Operavizsga-fesztivál a Zeneakadémián

2014. január 13.

Az Ének Tanszék hagyományosan nyilvános operavizsgáját idén nemzetközi seregszemle keretében rendezi meg a Zeneakadémia: 2014. január 22-26. között Zágráb, Stockholm és Firenze zenei felsőoktatási intézményének egy-egy rendhagyó előadása is látható lesz a Solti György Kamarateremben.

Az Ének Tanszék hagyományosan nyilvános operavizsgáját idén nemzetközi seregszemle keretében rendezi meg a Zeneakadémia: 2014. január 22-26. között Zágráb, Stockholm és Firenze zenei felsőoktatási intézményének egy-egy rendhagyó előadása is látható lesz a Solti György Kamarateremben.

„Vizsga, melyen a hallgatók számot adnak fejlődésükről, színpadi képességeikről. Kurzus, ahol a próbaidőszak alatt és a nyilvános előadás alkalmával tapasztalatokat szereznek az operaénekes hallgatók. Közönség előtti gyakorlat, 'élesben', színházi körülmények között. Mindez az oktatási cél. A nézők számára azonban az operavizsga igazi zenés színházi csemege" - írja a Zeneakadémia Koncertmagazin 2014. január-júliusi számában Almási-Tóth András, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem színpadi játék tanára és opera programvezetője.

 

 

Az évek óta szenzációszámba menő budapesti operavizsgák sora 2014-ben négynapos fesztivállá kerekedik ki a Zeneakadémia operajátékra alkalmassá visszaalakított és A Varázsfuvolával felavatott, 2013. október 22. óta Solti György nevét viselő kisebbik játszóhelyén. Almási-Tóth András osztálya ezúttal fiatal zeneszerzők bevonásával teremti újra Mozart zenés színpadi világát, s két alkalommal is színre viszi a The Don Juan Project címre keresztelt „sosem látott", pontosabban nem is létező, koncertáriákból összeállított fiktív Mozart-operát. A Stockholmi Operafőiskola egy, a tánszínház és az oratórium határvidékén egyensúlyozó kortárs előadással érkezik. Az opera kereteit vizsgáló, a legmodernebb technikákat felhasználó elektronikus opera-előadás címe Electric Body Songs címmel (figyelem: a január 24-i előadás a fesztivál többi produckiójával ellentétben nem este hétkor, hanem délután öt órakor kezdődik).

 

A firenzei Cherubini Konzervatórium Purcell alapművét, a Dido és Aeneast gondolta újra fiatalos felfogásban, a zágrábi Színművészeti, Képzőművészeti és Zeneakadémia pedig Stravinsky klasszikusát, A katona történetét hozza el, mely darab esetében már a szerző eredeti szándéka is az volt, hogy feszegesse a zenés színház kereteit. Ezek a darabok Almási-Tóth András szerint „oktatási oldalról is rendkívül hasznosak, hiszen előadásukkal lehet igazán megtanulni az operaénekes szakma valamennyi elemét, mentesen a sallangoktól és a közhelyektől, a nézők számára pedig az új művekre való rácsodálkozás élményét jelentik."