi Andrea

 

A ZAK Ensemble az Európai Unió által támogatott New Music, New Audiences Program keretében Fekete Gyula, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés tanszékvezetője művészeti koordinációjával alakult 2013 tavaszán, a Zeneakadémia olyan mesterszakos és doktorandusz hallgatóiból, akik már korábbi tanulmányaik során gyakorlatot szereztek a kortárs zene előadásában. A nemzetközi kezdeményezés szellemében a Horváth Balázs vezette együttes célja közelebb vinni a legfrissebb kortárs zenét a közönség minél szélesebb rétegeihez. Legutóbb 2014 májusában adtak nagy sikerrel koncertet a Zeneakadémián, melynek keretében egy Haydn-kompozíció kivételével csupa 21. századi darabot adtak elő. Frissességben ezúttal sem lesz hiány, hiszen októberi koncertjük műsorán kizárólag kortárs szerzők művei hangzanak el.

Címkék