Nem túlzok, amikor azt mondom: mindent, amit zenészként elértem, Weiner Leónak köszönhetek…. Számomra mindig Weiner volt és marad is „a zenész" kiemelkedő mintaképe.

Solti György

Fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók illetve munkatársak kiegészítő pénzügyi támogatása

2021. március 30.

Az Erasmus+ programban részt vevő fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók, illetve munkatársak kiegészítő pénzügyi támogatására a 2022/2023. tanévre

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Tempus Közalapítvány kiegészítő támogatásra irányuló pályázatot hirdet azon felsőoktatásban tanuló/dolgozó fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók, illetve munkatársak számára, akik a 2022/2023-as tanévben Erasmus+ mobilitási ösztöndíjat nyertek el. A támogatás célja egyenlő esélyt nyújtani a felsőoktatás területén is a speciális ellátást igénylő kiutazók számára az Erasmus+ programban.

 

Kik pályázhatnak?

Az Erasmus+ program 2022/2023-as tanévére Erasmus+ ösztöndíjat elnyert hallgatók és intézményi munkatársak jogosultak pályázatot benyújtani, amennyiben tartós betegséggel vagy fogyatékossággal élnek és az állapotuk igazolhatóan többletköltséget okoz a külföldi tartózkodás során az átlagos külföldi megélhetési költségekhez képest (például látássérült, mozgássérült, hallássérült, cukorbeteg, laktóz- vagy gluténérzékeny, illetve egyéb betegséggel rendelkező Erasmus+ résztvevők esetében).

 

Mire igényelhető kiegészítő támogatás?

  • A mobilitással összefüggő többletköltségek támogatására lehet kiegészítő támogatást igényelni, melyekkel elháríthatók a programban való részvétel akadályai: ezek olyan jól meghatározható, konkrét kiadások, amelyek a helyváltoztatással, utazással, a külföldi tartózkodással vannak közvetlen összefüggésben.

  • Kizárólag olyan tételek támogathatók, melyek a mobilitáshoz kapcsolódóan merülnek fel a tartós betegséggel vagy fogyatékossággal összefüggésben.

  • A támogatható költségeket az Erasmus+ programban részt vevő semmilyen más forrásból nem tudja finanszírozni és a kiegészítő támogatás nélkül nem tudna részt venni a mobilitásban.

 

Milyen költségekre nem igényelhető támogatás?

A kiegészítő támogatásnak nem célja a kiutazó életvitelével (pl. étkezés, mindennapi szükségletek, gyógyszer) kapcsolatos szokásos költségek támogatása: vagyis olyan költségek, amelyek mobilitás nélkül, Magyarországon is felmerülnének csak abban az esetben támogathatók, ha ezek jelentős többletköltséget jelentenek a Magyarországon felmerülő költségeknél.

 

A pályázás módja

Pályázni a hiánytalanul kitöltött megfelelő pályázati űrlap benyújtásával lehet

Kötelező melléklet:

Kórtörténeti összefoglaló vagy háziorvosi/szakorvosi igazolás, ami alátámasztja és hitelesíti a kórtörténeti összefoglalót, igazolja a betegség, fogyatékosság meglétét.

  • gyógyszerköltségre, hazautazásra, külföldi laboratóriumi és/vagy szakorvosi vizsgálatra, külföldi gyógytornára vonatkozó igénylés esetén a kezelőorvos (háziorvos vagy az illetékes szakorvos) által három hónapnál nem régebben kiállított kórtörténeti összefoglalót a betegségről (amely tartalmazza a kórelőzményt, az eddigi diagnosztikus vizsgálatokat, kezeléseket, eredményeket, az alkalmazott gyógyszereket, és azok adagját, amennyiben hazautazásra, külföldi laboratóriumi és/vagy szakorvosi vizsgálatra, gyógytornára igényel támogatást a pályázó, akkor az annak szükségességét alátámasztó információt);
  • krónikus betegség esetén a betegség fennállását bizonyító laboratóriumi, képalkotó diagnosztikai vagy más leletet és szakorvos által megállapított diagnózist. Amennyiben a szakorvosi lelet tartalmazza a betegség diagnózisát alátámasztó laboratóriumi vagy más leletet, ez utóbbi külön csatolása nem szükséges. Önmagában egy laboratóriumi vagy képalkotó diagnosztikai lelet szakorvosi diagnózis nélkül nem elegendő;
  • speciális diéta fenntartására kért támogatás esetén a csatolt szakorvosi leletnek tartalmaznia kell a diétára vonatkozó információt, vagy a diéta szükségességének egyértelműnek kell lennie a diagnózisból. A diéta fenntartásához szükséges többletköltségeket a célországi árakra vonatkozó információval szükséges alátámasztani.

