Fiatal Karvezetők Versenye egyetemi és főiskolai hallgatók részére

2009. december 15.

Fiatal Karvezetők Versenye egyetemi és főiskolai hallgatók részére

LANTOS REZSŐ EMLÉKÉRE

2010. március 7.

 

 

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Karmester és Karvezető Tanszéke, továbbá a Lantos Rezső Alapítvány és a KÓTA mint társszervezők meghirdetik a Lantos Rezső Karvezető versenyt.

A verseny célja, hogy fórumot teremtsen a fiatal (4. és 5. éves) egyetemi és főiskolai hallgatók részére ahhoz, hogy megmutathassák tudásukat, pártatlan szakértői bizottság előtt bizonyíthassák művészi, pedagógiai rátermettségüket.

A versenyen részt vehetnek a magyarországi és határon túli, hallgatói jogviszonyban lévő, illetve 2009-ben végzett fiatalok. A verseny helyszíne a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem.

A verseny nyelve magyar.

 

 

ELŐDÖNTŐ:

 

  • Időpont: 2010. március 7. vasárnap, 9.00-13.30-ig.
  • Létszám: legfeljebb 12 fő, az elődöntőből 6 fő juthat tovább a döntőbe.
  • Bemutató kórus: a MR Gyermekkara (karigazgató: Thész Gabriella).
  • A versenyzők összesen 12 percet próbálhatnak.
  • Első feladat: a versenyzők egy művet lapról vezényelnek, - ennek a kottáját a helyszínen, 1 órával a verseny előtt kapják meg.
  • Második feladat: a 3 kötelező műből mindenki 1 darabot vezényel, a helyszínen sorshúzás dönti el, hogy a versenyző a megadott művek közül melyikkel foglalkozik. A műnek egyszer egészben is el kell hangzania.

 

Kötelező művek:


I. Lapról vezénylés – magyar szerző gyermekkari műve     


II. 

  • Kodály Zoltán: Lengyel László
  • Bartók Béla: Cipósütés
  • Csemiczky Miklós: Gloria – a Missa Brevisből

 

DÖNTŐ:

 

  • Időpont: 2010. március 7. vasárnap 15.00-18.00 óráig
  • Létszám: 6 fő
  • Bemutató kórus: LFZE Vegyes kara (karigazgató Erdei Péter).
  • A versenyzőknek 20 perc áll rendelkezésükre a következő három feladathoz:

-          Minden versenyző elejétől végig vezényli a megadott reneszánsz darabot.

-          Lapról vezénylés: a verseny előtt egy órával kézhez kapott romantikus mű próbája.

-          A három kötelező XX. századi mű közül mindenki egy művet vezényel, sorshúzás dönti el, hogy a versenyző a megadott művek közül melyikkel foglalkozik.

 

Kötelező művek:


I.    Heinrich Schütz: Pater noster (SWV 89.)

 

II.   Lapról vezénylés - romantikus kórusmű vegyes karra

 

III.

  • Szokolay Sándor: Cantate Domino (Due motetti II.)
  • Kocsár Miklós: Cantate Domino (vegyes kar)
  • Vajda János: 117. zsoltár

 

Tehát minden versenyző előre megadott 7 művel készül föl, és kategóriánként 1-1 művet a helyszínen kap kézhez.

 

 

EREDMÉNYHIRDETÉS ÉS DÍJKIOSZTÁS:

2010. március 7. vasárnap este, 19.00 órakor.

 


DÍJAK        

  - a Lantos Rezső Alapítvány ösztöndíja

  - a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem ösztöndíja

  - a KÓTA ösztöndíja

  - Közönségdíj

 

(Tájékoztatjuk, hogy amennyiben nem ösztöndíjszerű jövedelemmel is rendelkezik, úgy sikeres szereplése esetén a jövedelem mértékének függvényében a kifizetendő pénzdíjból a járulékok levonásra kerülnek.)

 

A RÉSZVÉTEL FELTÉTELEI

A versenyző postai úton elküldi a kitöltött jelentkezési lapot, az életrajzát és a tanszéki ajánlást.

A versenyzők az útiköltséget maguk fedezik. Jelentkezési díj nincs.

A kottákat kérésre a jelentkezés elfogadása után a rendezők postán küldik el a versenyzőknek.

 

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2010. január 22. (postai bélyegző)

Részletes felvilágosítás az LFZE Karmester és Karvezető Tanszékén

E-mail: kutnyanszky.csaba@lisztakademia.hu

Postacím: 1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8.  (Dr. Kutnyánszky Csaba)

Telefon: (+3630) 602-0841

 

Jelentkezési lap letölthető innen.