Szalai Péter mesterkurzust tart a Jazz Tanszéken

2023. október 4.

A neves tablājátékos órájának középpontjában az indiai zene és ütőhangszerek lesznek.

A kurzus címe:

A ciklikus időszemlélet és verbalitás jelentősége a zenei gondolkodásban

 

A kurzus időpontja és helyszíne:

2023. október 19. (csütörtök), 14:00–16:00

Köztelek utcai épület, 114. terem

 

Részvételi feltételek:

A kurzus a Zeneakadémia és a Bartók Konzi minden hallgatója számára nyitott, a Zeneakadémia hallgatói kreditet kaphatnak a részvételért. Előzetes regisztráció szükséges Borzi Andreánál a borzi.andrea[kukac]zeneakademia.hu e-mail-címen.

 

 

Szalai Péter észak-indiai klasszikus zenével foglalkozó, korunk egyik legkiválóbb, európai születésű tablāzenésze.

Kezdetben a Delhi gharana (iskola) kiemelkedő képviselőjétől, Anthony Dasstól tanult 1982–1984 között Budapesten és Indiában is. 1979–1980-ban két együttesben a Krulik Zoltán vezette Creativ Stúdió Öt (CSÖ) és a Dés László vezette Dimenzió együttesben is kipróbálta magát. 1980-tól dolgozott az indiai klasszikus zenét játszó Calcutta Trióval (Kozma András szitár, Molnár András tanpura), majd 1984-től párhuzamosan a Makám együttessel (ez utóbbinak alapítója is volt és 1991-ig játszott benne).

Rendszeres vendége az indiai zenei fesztiváloknak, és amellett, hogy a Calcutta Trió tagjaként 1980 óta több ezer koncertet adott, kiemelkedő kvalitású indiai zenészek választották partnerükévé Európában a 90-es évektől kezdődően: Pr. Debu Choudury, Nandkishor Muley, Gaurav Mazumdar, Shubhendra Rao.

1992-ben még duóban megalakította Szőke Szabolccsal a Tin Tin-t, 1994-től a Tin Tin Quartet tagja, majd némi kihagyás után 1997-ben tért vissza az együttesbe az akkor már Tin Tin Quintetbe.

2000-ben közreműködött Lantos Zoltán hegedűssel, Juhász Gábor jazzgitárossal, valamint saját tanítványával, Nyusztay Ivánnal a Samsara Quartett létrehozásában, majd 2002-ben lemezt is kiadtak ebben a felállásban.

Jelenleg is keresett muzsikus különböző jazz és etno, ill. fúziós produkciókban, sokoldalú zenei formációkban játszik, több közt 2003–2011 között a Mitsoura együttesben, 2006-tól a Lukács Miklós Quintetben, a TrióM-ben, a Rubái Trióban, Szőke Szabolcs Quintetben és a Méthode Traditionelle-ben.

Vendégzenészként fellépett már az Amadinda Ütőegyüttessel, a Dresch Quartettel, Palya Beával vagy Szalóki Ágival. Közreműködött többek közt Peter Ogi, Palle Mikkelborg, a Djabe és Szemző Tibor lemezén.

Tevékenysége fontos részének tekinti a tanítást a RIMPA (Ravi Shankar Institute for Music and Performing Arts) keretében. A RIMPA elnökhelyettese.