Barokk hegedűtől a jazz-improvizációig

2014. március 24.

Jeroen Berwaerts, Thomas Mastroianni, Simon Standage, valamint Binder Károly és Szakcsi Lakatos Béla is mesterkurzust tart a Zeneakadémián a következő hetekben.

Az áprilisi mesterkurzusok-kínálat rögtön a hónap első napjára tartogat egy különlegességet: 2014. április 1-én ugyanis Tibay Zsolt, a tokiói Musashino Egyetem tanára tart mesterkurzust a Zeneakadémia nagybőgő tanszakos növendékeinek. A kurzus csak az egyetem hallgatói számára nyitott, a részétel számukra ingyenes.

A külsős hallgatók előtt is nyilvános kurzusok sorát Jeroen Berwaerts nyitja 2014. április 8-9-én. A belga trombitaművész széles repertoárja a barokk zenétől a klasszikus és kortárs műveken át egészen a jazz műfajáig terjed. Pályája során számos versenygyőzelmet tudhat maga mögött, köztük a trombitás körökben egyik legfontosabbnak számító Maurice André Trombitaverseny díjait. Kiemelkedő technikai tudása és zenei érzékenysége nagy ívű szólókarriert biztosít számára, zenei fesztiválok és első osztályú zenekarok visszatérő vendége. 1999 óta a Hamburgi Rádiózenekar első szólótrombitása, emellett a Hannoveri Zeneakadémia trombitatanára. Kiemelt szerepet szentel a kamarazenélésnek, évekig a Canadian Brass tagjaként muzsikált, majd ezt követően a Stockholm Brass Ensemble tagja lett. Jeroen Berwaerts kétnapos zeneakadémiai trombita mesterkurzusának helyszíne a Liszt Ferenc téri főépület X. terme lesz. A foglalkozásokra aktív résztvevőként csak a Zeneakadémia hallgatói jelentkezhetnek, passzív résztvevőket azonban más intézményekből is várnak a szervezők a freytag.orsolya[kukac]zeneakademia.hu email-címen. A kurzust megelőzően, április 7-én a trombitaművész ingyenesen látogatható szólókoncertet ad a Régi Zeneakadémián.
 

Jeroen Berwaerts

Liszt és a költészet címmel Dr. Thomas Mastroianni, az Amerikai Liszt Társaság elnöke előadással egybekötött kétnapos kurzust tart Liszt irodalmi alkotásokhoz kötődő zongoraműveiből 2014. április 8-9-én. Mastroianni professzor a Juilliard School of Music-on diplomázott, doktori tanulmányait pedig a Zeneakadémia egykori legendás professzoránál, Böszörményi Nagy Bélánál, illetve Sidney Fosternél folytatta a bloomingtoni Indiana Egyetemen. 1961-1972 között Texas University zongoratanára és tanszékvezetője, 1972-1981 között a The Catholic University of America zeneművészeti karának dékánja. 1981-től közel két évtizeden át a zongora tanszék vezetője ugyanott, majd 2000 óta az egyetem Professor Emeritusa. Tanári pályafutása mellett koncertpianistaként négy kontinens húsz országában lépett fel, lemezfelvételei sorában kiemelkednek Brahms, Liszt és Debussy zongoraműveiből válogató CD-i. Liszt életművének ápolásáért a Magyar Liszt  Társaság 1992-ben Emlékéremmel tüntette ki. Egyetemi elfoglaltságai mellett számtalan előadást  és mesterkurzust tartott Amerika- és világszerte, Liszt és más romantikus szerzők művészete mellett kiemelt figyelmet fordít a zongoratechnika fiziológiai vonatkozásaira.  Mastroianni professzor rendszeresen közöl cikkeket és ad elő az előadóművészek fizikai és mentális kondíciója, a koncentráció, memorizálás, gyakorlás, illetve a stresszkezelés témájában. A Zeneakadémia főépületének XXIII. termében tartandó kurzusának középpontjában Liszt Ferenc irodalmi alkotásokhoz kapcsolódó zongoraművei (Harmonies Poétiques et Réligeuses, Petrarca-szonettek, Dante-szonáta, Mephisto-keringő, dal- és operaátiratok stb.) állnak. A kurzushoz kapcsolódó vetítéssel és zenei idézetekkel illusztrált előadásában Mastroianni professzor a hangnemek, figurációk , skálák, akkordok és formai elemek - a zene és a szövegek szoros olvasata alapján megfejthető – jelentését tárja fel. Az angol nyelven tartandó kurzusra aktív hallgatóként kizárólag a Zeneakadémia zongora főtárgy szakos, illetve DLA növendékei jelentkezhetnek, lehetőség szerint a kurzus tematikájához illeszkedő Liszt-művel. Passzív hallgatóként a részvétel a Zeneakadémia hallgatóinak illetve a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola diákjainak ingyenes, külsős érdeklődők napi 3.000 Ft részvételi díj ellenében vehetnek részt a kurzuson. Jelentkezni aktív és passzív részvétel esetében egyaránt szükséges a szabo.agnes[kukac]zeneakademia.hu email címen, legkésőbb 2014. március 28-ig.
 

Dr. Thomas Mastroianni

Április 9-12 között Simon Standage látogat ismét a Zeneakadémiára. Az English Concert, a Collegium Musicum 90, az Academy of Ancient Music, az English Baroque Soloists zenekarok jelenlegi és volt koncertmestere, művészeti vezetője, valamint a Salomon Vonósnégyes első hegedűse barokk hegedű és kamarazene mesterkurzusa minden régi zenei előadói gyakorlat iránt érdeklődő hallgató, művész számára nyitott, és kamaracsoportok is jelentkezhetnek. A Ligeti György épület Stúdiójában megrendezendő kurzuson a részvétel a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, valamint a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium növendékeinek ingyenes, a jogviszonnyal nem rendelkező érdeklődők a foglalkozásokat aktív résztvevőként napi 5.000 Ft, passzívként napi 2.500 Ft/nap áron látogathatják. A kurzusra 2014. április 4-ig lehet jelentkezni, az innen letölthető regisztrációs lapokat az orosz.dora[kukac]zeneakademia.hu címre várják a szervezők.
 

Simon Standage

„Az improvizációs készség fejlesztése" címmel a Zeneakadémia klasszikus zongora szakos növendékeinek tart mesterkurzust Szakcsi Lakatos Béla és Binder Károly 2014. április 12-én, illetve 26-án a Ligeti György épület -123. termében. A foglalkozások csak a Zeneakadémia növendékei számára nyitottak, s a részvétel ingyenes. A két időpontra külön is lehet jelentkezni április 8-ig a szabo.agnes[kukac]zeneakademia.hu címen.

A következő hetekben nyílik meg a jelentkezés Daniel Skala 2014. április 24-25. között tartandó cimbalom kurzusára. Előre felhívjuk az érdeklődők figyelmét Kertész Ildikó 2014. május 19-21 között tartandó barokk fuvola mesterkurzusára, továbbá Nelson Goerner és Sylviane Deferne, a Genfi Zeneművészeti Főiskola tanárainak részvételével 2014. május 20-25. megrendezendő Liszt zongora-workshopra, melyet a Devich Sándor és Takács-Nagy Gábor által vezetett júniusi Bartók-vonósnégyes kurzussal egyetemben a svájci-magyar együttműködésben megvalósuló „Liszt és Bartók zarándokévei" projekt keretében szervez a Zeneakadémia.

A részletek a fenti hivatkozásokat követve, illetve az http://lfze.hu/hu/kurzusok linkre kattintva találhatók meg!