A nemzetközi Bartók 135-programsorozat Hágában

2016. november 29.

A Külügyminisztérium és a Zeneakadémia együttműködésében megvalósuló sorozat negyedik állomása Tokió, Helsinki és Zágráb után a hágai Békepalota volt.

A Zeneakadémia képviseletében három professzor: Dráfi Kálmán, Nemes László Norbert és Vikárius László tartott a Hágai Királyi Zeneakadémia tanárainak és hallgatóinak Bartók életművéhez kapcsolódó mesterkurzust november 17-18. között. A hétvégét több nyilvános próba, előadás és koncert egészítette ki minifesztivállá.

 

Kattintásra galéria nyílik a nemzetközi Bartók 135-programsorozatról

 

November 17-én, a hágai Békepalota szokásos csütörtök déli harangjátékán (carillonspel) Bartók művekkel „harangozták be” a fesztivált nyitó esti programot. A Békepalota 103 éves története során először hangzott el élő zenei műsor az Auditoriumban. Jeroen Vervliet a Békepalota könyvtárigazgatójának bevezető előadását Vikárius László muzikológus, a budapesti Bartók Archívum igazgatójának prezentációja követte Brotherhood of peoples, Bartók in war and peace címmel. Az előadás keretében Rutger Jansen, a Hágai Királyi Zeneakadémia hallgatója, Kovács Katalin és Szalai Éva Hollandiában élő művésztanárok, illetve Dráfi Kálmán zongoraművész, a Zeneakadémia tanszékvezetője adtak elő Bartók-műveket. A több tekintélyes nemzetközi szervezetnek, így a hágai Nemzetközi Bíróságnak is otthont adó intézmény a budapesti Zeneakadémiához hasonlóan az Európai Örökség Díj kitüntetettje, az együttműködés ennek a díjazott intézményeket tömörítő exkluzív kör keretében jött létre.

 

Kattintásra galéria nyílik a nemzetközi Bartók 135-programsorozatról

 

A négynapos Bartók-fesztivál rendkívül színes és komplex programokat tartalmazott: kétnapos zongora és karvezetés mesterkurzus mellett Bartók életművéhez kapcsolódó előadások, zenei workshop és több koncert is megrendezésre került. A fesztivál fő helyszíne a Zeneakadémia kiemelt partnere, a Hágai Királyi Zeneakadémia főépülete és koncerttermei voltak. A hallgatókon és oktatókon túl bekapcsolódtak a programba a hágai egyetem féléves tanártovábbképzési programjának résztvevői és a Holland Nemzeti Ifjúsági Kórus is. A mesterkurzusok keretében a résztvevők a magyar nagykövetség társszervezésében megvalósuló Mikrokozmosz – Bevezetés Bartók Béla világába című digitális kiállítást is megtekinthették.

 

Kattintásra galéria nyílik a nemzetközi Bartók 135-programsorozatról

 

A Hágai Zeneakadémia úttörő kezdeményezése volt a Bartók Kontrasztok című művét több nézőpontból elemző Analysis and performance című workshop, melyen Dráfi Kálmán a művészi interpretációt, Vikárius László pedig a mű zenetörténeti vonatkozásait érintette, majd Paul Scheepers hágai zeneelmélet professzor elemezte a művet egy hallgatói trió segítségével. A Kontrasztokat, Scheepers professzor hozzá kapcsolódó előadását és a Román népi táncokat a fesztivál vasárnapi zárónapján is hallhatta a közönség Ellen Corver, a hágai zeneakadémia zongora tanszékvezetőjének és triója (Joseph Puglia (hegedű), Jasper Grijpink (klarinét), valamint Dráfi Kálmán előadásában.

 

Kattintásra galéria nyílik a nemzetközi Bartók 135-programsorozatról

 

A fesztivál november 19-én a hágai zeneakadémia nagytermében megrendezett gálakoncertjét a Zeneakadémián aznap elbúcsúztatott Kocsis Zoltán emlékének ajánlotta Dráfi Kálmán, aki közeli barátként, tanítványként, tanárként és művészként búcsúzott Bartók legautentikusabb előadójától. A Holland Nemzeti Ifjúsági Kórus magyarul és szlovákul énekelték Bartók kórusműveit, ráadásként pedig Bartók kiemelkedő követője, Ligeti György Éjszaka és reggel című, nem kis kihívást jelentő művét is előadták. A koncert második felében Peter Vigh És keressük az igazságot című, a hágai magyar nagykövetség által is támogatott, 1956-os forradalom emlékére írt darabja csendült fel, melyet a magyar felmenőkkel rendelkező fiatal komponista a 2016-os amszterdami Grachtenfestivalra írt. A nagykövetség meghívására számos magas rangú vendéget – így több nagykövetet, nemzetközi szervezetek magas rangú hivatalnokait (köztük a Zeneakadémiát is kitüntető Europa Nostra főtitkárát), kiemelt nagykövetségi és egyetemi kulturális kapcsolatokat és a hollandiai magyar szervezetek vezetőit is soraiban tudó – közönség vastapssal honorálta a holland és magyar fiatal művészek és tanárok produkcióit.

A Külügyminisztérium és a Zeneakadémia együttműködésében megvalósuló nemzetközi programsorozat Jeruzsálemben, Londonban, Tbilisziben, Varsóban és Rómában folytatódik.

A programsorozatról és állomásairól ide kattintva lehet bővebben olvasni.