Novemberi mesterkurzusok a Zeneakadémián

2014. október 23.

Bazsinka József, Jevgenyij Nyesztyerenko, Luíz de Moura Castro és Eötvös Péter a Zeneakadémia vendégtanárai között 2014 novemberében.


A novemberi zeneakadémiai mesterkurzusok sorát 2014. november 10-11-én Bazsinka József, a Budapesti Fesztiválzenekar tubaművésze nyitja meg, melyre aktív résztvevőként bármely közép- vagy felsőfokú zeneoktatási intézmény hallgatója, passzív résztvevőként pedig bárki jelentkezhet. Bazsinka József 1962-ben született Budapesten, 1985-ben diplomázott a Zeneakadémián. Több tuba mesterkurzuson vett részt Roger Bobo, Mel Culbertson és Sam Pilafian irányításával. Számos díjat nyert nemzetközi tuba- és kamarazene-versenyeken 1976 és 1995 között (Prága, Ancona, Marktneukirchen, Narbonne, Sidney). 1989-től a legrangosabb magyar és nemzetközi tuba mesterkurzusok tanára és versenyek zsűritagja. Szólistaként fellépett Európa-szerte, Ausztráliában és az Egyesült Államokban. 1988 és 1992 között a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola tubatanára, 2000-től 2008-ig a Szent István Zeneművészeti Szakközépiskola tanára. 2009-től a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán tanít. 1983-93 között a Magyar Állami Operaház, 1993 óta a Budapesti Fesztiválzenekar tagja. Vendégművészként szerepelt több rangos európai kamara- és szimfonikus együttesben, játszott az Anonymus Rézfúvós Kvintettben, 1997-től pedig a Magyar Fúvós Kvintett tagja. Állandó kamarapartnere Irina Ivanickaja zongoraművésznő. 1996-ban Liszt Ferenc díjjal tüntették ki. Tagja a Magyar Harsona és Tuba Szövetségnek, valamint a Nemzetközi Tuba Szövetségnek. Szólólemezei: Waves (1996), French Connection (2001), Viola da Tuba (2004), Piano version (2010). A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem főépületének XXIII. termében tartandó foglalkozások további részletei, és a jelentkezés módja ide kattintva található meg.


November 10-14. között Jevgenyij Nyesztyerenko látogat a Zeneakadémiára. A világhírű orosz basszus az építészmérnöki diploma megszerzésével párhuzamosan végezte el a leningrádi Rimszkij-Korszakov konzervatóriumot is, 1965-ben szerződtette a leningrádi Mariinszkij színház, majd 1970-ben megnyerte a moszkvai nemzetközi Csajkovszkij Énekversenyt. Egy év múlva már a moszkvai Nagyszínház vezető énekese volt, élete legboldogabb napjának máig 1972. június 22-ét tartja, amikor a Bolsoj színpadán Glinka Ruszlán és Ludmilla című operájában debütált. Nyesztyerenko több mint 3500 koncertet adott (karrierje csúcsán évente 250-et), 70 lemezfelvételt készített, 80 opera vezető szerepét énekelte, több mint húszat eredeti nyelven. Kamaraénekesként és oratóriumokban is fellépett, repertoárja mintegy ötszáz dalt, népdalt és románcot ölel fel. Hangját megcsodálhatta a New York-i Metropolitan, a londoni Covent Garden, a Bécsi Állami Operaház közönsége, Jelena Obrazcovával ők voltak a milánói Scala első orosz énekesei. Élete első külföldi fellépésére Magyarországon került sor 1970-ben, és saját bevallása szerint Olaszország után talán itt lépett föl a leggyakrabban. 1981-ben Ferencsik János vezényletével vette fel A kékszakállú herceg várát, 1985-ben első külföldiként ő énekelte Budapesten magyarul Bartók operáját. Leghíresebb szerepei az orosz romantikus operákhoz fűződnek, de kiemelkedő teljesítményt nyújtott Sarastróként, vagy Faustként is. Részese volt Sosztakovics és számos más orosz kortárs zeneszerző ősbemutatóinak, több operát kifejezetten az ő hangjára írtak. Lenyűgöző eleganciája, pontossága, szenvedélyessége, kivételes muzikalitása mindmáig lenyűgöző. A Régi Zeneakadémia kamaratermében tartandó kurzusra a nagy érdeklődésre tekintettel legkésőbb november 3-áig szükséges jelentkezni a borzi.zoltan[kukac]zeneakademia.hu e-mail címen. A kurzus nyilvános koncerttel zárul, melynek fellépőit Jevgenyij Nyesztyerenko válogatja majd ki az aktív hallgatók közül.

