Európai konzervatóriumok útján

Az immár közel száz növendékkel működő intézmény életébe az 1886/87-es tanév hozott igen fontos változást. Erkel - magas korára való tekintettel - lemondott az igazgatói állásról, az egyesített Szinészeti Iskola és Zeneakadémia, új nevén "Országos Magyar Királyi Zene- és Színművészeti Akadémia" élére Mihalovich Ödönt, a Színészeti Tanoda addigi igazgatóját nevezték ki. A Zeneakadémián ekkor 14 tanár oktatott 109 növendéket.

Mihalovich Ödön 1887-től 1919-ig, 32 éven keresztül állt az intézmény élén, hosszabb ideig, mint bárki más. Mihalovichnak már igazgatói kinevezése előtt is komoly szava volt az intézményben, beleértve a tanárok kinevezését, hiszen 1880-tól tagja volt a Haynald Lajos érsek által vezetett zeneakadémiai igazgatótanácsnak. A szigorúan vett igazgatói működés évei alatt mintegy hetven olyan tanárt nevezett ki, akiknek tanítványai közül később számosan a főiskola tanárai lettek, s még a mai tanári karnak is mintegy fele e tanárok "leszármazottja" (csak néhány név ezek közül: Kerpely Jenő, Mambriny Gyula, Molnár Antal, Bloch József, Keéri-Szántó Imre, Székely Arnold, Sík József, Szabados Béla, Szautner Zsigmond, Antalffy-Zsíros Dezső, Moshammer Román, Gianicelli Károly). Mihalovich azonban nem csupán szerződtette a tanárokat, hanem ő harcolta ki számukra az állami tisztviselői státust és fizetést, a korpótlékot és a nyugdíjjogosultságot is.

Amikor átvette az igazgatást, a Zeneakadémia tanrendjében csak a zongora, orgona, hegedű, gordonka, ének és zeneszerzés oktatása szerepelt. Mihalovichnak egyértelmű koncepciója volt arra nézvést, miként kell tovább haladni, milyen irányba kell fejleszteni az intézményt. Ennek megfelelően az 1890/91-es tanévben először a vonóshangszer-oktatást bővítette ki a nagybőgő oktatásával, majd 1894/95-ben megindult a kürt és az oboa, 1895/96-ban a fuvola és a klarinét, a következő tanévben a fagott, 1897/98-ban a harsona és a trombita oktatása.

Mihalovich átgondolt intézetfejlesztési koncepcióját mutatja az is, hogy a Zeneakadémia tantervének bővítése mellett gondja volt a módszeres tanárképzés megteremtésére és ezzel összefüggésben a gyakorló iskolai osztályok megszervezésére.

Az 1899/1900-as évkönyv írja: Az év történetéből jelentős mozzanat gyanánt emelhetjük ki ama körülményt, hogy az intézet fönnállásának 25-ik évében zenekarunk teljessé fejlődött és saját erejénél fogva volt képes Mozart g-moll és Beethoven b-dur symphoniáját előadni.

Mihalovich azonban nem csupán a Zeneakadémia javát nézte, hanem kitekintett az intézmény falain túlra is. Idézet az 1900/1901-es évkönyvből: Zenekarunk múlt évi nyilvános föllépésének erkölcsi sikere folytán az "Uránia" szinház igazgatósága a jelen tanévben is rendezett hasonló hangversenyt, hogy a klasszikus zene alkotásait mérsékelt helyárak mellett a nagy közönség szélesebb rétegei számára is hozzáférhetővé tegye (...)

1911 tavaszán a tantestület három neves személyisége, kinek oktatói tevékenységéhez már eddig is igéretes művészi pályák elindítása fűződött: Hubay Jenő, David Popper és Szendy Árpád tervezetet nyújtott be egy művészképző tagozat illetve mesteriskola létesítésére. A javaslat kedvező fogadtatásra lelt és az 1912/13-as tanévben meg is született a művészképző tanfolyam. A 20. század első éveire tehát kialakult az oktatás szervezetének az a váza, amely a következő évtizedekben csak csekély változásokon ment keresztül.

A tízes években az ének- és operai oktatás terén is nagy eredményeket ért el a Zeneakadémia. Még az 1908/09-es tanévben hangverseny-ének tanszak létesült, ami a magánének új, magasabb szintű képzését, a daléneklés fejlesztését tette lehetővé. Az "áttörést" azonban valójában az jelentette, hogy a Zeneakadémiának sikerült felvenni a versenyt Farkas Ödön méltán híres kolozsvári énekiskolájával, és olyan énekesnőket képezett, mint Medek Anna, Haselbeck Olga, Basilides Mária, Némethy Ella, Sándor Erzsi vagy Budanovits Mária. Ez nyilvánvalóan azt is jelentette, hogy a budapesti Operaház, amely eddig főképp külföldi erők révén vívta ki európai rangját, most már itthonról is kapott utánpótlást.

