Karen Ritscher brácsa- és mozgásmesterkurzust tart a Zeneakadémián

2024. február 13.

A Manhattan School of Music, a New York University és a Chautauqua Institution professzorát február 19-én és 20-án látja vendégül a Vonós Tanszék a X. teremben.

Karen Ritscher nemzetközi szinten elismert vezető pedagógus, szólista és kamarazenész. Tanítványai az Egyesült Államok, Európa és Dél-Korea jelentős zenekaraiban játszanak. Részt vett többek közt Kim Kashkashiannal az egykori mentoráról, Karen Tuttle-ról szóló könyv megírásában. Több mint húsz éve a 5Rhythms® mozgásgyakorlat – egyfajta tudatos táncmeditáció – szerelmese, amit 2011 óta oktat is. Gyakran kombinálja az 5Rhythms-t és a zenét, amelyet kifejezetten zenészek számára tart foglalkozásként, ebből ad Budapesten is ízelítőt. A foglalkozásokon bárki bármilyen fizikai képességgel részt vehet, nem kell lépéseket vagy koreográfiát vagy különleges technikát tanulni, csak a testünk vezetésére hallgatni. Az 5Rhyhms-t, amely gyakorlat és filozófia is egyben, Gabrielle Roth fejlesztette ki, abból a megfigyelésből alkotta meg, ahogy az energia mozog körülöttünk és rajtunk keresztül: az életciklusokban, a természetben, az évszakokban, valamint a másokkal és önmagunkkal való kapcsolatainkban.

 

Passzív részvételi lehetőség:

A mesterkurzuson passzív résztvevőként bárki részt vehet, a belépés díjtalan. A Zeneakadémia és a Bartók Konzi hallgatói regisztráció nélkül részt vehetnek, minden más passzív résztvevőnek regisztrálnia szükséges az alábbi űrlapon legkésőbb február 16. (péntek) 12 óráig (amennyiben nem tud intézményt beírni, kérjük írja be a NINCSEN szót a mezőbe).

A kurzusról az egyetem nem állít ki igazolást.

Az online regisztráció lezárult.

 

A kurzus beosztása:

2024. február 19.

10.00: Molnár Dorina
Bartók: Brácsaverseny, BB 128

10.40: Kalocsai András
Hindemith: Der Schwanendreher

11.20: Ittzés Berta
J. S. Bach–Kodály: Kromatikus fantázia

12.00: Asahi Awakuni
Hindemith: Brácsaszonáta, op. 25/1

SZÜNET

14.00: Antal Kristóf
Kodály: Adagio

14.40: Németh Ábel
J. S. Bach: g-moll fúga

 

2024. február 20.

10.00: Koppán Kata
Hindemith: Der Schwanendreher » 1. Zwischen Berg und tiefem Tal

10.40: Bruck Ádám
Clarke: Brácsa-zongora szonáta

11.20: Csósza Cecilia
Weber: Andante és rondo ungarese

12.00: Albert Szilárd
J. S. Bach: g-moll adagio

SZÜNET

14.00: 5Rythms Method