Üdvözöljük a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem honlapján!
Hírek
A Zeneakadémia két oktatója is megkapta a Bartók Rádió Zenei Díját
2024. május 23.
Először adta át a tavalyi év kiemelkedő zenei teljesítményeinek ünneplésére megalapított kitüntetését a Bartók Rádió.
Csaknem kétszázan jelentkeztek az idei Marton Éva Nemzetközi Énekversenyre
2024. május 22.
A Zeneakadémia 70 000 euró összdíjazású megmérettetésére 32 ország 106 női és 90 férfi énekese adott be érvényes pályázatot a világ minden tájáról.
Mesterkurzust tart a Quasar Saxophone Quartet
2024. május 21.
A Sonus Alapítvány a Mai Zene és a Korszerű Előadóművészet Támogatására a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemmel közösen mesterkurzust rendez a Quasar Saxophone Quartet, az egyik legjelentősebb kanadai kortárs zenére szakosodott szaxofonkvartett közreműködésével.
Rangos amerikai egyetemeken járt a Zeneakadémia tanszéki csoportvezetője
2024. május 21.
Bársony Péter Liszt-díjas brácsaművész a Yale, a Manhattan School of Music és a New York University meghívására tartott mesterkurzusokat, utána pedig Szkopjéban a FAME’S Institute vonós projektjében vett részt.
Marcel Tournier hárfaművészről emlékeznek meg a Zeneakadémián
2024. május 17.
A kétnapos eseményen koncertet adnak a Zeneakadémia hallgatói és a VIII. Országos Hárfaverseny győztesei, valamint mesterkurzust tart Letizia Belmondo, az Haute École de Musique de Lausanne hárfaprofesszora.
Zeneművészeti Junior Prima Díjat kaptak a Zeneakadémia növendékei
2024. május 16.
Tíz kiemelkedő, harminc év alatti tehetség vehette át az elismerést, többségük a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem volt vagy jelenlegi hallgatója.
Különdíjat nyert a Zeneakadémia doktori hallgatója egy osztrák kórusversenyen
2024. május 15.
A 6. International Choral Competition Ave Verum legjobb karnagynak járó elismerését kapta Kiss Boldizsár.
Spanyolországban tartott mesterkurzusokat a Zeneakadémia tanszékvezetője
2024. május 14.
Fülei Balázs Liszt-díjas zongoraművész, a Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének vezetője két zenei felsőoktatási intézményben járt vendégként.
Papp Mátyás nyerte a Zeneszerzés Tanszék idei versenyét
2024. május 13.
A BA és MA növendékek részére rendezett megmérettetésen Tukora Péter lett a második, Frank Tamás pedig a harmadik helyezett.
A nemzetközi Liszt-kutatás elitje érkezik a Zeneakadémia Liszt Múzeumába
2024. május 9.
Kilenc ország neves kutatói mutatják be legfrissebb eredményeiket az intézmény május 16-17-én rendezett konferenciáján, amely a nagyközönség előtt is nyitott.