Robert Volkmann

Lommatzsch, 1815. április 6. – Budapest, 1883. október 29.
Volkmann, Robert (Fotó: Zeneakadémia képgyűjteménye)
Volkmann, Robert
(Fotó: Zeneakadémia
képgyűjteménye)
Zeneszerző, tanár. Az 1875-ben létrejött Zeneakadémia első tanári karának tagja. Tanulmányait otthonában kezdte kántor édesapjánál. Tanítóképzőt végzett Freibergben 1835-ben, utána Lipcsében zeneszerzést tanult Karl Ferdinand Beckertől, Schumann személyes jó barátjától. Az itt vezénylő Mendelssohn az ifjú zeneszerző ideálja, akinek hatása kimutatható ekkor írt műveiben. Zeneszerzés tanulmányai befejeztével 1839-ben zongora- és énektanári állást kapott Prágában, majd jobb lehetőséget keresve Szemeréden vállalta egy grófi család lányainak zongoraoktatását. Innentől négy év megszakítással - 1840 márciusától 1853 novemberéig, majd 1858 őszétől 1883. október 29-ig - Magyarországon töltötte életét.
 
1841-ben Pestre költözött, hogy a pezsgő zeneéletben részt vegyen. Steinlein grófné, korábbi munkaadója támogatta elképzelését és ajánlólevelekkel segítette. Első pesti időszakában magántanítványokat vállalt, ekkor írt műveit zenebarát családoknál mutatta be, ahová rendszeresen kapott meghívásokat. Szerzeményein ekkor Beethoven hatása érződik - Brunszvik Ferenc grófnál is gyakorta vendégeskedett. Kialakult egy életen át tartó baráti köre: Erkel Ferenccel, Thern Károllyal, a Doppler fivérekkel, a pesti művészvilággal, a zenekedvelő arisztokrata és polgári társasággal. Mecénása lett Heckenast Gusztáv, a könyvkiadó, akinél Pilismaróton töltött vakációkat. Ennek emlékét őrzi „Souvenir de Maróth" c. zongoradarabja.
 
1842-től az Allgemeine Wiener Musikzeitungnak tudósított. 1849-ben rövid ideig a pesti zsinagógában működött orgonistaként, és komponált az istentiszteletek számára. 1850-ben Lisztnek dedikálta II., b moll trióját (Op. 5.), a kompozíció Hans von Bülow és Richard Wagner tetszését is elnyerte. Gyakran előadásra került Weimarban, Liszt és Volkmann pedig személyesen is megismerkedtek.
 
1853-ban hosszabb európai körútra indult. Bécs, Lipcse, Weimar, Drezda után 1854-ben visszatért Bécsbe. Itt írta zongoraciklusait, így a magyar vidéket idéző, magyaros elemeket tartalmazó Visegrád címűt. 1857-ben mutatták be csellóversenyét, amely kedvelt darabbá vált, gyakran játszották korának hangversenyein. A könyvkiadó Heckenast ebben az időben kezdett zeneművek kiadásával komolyan foglalkozni, aminek fontos állomása a Volkmannal kötött szerződés további műveinek kiadására. Ez is közrejátszott abban, hogy a zeneszerző 1858-ban visszatért Pestre. 1860-tól szerzői esteken mutatta be műveit, melyek kedvező kritikai visszhangot kaptak. Bár a szászországi származású komponista nem tanult meg jól magyarul, több levelében magyarként említi magát, aminek alapja lehetett a magyarországi egzisztencia, és aktív részvétele a honi zeneéletben. Mint Thern Károlynak írt 1867 január 10-én kelt levelében: „…az Ön párizsi sikerét mi magyarok elégedett mosollyal nyugtáztuk…"
 
Az 1860-ban Széchenyi halálára írt Op. 41. zongorafantáziáját a megjelenés után három nappal már kétezer példányban megvásárolták, nyilvános előadását viszont betiltották amiatt, hogy Egressy-Vörösmarty Szózatából tartalmaz zenei idézetet. 1863-ban írta I. szimfóniáját, melyet az Orosz Zene-társaság annak 1864-es moszkvai bemutatója után jelentős pénzösszeggel jutalmazott. 1865-ben nyitányt rendeltek tőle a Nemzeti Zenede fennállásának huszonötödik évfordulójára, amely Liszt ugyanerre az alkalomra rendelt Szent Erzsébet legendájával együtt hangzott el. 1866-ban került bemutatásra II. szimfóniája, melyet lassú tételének magyaros hangulata okán a korabeli kritika Magyarország és Ausztria közötti kiegyezésként aposztrofált. Legismertebb művei közé tartozott három vonósszerenádja – Op. 62., 63. 69., amelyek Csajkovszkijra is hatottak. Az Allgemeiner Deutscher Musikverein tagjaként fesztiválokon játszották műveit. 1861-ben szimfóniaverseny zsüritagjaként szerepelt többek között Liszt Ferenccel, de zsűritag Erkel és Mosonyi mellett 1866-ban egy dalárdáknak kiírt versenyen is .1876-ban a Firenzei Kvartett, Volkmann műveinek tolmácsolója kérte fel a meghirdetett vonósnégyes verseny bírálójának. A zsűri másik tagja Johannes Brahms, akit pesti koncertkörútjai alkalmával Volkmann kalauzolt. 1873-ban egy Liszt tiszteletére rendezett ünnepi hangversenyen ő adta át az ezüst babérkoszorút az ünnepeltnek.
 
1874-ben felkérést kapott a bécsi Musikfreunde konzervatóriumtól zeneszerzés tanítására, amit visszautasított, elvállalta viszont az 1875-ben alakult Zeneakadémián a zeneszerzés tanítását, ahol 1875-től nyolc éven át, haláláig a zeneszerzés professzoraként működött.
Az óra elején kétszer négysoros strófájú költeményt írt a táblára, s azt mindenkinek meg kellett zenésítenie. Mily örömet sugároztak hajlott korában is tiszta, égszínkék szemei, ha valaki igazán ügyesen oldotta meg a kérdést. >>Das hätt, ich mir so ähnlich gedacht<< - (Ezt én is ilyenformán gondoltam volna) – a legnagyobb dicséret volt." – emlékezik vissza Szabados Béla, egykori tanítványa, a Nemzeti Zenede igazgatója.
1883-ban a berlini Porosz Királyi Akadémia rendes tagjai közé választotta. Szintézisteremtő volt, a romantika irányzatán belül a hagyományhűekhez sorolható. Unokaöccse, a zenetörténész Hans Volkmann dolgozta fel életművét és készítette el műveinek jegyzékét.
 
Csanda Mária

Notable alumni

Motto

Virtual Tour

Kodály Institute

Liszt Museum

Library