Eddig arról volt szó, mit nyújtott Mihalovich Zeneakadémiája a növendékeknek. De nem keveset adott tanárainak is - túl a létbiztonságon és nyugdíjjogosultságon. Mihalovich igen fontosnak tartotta, hogy a tanárok is aktívan részt vegyenek a Zeneakadémia művészi életében s emberileg-művészileg mind szorosabb kapocs fűzze őket az intézményhez. Az 1900/1901-es évkönyvben olvasható: A tanév történetében örvendetes és jelentős mozzanat gyanánt említjük föl, hogy az intézet igazgatójának kezdeményezésére a tantestület egyelőre a maga zárt körében zenei összejövetelek rendezését határozta el. Ezen összejövetelek alkalmával úgy a zeneművészet fontosabb és aktuális kérdései, mint a régibb és ujabb zeneirodalom érdekesebb és kevésbbé ismeretes alkotásai a tantestület tagjainak előadásában eszmecsere és megbeszélés tárgyává tétettek(...)

1901 és 1907 között 18 tanári összejövetelt tartottak. A zeneakadémia tanárainak új művei közül nem egynek itt volt az ősbemutatója. 1907-ben ezeket az összejöveteleket a közös muzsikálás egy új formája váltotta fel: Nevezetes eseménye ennek az esztendőnek, hogy az Akadémia keretében új zenekar létesült. Azok a tanárok. akik valamely zenekari hangszeren játszanak, az Orsz. m. kir. zeneakadémiai tanárok zenekari társasága címen egyesültek és megalakították az Akadémiai Zenekart (...) A körülbelül 80 tagú testületnek tagjai: a zenekari hangszeren játszó tanárok, az intézetet végzett növendékek legjava és szükség szerint a jelenlegi növendékek közül a legérettebbek.

Az Akadémiai Zenekar fennállásának négy éve alatt összesen 16 hangversenyt adott számos ősbemutatóval és magyarországi illetve budapesti bemutatóval, olyan szólistákkal, mint Szigeti József, Bartók, Kemény Rezső, Popper, Szendy és mások.

A Zeneakadémia ezenközben kinőtte az Andrássy úti palotát. 1907. május 12-én nyílt meg az új, a mai épület, s ekkor kapta a Gyár-utca Zeneakadémia előtti, széles szakasza a Liszt Ferenc tér nevet. A Zeneközlöny így számol be 1907. jűnius 3-i számában a megnyitóról: (...) Az új hajlék, mely egy pompás palota, végre elkészült s felavató ünnepségei most folytak le. Maga a megnyitási ünnepély május 12-én a déli órákban volt. Előkelő közönség gyűlt össze a fényes hangverseny-teremben. Ott láttuk a kormány tagjait, politikai és művészi életünk legelőkelőbbjeit. Mihalovich Király-himnuszának elhangzása után gróf Apponyi Albert kultuszminiszter mondott ünnepi beszédet (...) Az így felavatott palotában négy napig egymást követték a szebbnél-szebb műsorú ünnepi hangversenyek (...)

Az új épület több növendék felvételét tette lehetővé, s új tanárokat kellett kinevezni. Ekkor lett többek közt Kodály Zoltán és Bartók Béla, a következő tanévtől Weiner Leó a Zeneakadémia tanára.

Bartók Thomán István zongora- és Koessler zeneszerzés-növendéke volt. Thomán a Liszt-örökséget jelentette személyében is, tanítási módszereiben is. Bartók 1903-ban fejezte be zeneakadémiai tanulmányait és már négy évvel később megkapta kinevezését: nyugalomba vonult tanárának helyét vette át. Ez az állás megteremtette annak a lehetőségét, hogy a zeneszerzés mellett folytathassa a tanári pályánál számára sokkal fontosabb népzenekutatói tevékenységet. Weiner négy évig rendkívüli tanárként zeneelméletet tanított. 1912/13-ban bízták meg a zeneszerzés főtárgy tanításával, de Kodály zeneszerző-iskolájának sikere arra késztette, hogy visszavonuljon e tárgy tanításától. Valószínűleg felismerte, hogy az ő konzervatív felfogása nem eléggé vonzó a fiatalok számára és csak összhangzattant tanított.

Az 1916/17-es tanévben kezdte meg zeneakadémiai tanári működését Dohnányi Ernő, aki 1914-ben, a világháború kitörésekor költözött vissza Berlinből Budapestre. A nyugalomba vonult Chován Kálmán zongoratanszékét vette át. A nagy külföldi tapasztalattal rendelkező és szuverén gondolkodású Dohnányi azonban nem tudta véka alá rejteni, hogy más elképzelései vannak egy művészeti főiskoláról. Bár akkoriban már létezett a művészképző tanfolyam, úgy látszik, ez mind kevés volt az ő szabadelvű művészi és tanári elkézeléseinek. Egy évig ismerkedett a helyzettel, majd 1917-ben nagyszabású tantervi és strukturális reform tervével lépett elő. Dohnányinak ez a fellépése, bár nem volt személyes célzata, óhatatlanul kritikát és szembefordulást jelentett Mihalovich egész addigi tevékenységével, amely a struktúra megszilárdítására, a tantervi és oktatási fegyelem szigorúságára, az intézmény "köznapi" funkcióinak minél teljesebb ellátására irányult. Mivel a reformtervezet az osztályzást és a vizsgát is el akarta törölni, a konzervatívabb tanárok ellene fordultak és bár a legkiválóbbak - köztük Bartók - támogatták, végül is, főképp Mihalovich ellenállása miatt, elvetették.

Gádor Ágnes - Szirányi Gábor

Nagy elődök

Mottó

Virtuális túra


Kodály intézet

Liszt Múzeum

Könyvtár