4. Kobzos nap a Zeneakadémián – konferencia és koncert

2020. április 27.

A rendezvényt a járványügyi helyzet miatt FB-közvetítés formájában tartjuk meg május 15-én, amely egyúttal a Zeneakadémia mesterkurzusa is. A Kobzos nap a Zeneakadémia szervezésében valósul meg, koncepció: Bolya Mátyás és Szlama László.

Az immár hagyományossá váló rendezvény ezúttal a népzene és a történeti zene kapcsolatának, előadói gyakorlatának tematikája köré épül. A koboz történetével, illetve az oktatásban és előadóművészetben betöltött szerepével foglalkozó, a teljes szakmát megszólító rendezvény 2016-ig váratott magára, annak ellenére, hogy a hangszer egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon. A korai empirikus megközelítés ma már kiegészül az LFZE Népzene Tanszékének tapasztalataival és a legújabb hangszertörténeti kutatások eredményeivel is. A konferenciát záró esti koncert a kobozt ezúttal történeti zenei környezetben mutatja be. 

Rendezvényünkkel igyekszünk minél szélesebb réteget megszólítani. Az elmúlt évek tapasztalatai visszaigazolták, hogy a Kobzos nap egyaránt érdeklődésre tarthat számot a tudomány képviselői (zenetörténészek, népzenekutatók, hangszertörténettel foglalkozó szakemberek stb.), az oktatás résztvevői (tanárok és diákok a művészetoktatás alap- és középfokáról, oktatók és hallgatók az egyetemi képzésből), valamint az előadóművészek körében is (népzenészek, történeti zenével foglalkozó előadóművészek, a világzene képviselői stb.). Emellett – leginkább a koncertek és a zenével illusztrált előadások esetében – a laikus közönség érdeklődésére is számítunk.

Hiszünk abban, hogy a kobzosok sokszínű tevékenysége – az előadóművészet, az oktatás és a kutatás területén egyaránt – képes egymást erősíteni, így biztosítva a hangszer jövőjét.

 

A kurzus nyelve: magyar

A program nyilvános. Mesterkurzusként a Zeneakadémia népzenész hallgatói mellett más tanszékek diákjai számára is felvehető.

A kurzusért 4 kredites mesterkurzus tantárgyat van lehetőség elszámolni.

A kurzuson való részvétel igazolásához az alábbiakra van szükség:

Jelentkezési határidő: 2020. május 14. (csütörtök), éjfél

Jelentkezni az alább található online űrlapon lehet.

 

Konferencia

10.00–10.50 Szlama László: Ahogy régen… Egy mai lemez régi töredékekből

11.00–11.50 Csörsz Rumen István: „Lovamat eloldom…” Szöveg, dallam és kobozkíséret a régizenében

13.00–13.50 Békési-Marton Csaba: Koboz a régizene-együttesben

14.00–14.50 Csenki Zalán: A népzenei rekonstrukció lehetőségei a kobozzenében – gondolatok egy revival lemez kapcsán

15.00–15.50 Kárpáti Zoltán: A múlt megismerésének nehézségei

16.00–17.50 Bolya Mátyás: Gondolatok a koboz hangolásáról

 

Koncertműsor

19.00–21.00 Koncert

Dallamok a középkortól a reneszánszig, három részben

Fantáziák és intavolációk
Nagy Csaba (lant)

A vörös könyvtől Balassiig
Király Nóra (ének, hárfa), Bolya Mátyás (koboz, citera, lant), Szlama László (koboz, ének)

Az LFZE Népzene Tanszék pengetős hallgatóinak koncertje
Apró Anna (koboz, ének), Debreczeni-Kis Helga (citera), Gubinecz Ákos (citera, ének), Légrády Eszter (citera, ének)