Fokozatosan emelni kell a zeneművészet megértésének, kultiválásának és gyakorlatának színvonalát. Ez a feladat főképp az új Akadémiára hárul.

Liszt Augusz Antalhoz

Virtuális mobilitás – Campus Mundi ösztöndíj

2021. május 21.

A Campus Mundi külföldi részképzés pályázat már lehetővé teszi, hogy itthonról, biztonságos körülményekből a világ bármelyik egyetemén teljesítsenek a hallgatók egy virtuális szemesztert, akár 300.000 Ft ösztöndíjjal!

A virtuális mobilitásra, vagyis digitális kreditszerzésre adható ösztöndíj támogatás rugalmas lehetőséget biztosít a bizonytalan helyzetben, kiutazási nehézségek esetén is. A virtuális mobilitás ösztöndíjas ponthatára megegyezik az Európán belüli kiutazásokra vonatkozó ponthatárral (ez jelenleg a maximálisan elérhető 100 pontból 55 pont), azaz a felsőoktatási hallgatók széles körének elérhetővé válik akár Európán belüli, akár Európán kívüli egyetemeken folytatható virtuális tanulmányi félév – bármely képzési szinten és bármilyen képzési formában (nappali, levelező, vagy távoktatás).

Az Erasmus+ ösztöndíj lemondása után is érdemes átgondolni ezt a lehetőséget, hiszen nincs veszíteni való – egy virtuális félév után nagyobb tapasztalattal pályázható meg az Erasmus+ ösztöndíj valamelyik következő félévre.

A Campus Mundi projekt a végéhez közeledik, ezért bátorítjuk hallgatóinkat, ne hagyják elveszni ezt a lehetőséget! A szakmai fejlődést az online félév is biztosítja, további pozitív hozadéka, hogy nemzetközi kapcsolatrendszert, barátságokat, globális közösségélményt nyújt. A szakmai önéletrajzban egy Európán kívüli egyetemen folytatott részképzés – még ha az a lehetőségekhez rugalmasan alkalmazkodva a virtuális térben történt is – kiemelkedő jelentőségű és semmivel nem helyettesíthető.

A pályázati felhívás elérhető ITT, bővebb információ: campusmundi.hu

Kérdés esetén az intézményi vagy kari nemzetközi koordinátor, vagy a Tempus Közalapítvány Campus Mundi csoportja a campusmundi[kukac]tpf.hu e-mail címen és a (1) 237-1310-es telefonszámon áll a pályázók rendelkezésére.