Mihály András

Budapest, 1917. november 7 ­– Budapest, 1993. szeptember 19.
Mihály András (Fotó: Zeneakadémia képgyűjteménye)
Mihály András
(Fotó: Zeneakadémia
képgyűjteménye)
Mihály András zeneszerző, karmester, a Zeneakadémia háború utáni történetének meghatározó, karizmatikus személyisége – aki több mint négy évtizeden át tanított az intézményben. Tizenhét éves korában nyert felvételt a Zeneakadémia gordonka szakára. A Popper-iskola egyik leghűségesebb követője, Schiffer Adolf növendéke lett. A főtárgynál is fontosabb volt azonban számára a kamarazene, amit Weiner Leótól és a legendás Waldbauer-kvartett primáriusától, Waldbauer Imrétől tanult.
 
A zeneakadémiai képzést magánúton, Kadosa Pálnál és Strasser Istvánnál folytatott zeneszerzés- és hangszerelés-tanulmányokkal egészítette ki. 1941-től öt éven át különböző munkáskórusokat vezetett, s közben saját vonósnégyest alapított, amellyel kortárs – ma már klasszikusnak számító – kvartetteket, Bartók, Schönberg, Berg, Webern, Hindemith és mások kompozícióit játszotta.
 
A modern zene – s ezen belül a XX. századi magyar alkotások – propagálását, a közönség minél szélesebb rétegeiben történő elfogadtatását pályája során mindvégig kiemelten fontosnak tartotta. „Korunk zenéje és a magyar közönség, mint a világon mindenütt, közelítenek egymáshoz" – mondta egy 1977-es interjúban. „Ezért persze tenni is kell. Az egyik mód, hogy a hagyományos koncertrepertoárba lassan, óvatosan becsempészik az új zenét. Furcsa módon ez nem csak a modern zene érdeke. A hangversenyrepertoár időnként oly mértékben kifárad, hogy szinte ordít új művek után… A népszerűsítés másik módja: tudatosan támaszkodni arra a rétegre, amely kifejezetten a modern zene iránt érdeklődik. Magyarországon létezik magja ennek a közönségnek. Persze naivitás lenne azt hinni, hogy milliós táborról van szó, de mindenesetre vannak annyian, hogy érdemes legyen törődni velük, speciális modern koncertekkel kedvükbe járni."
 
Az egész életében elkötelezetten baloldali Mihály András a buchenwaldi koncentrációs tábort is megjárta. „Az egyik SS-tiszt, aki úgy látszik, mániákus zenerajongó volt – emlékezett vissza az 1944-ben történtekre –, lehetővé tette, hogy egy francia hegedűs: Ewitt mester, a párizsi Conservatoire tanára, két cseh muzsikus és jómagam összeüljünk vonósnégyest játszani. Megszólalt Haydn kvartettje, amelyet nyilván nem világszínvonalon keltett életre a mi kőfejtéstől elgémberedett kezünk. És mégis: mindaz a borzalom, az életveszélynek, a gonoszságnak a táborban állandóan fenyegető jelenléte egy másodperc alatt eltűnt számunkra, mikor felcsendültek az első hangok. Erre csak a zene képes."
 
A háború után az Operaház szólócsellistája lett, majd 1948-tól két éven át az intézmény főtitkáraként dolgozott, hogy aztán közel harminc év múltán, 1978-ban igazgatóként térjen vissza az Andrássy úti Ybl-palotába. 1949-től több mint négy évtizeden át kamarazenét tanított a Zeneakadémián, több nemzetközi hírű vonósnégyes pályakezdését támogatta, és élete utolsó időszakában a Zeneakadémia szimfonikus zenekarának vezetését is elvállalta. 1968-ban megalapította a Budapesti Kamaraegyüttest, amely a hetvenes években az Új Zenei Stúdió mellett a kortárs magyar zeneszerzés egyik legfontosabb műhelye lett. Közben zeneszerzői életműve is kiteljesedett: oeuvre-je operát (Együtt és egyedül) és szimfóniákat éppúgy magában foglal, mint versenyműveket, dalokat és kamarakompozíciókat. 1993. szeptember 19-én, hetvenöt éves korában hunyt el Budapesten.
 
Temetésén Devich Sándor így búcsúzott tőle: „Ha van igazság abban az arisztotelészi gondolatban, amely szerin,t hogy valójában mit tud valaki, a tanítani tudás a jele, az ő élete, életműve ezt az igazságot példázza. Emlékszünk rá mind, valaha volt tanítványai, kollégái, utódai. Tanítás közben átadta magát a formák, a dallamok csodájának, a kifejezés kényszerítő erejének, a hajszák szilajságának, a pihenők szelídségének, az éneknek, táncnak, zokogásnak, kacagásnak, vagy éppen az imádságos áhítatnak. Tudta, hogy nincs fárasztóbb az unalomnál, a semmitmondásnál, s hogy csak tűzből válhat izzó parázs, hamuból soha."
 
Retkes Attila

Notable alumni

Motto

Virtual Tour

Kodály Institute

Liszt Museum

Library