Hogyan érvényesüljünk koncertötletünkkel?

2024. március 8.

Kamarazene Börzén vettek részt a Zeneakadémia hallgatói.

A Zeneakadémia Kamarazene Tanszéke második alkalommal hirdette meg a workshopot, amelyre a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóiból alakult kamaraegyüttesek egy oldalon – úgynevezett „one-pager”-en – összefoglalt projektötletekkel jelentkezhettek. A kezdeményezés célja, hogy a fiatal művészek tapasztalatot és gyakorlatot szerezhessenek abban, miként értékesíthetik tudásukat és ötleteiket.

A Kamarazene Börze keretében megszervezett workshop március 6-án délután 2 órakor kezdődött a Liszt téri főépület I-es előadótermében. Fülei Balázs, a Kamarazene Tanszék vezetője köszöntötte a megjelent hallgatókat és oktatókat, valamint az érdeklődőket. Az első előadó, Csonka András, a Zeneakadémia operatív és programigazgatója a koncertlátogatási szokásokról tartott előadást. Sokatmondó grafikonokkal, diagramokkal szemléltette a közönség érdeklődésének megoszlását az elmúlt évek tekintetében. Reprezentatív közvélemény-kutatás alapján bemutatta a Zeneakadémia különböző műfajú előadásaihoz kapcsolható érdeklődők átlagéletkorát is. A megismert adatokkal és tendenciákkal kapcsolatosan Csonka András kérdéseket tett fel a jelenlévőknek, amellyel közös gondolkodás indult el. A workshop folyamán kiderült, hogy az előadónak tudatosan kell megcélozni közönségét. A jelenlévők tapasztalatként vonhatták le, hogy a céltudatos projektek magában hordozzák a várható érdeklődést és egyben a siker lehetőségét is.

 

 

Rövid szünet után a hallgatók pályaműveinek kiértékelése, megvitatása következett. Csonka András elsősorban koncertrendezői oldalról, Fülei Balázs pedig előadóművészi szempontból emelte ki a beérkezett bemutatkozó anyagok erényeit. Mindketten felhívták a jelenlévők figyelmét formai, tartalmi, vagy logikai hiányosságokra, egyúttal visszajelzést és hasznos tanácsokat adtak minden pályázónak.

A workshop zárásaként Barta Bea kommunikációs szakember, tréner „Információ helyett üzenetek” címmel tartott prezentációtechnikai előadást, amelyben hasznos tudnivalók mellett arra is felhívta a figyelmet, hogy – a zenei előadáshoz hasonlatosan – az élőbeszéd és a hatékony kommunikáció is csak gyakorlással fejleszthető. A hallgatók megismerkedhettek olyan alapismeretekkel, eszközökkel és tippekkel, amelyet hasznosíthatnak majd a Kamarazene Börze második, szóbeli fordulóján, amelyet március 13-ra hirdettek meg a Zeneakadémia I-es termébe.

A továbbjutóknak 7 percben kell prezentálniuk projektötletüket, valamint legfeljebb 10 percben mutathatnak be hangzó anyagot a műsorukból. A legmeggyőzőbb kamarazenei formációknak a Zeneakadémia fellépési lehetőséget ajánl fel.