Engedtessék meg nekem, hogy a magyar nyelvben való sajnálatos tudatlanságom ellenére születésemtől a sírig szívemben és érzéseimben magyar maradjak, és ennek megfelelően odaadóan elő kívánjam mozdítani a magyar zenekultúra ügyét.

Liszt Augusz Antalnak

Elhunyt Katona Béla, a Zeneakadémia egykori hegedűtanára

2018. február 7.

A Vonós Tanszék korábbi oktatója hegedűsök generációit tanította itthon és külföldön.

Az 1920-ban született Katona Béla Zathureczky Ede tanítványa volt a Zeneakadémián. Diplomája megszerzését követően 1949-től tanársegédként tevékenykedett szintén Zathureczky mellett, akinek 1956-os távozása után vette át hegedűosztályát. Pauk György ajánlására 1966-ban meghívást kapott a manchesteri Northern College-ba, így ő is elhagyta Magyarországot, és a Trinity College of Music-ban, majd később a Tokyo University of the Arts-ban (Tokyo Geidai) tanított. 97évesen, Londonban érte a halál.

Magyarországi osztályából több ismertté vált hegedűs került ki: Pauk György, Sebestyén Ernő, Homoki György, Gyermán István, Hevesi Judit, valamint a Kodály Vonósnégyes két egykori hegedűse, Devich Sándor és Szabó Tamás.