Nicolle Rochelle jazz ének mesterkurzust tart a Zeneakadémián

2017. november 30.

A kurzus időpontja és helyszíne:

2017. december 6. (szerda), 9.00-11.00

Köztelek utcai épület, 114. terem

 

A kurzus nyitott és ingyenes az egyetem bármely hallgatója számára.

 

Nicolle Rochelle színészi, énekesi és táncos karrierje 7 éves korában indult. Egy tévés sorozatban („Shining Time Station”) lépett fel először Ringo Starr-ral, majd a „Babysitters Club” sorozat egyik állandó szereplőjévé vált és vendégszereplője volt a „The Cosby Show” és más amerikai sorozatoknak. Filmben, színházi és zenés színházi előadásokban is gyakran feltűnt a Broadway-n, mint például Shakespeare in the Park's produkciókban, az V. Henrikben és a Fame on 42nd Street-ben.

2006-ban érkezett Franciaországba, hogy az ismert francia szerző Jérôme Savary zenész színházi produkciójában szerepeljen Josephine Baker-ként. Miután 4 évig turnézott a darabbal világszerte – megfordult több mint tíz országban és három nyelven játszott, – Nicolle folytatta énekesi karrierjét Európában a francia "Ginkgoa" elnevezésű electro-swing csapatban, fellépett többek közt Ausztriában, Svájcban, Spanyolországban és Franciaorszában. Gyakran vendégeskedett Christoph Steinbach, Richie Loidl, Jean-Paul Amoroux, valamint Dániel Balázs boogie-woogie programjában illetve Julien Brunetaud műsorában, akivel együtt alapította a Nikki & Jules jazz, blues, boogie és soul együttest. Saját hip-hop és jazz fúziós pop zenei projektje, a „Modern Geaisha” humanista témákat képvisel, együttesben Phillip Schröter osztrák beatboxos, énekes, zenész, valamint new york-i és tokió-i különleges zenei vendégek játszanak.

Nicolle jártas számos táncstílusban: a balett, kortárs tánc, szamba, reggaeton, hip hop, house, lindy hop, autentikus jazz tánc és electro-swing táncokat tanít.

Címkék