Sajnálattal tudatjuk az érdeklődőkkel, hogy Jevgenyij Nyesztyerenko kurzusa a mester váratlan megbetegedése miatt elmarad.

 

 

Luíz de Moura Castro november 21-én és 22-én tart mesterkurzust a Zeneakadémia főépületének X. termében. Az évtizedek óta az USA-ban élő brazil zongoraművész, a Hartford egyetem és a barcelonai zeneakadémia professzora, az Amerikai Liszt Társaság elnökségi tagja Bächer Mihály tanítványa volt a Zeneakadémián 1965 és 67 között. A budapesti évek után visszaköltözött Brazíliába, ahonnan egy másik legendás magyar, Krausz Lili hívta a texasi Christian University tanári karába 1968-ban. A sors különös játéka, hogy de Moura Castro 1988-ban a washingtoni Katolikus Egyetemre Bächer volt professzora, az addigra szédítő amerikai karriert befutott Böszörményi-Nagy helyére került, és utána 15 évig vezette a tanszéket. Tanárához hasonlóan ő is csodagyerekként kezdte, már 9 évesen koncertezett. Gazdag és sikeres pályafutása során fellépett a világ szinte összes jelentős koncerttermében, játszott a legnevesebb zenekarokkal. 45 lemeze jelent meg, köztük több is rangos díjakban részesült. Elsősorban a romantikus szerzők elismert előadóművésze, Chopin-játékát Rubinsteinéhez hasonlították, emellett Liszt életművének elismert ápolója, számos Liszt-fesztivál szervezője, az Amerikai Liszt Társaság elnökségi tagja. A dél-amerikai kontinens egyik legelismertebb előadóművészeként a földrész zenéjének népszerűsítője is. A kurzuson csak a Zeneakadémia növendékei játszhatnak, de passzív érdeklődők számára nyitott és díjtalan a részvétel az előadásokon. A jelentkezés és a nyitott előadások részletei ide kattintva találhatók meg.

 

Fotó: Marco Borgrreve

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem karmester szakos hallgatóinak szól elsősorban Eötvös Péter november 26-29. között a Budapest Music Centerben tartandó mesterkurzusa. A zeneszerző, zenepedagógus és karmeste, a XX. század zenéjének egyik legismertebb tolmácsolója. Vezényli Európa legnagyobb zenekarait, többek között a Berlini, a Müncheni, a Londoni, a Los Angelesi és a Bécsi Filharmonikus Zenekart, a Royal Concertgebouw Zenekarát, rendszeresen fellép a legnagyobb rádiózenekarok dirigenseként. Ismert és elismert zeneszerzőként Európa legkiválóbb zenekarai és operaházai rendelnek tőle új műveket. A Glyndebourne Festival Opera, a Madridi és a Müncheni Opera bemutatói után a Frankfurti és a Kölni Opera részére ír új operákat. Zenekari műveit és operáit világszerte játsszák (Lady Sarashina című darabjának magyarországi bemutatójára néhány nemrégiben került sor a Zeneakadémián). Művei számos nemzetközi díjat nyertek. 1991-ben Magyarországon megalapította a Nemzetközi Eötvös Intézet Alapítványát, 2004-ben pedig az Eötvös Péter Kortárszenei Alapítványt, amelyek ösztöndíjjal, továbbképző kurzusokkal támogatják fiatal zeneszerzők és karmesterek pályakezdését. 1992 és 1998 között a karlsruhei, 1998-tól 2001-ig a kölni, majd 2002 és 2007 között ismét a karlsruhei Zeneművészeti Főiskola professzora volt. Világszerte tart mesterkurzusokat, és visszatérő professzora a szombathelyi Bartók Szemináriumnak is. November végi karmester kurzusának aktív résztvevőit a Zeneakadémia jelöli ki, de passzív érdeklődőként bárki részt vehet rajta. A jelentkezés részletei ide kattintva olvashatók.

 

 

Bár nem a szó szoros értelmében vett mesterkurzus, az érdeklődők figyelmébe ajánljuk a pozsonyi Lotz Trio historikus basszetkürtökről szóló, hangszerbemutatóval egybekötött november 17-ei előadását, melyet este 19 órától koncert követ a Régi Zeneakadémia Kamaratermében.