Sikeresen zárult a Zeneakadémia első nemzetközi operavizsga-fesztiválja

2014. január 26.

Teltházas előadásokkal, három külföldi város zenei és művészeti felsőoktatási intézményeinek vendégszereplésével zajlott le a 2014. január 23-26. között hagyományteremtő szándékkal megrendezett zeneakadémiai operavizsga-fesztivál.

Az évek óta szenzációszámba menő budapesti operavizsgák sora 2014-ben négynapos fesztivállá kerekedett ki. A Meláth Andrea által vezetett Ének Tanszék növendékei ezúttal fiatal zeneszerzők bevonásával teremtették újra Mozart zenés színpadi világát Almási-Tóth András rendezőtanár-programvezető irányításával, s két alkalommal is színre vitték a The Don Juan Project címre keresztelt „sosem látott", pontosabban nem is létező, koncertáriákból összeállított fiktív Mozart-operát. A Stockholmi Operafőiskola egy, a tánszínház és az oratórium határvidékén egyensúlyozó kortárs előadással érkezett. Az opera kereteit vizsgáló, a legmodernebb technikákat felhasználó elektronikus opera-előadás címe Electric Body Songs. A firenzei Cherubini Konzervatórium Purcell alapművét, a Dido és Aeneast gondolta újra fiatalos felfogásban, a zágrábi Színművészeti, Képzőművészeti és Zeneakadémia pedig Stravinsky klasszikusát, A katona történetét hozta el.

"Elsősorban maguknak a diákoknak fontos ez a megmérettetés, hogy láthassák, hol tartanak a munkájukkal, és más országokban milyen törekvések vannak" – nyilatkozta az MTI-nek Csonka András, a rendezvényt szervező és annak otthont adó Zeneakadémia kulturális igazgatója. A vasárnap véget ért seregszemle alapötlete, hogy a Zeneakadémia opera szakos hallgatói vizsgadarabjukat szélesebb publikum elé tárhassák, előadói tapasztalatot szerezzenek, és visszajelzést kapjanak – magyarázta Csonka, s hozzátette, az idei siker után – az előadások telt házzal futottak – mindenképpen tervezik a folytatást.

 

A fotóra kattintva galéria nyílik Felvégi Andrea felvételeiből

 

Az Operavizsga-fesztivál koncepciója eredetileg Marton Évától – a világhírű operaénekesnő  2013-ig vezette a Zeneakadémia Ének Tanszékét, ahol jelenleg is tanít professor emeritaként – és Almási-Tóth Andrástól, a Zeneakadémia opera programjának vezetőjétől származik. A merész megoldásokra és a kortárs zenére nyitott rendező a fesztivál exkluzív műsorfüzetében így vall a különleges seregszemlét életre hívó alapgondoltról: "Az operavizsgák új dimenziókat nyitnak nem csak az ismert művek értelmezésében, de ismeretlen művek újrafelfedezésében, vagy új művek színpadra állításában is. Nincs produkciós vagy eladhatósági kényszer, bátran lehet kísérletezni, felvállalni rizikós bemutatókat, nincs nagyüzem, nincs dupla szereposztás, nincs beugrás, semmi kötöttség azon kívül, hogy a hallgatók fejlődjenek és tanuljanak belőle. Hihetetlen szabadság adatik meg mind a téma- és műválasztásban, mind a megvalósításban: az operavizsgák képesek az opera ősi, tiszta formáját visszaadni a nézőnek, ahol a játék és a felfedezés öröme az egyetlen vezérelv" – Almási-Tóth András.

„Opera tanszakunk hallgatói kiválóan helytálltak mind a kimondottan nehéz énekesi, mind az eléjük állított színészi feladatok terén. Tanárainknak köszönöm a lelkiismeretes felkészítést. Külön öröm számomra az opera tanszak és a Zeneszerzés Tanszék gyümölcsöző együttműködése: a Mozart-áriákat zeneszerzős növendékeink által komponált, remek elképzelésekkel és ötletekkel teli zenei egységek fűzték össze” – áll a Zeneakadémia 2013. november 1-én kinevezett rektora, Dr. Vigh Andrea köszönetnyilvánításában. A rektor asszony, aki írásában köszönetét fejezi ki az Operavizsga-fesztivált támogató Magyar Művészeti Akadémiának is, e szavakkal zárja sorait: "újszerű, friss és ötletes, rendkívül színvonalas produkciók felvonultatásával megmutatta a Zeneakadémia egyéni arcát. Olyan projektet sikerült megvalósítanunk, mely összhangban áll az Egyetem szellemiségével, a koncertrendezés magas színvonalával, a hagyományok és ugyanakkor az új, progresszív elképzelések összehangolásával".