A pályázati anyagot számítógéppel kitöltve, a megadott űrlapon kell benyújtani elektronikusan, a küldő intézmény koordinátorának: zatonyi.ildiko[kukac]zeneakademia.hu

Benyújtandó dokumentumok:

  • Hiánytalanul kitöltött pályázati űrlap elektronikus verziója (xlsx fájl)
  • A kötelező melléklet(ek) szkennelt verziója
  • Az egyéni pályázati űrlap aláírt, szkennelt verziója

Érvényes pályázat kizárólag a megadott pályázati űrlapon nyújtható be a kötelező melléklettel együtt.

 

A pályázati határidő

  • 2022. augusztus 12.
  • 2022. október 28.
  • 2023. január 20.

A 2022/2023-as tanévben őszi félévre kiutazók 2022. augusztus 12-i, a tavaszi félévre kiutazók 2022. október 28-i vagy 2023. január 20-i határidővel nyújthatnak be pályázatot.

 

Pályázatok bírálata, döntéshozatal

A pályázatok formai bírálatát a küldő felsőoktatási intézmény, a tartalmi bírálatot pedig a Tempus Közalapítvány által felkért független orvosszakértők végzik. A kórtörténeti összefoglaló alapján az igényelt támogatás jogosultságáról az orvosszakértők tesznek javaslatot.

Hiánypótlásra nincs lehetőség. A pályázatokról és a támogatás összegéről a Tempus Közalapítvány Kuratóriuma hoz döntést, a TKA Kuratóriumának döntése ellen nincs fellebbezési lehetőség.

 

A támogatás összege és elszámolása

A kórtörténeti összefoglaló alapján a kiegészítő támogatás jogosultságáról a mobilitás szempontjából vizsgálva az orvosszakértők tesznek javaslatot. Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy a kiegészítő támogatás nem minden esetben fedezi a mobilitás során felmerülő összes többletköltséget.

1. Hallgatói mobilitások

a.    Amennyiben a kiegészítő támogatásra benyújtott igényt alátámasztják a benyújtott dokumentumok, a kiegészítő támogatás összege hallgatók számára egységesen havi 250 euró. Rövid távú hallgatói mobilitás esetén egyszeri 100 euró (1-14 nap hosszúságú mobilitás esetén) illetve 150 euró (15-30 nap hosszúságú mobilitás esetén). Hallgatói mobilitás esetén a 250 eurót meg nem haladó támogatást nem szükséges tételesen igényelni, illetve tételes elszámolás sem szükséges a támogatás felhasználásáról a mobilitás lezárultakor.

b.    Abban az esetben, ha a mobilitás megvalósításához havi 250 eurót meghaladó kiegészítő támogatásra van szüksége a hallgatónak, vagy másik esélyegyenlőségi szempont szerint is pályázott, a kiegészítő támogatás csak tételes igényléssel pályázható. Ebben az esetben a pályázati űrlapon a pályázónak tételesen fel kell sorolnia, hogy milyen tételekre mekkora összegű támogatást igényel. A pályázati űrlapon a teljes időtartamra igényelt összegeket kell feltüntetni. Kizárólag olyan tételekre igényelhető támogatást, amelyek szorosan összefüggnek a külföldi tartózkodással. Amennyiben a benyújtott dokumentumok alapján az orvosszakértők által javasolt kiegészítő támogatás összege meghaladja a havi 250 eurót, kizárólag a 250 eurót meghaladó összegről kell tételesen, számlákkal igazolva elszámolnia a kiutazónak.

Hallgatói mobilitásokTámogatás összegeElszámolás
Részképzés/szakmai gyakorlat egységesen 250 €/hónincs
Rövid távú hallgatói mobilitás esetén

egyszeri 100 € (1-14 nap hosszúságú mobilitás esetén),

illetve 150 € (15-30 nap hosszúságú mobilitás esetén) €

nincs
havi 250 eurónál magasabb igény eseténszakértők által javasolt összegtételes elszámolás

a 250 €/hó feletti részről

2. Felsőoktatási munkatársak mobilitásának esetén minden esetben az igényelt tételek tételes felsorolására van szükség a pályázat benyújtásakor, és a kiutazónak számlákkal szükséges igazolnia a teljes megítélt támogatás felhasználását a mobilitás lezárultakor.

Felsőoktatási munkatársak mobilitásaTámogatás összege

Elszámolás

Oktatási vagy képzési célú mobilitásszakértők által javasolt összegtételes elszámolás

 

A támogatás felhasználása, elszámolás

A munkatársi mobilitások esetén, valamint azon hallgatói mobilitások esetén, ahol a megítélt kiegészítő támogatás meghaladja a havi 250 eurót, a kiegészítő támogatás kizárólag a pályázatban igényelt és Tempus Közalapítvány Kuratóriuma által elfogadott költségtételekre használható fel. A felhasználást tételenként, számlákkal kell igazolni a kiutazónak a mobilitás lezárultakor.

A kiegészítő támogatási összeget a küldő felsőoktatási intézmény fizeti ki a támogatott résztvevőknek.

További felvilágosítást az intézményi Erasmus+ koordinátortól vagy a Tempus Közalapítványtól (ka131[kukac]tpf.hu) kaphat.

 

Mellékletek: